Header Ads Widget

Cél a totális kontroll! Globális INTERNETCENZÚRA és a Nürnbergi Kódex eltörlése, amely tiltja az emberkísérleteket.


Az emberek és a gazdaság tönkretétele a cél, annak ellenére, hogy pont ennek az ellenkezőjét hazudják a nap 24 órájában! Egyre többen látják, hogy az elmúlt hónapban zajló események, emberek 100 ezreinek, millióinak az életét tette tönkre és ennek közel sincs vége! Sajnos ehhez a sátáni tervhez asszisztál és engedelmeskedik az a megvezetett tömeg, akik még mindig úgy gondolják, ha elfogadják a korlátozásokat és a zsarolással rájuk kényszerített oltásokat, akkor  minden majd vissza fog állni a régi kerékvágásba. SOHA NEM FOG VISSZAÁLLNI, MERT NEM EZ A CÉL!

Teljesen világos, hogy a jobb és baloldali politikusok azt teszik, amit a háttérhatalom diktál, mert zsarolhatók, mert eladták a lelküket! Ez nem összeesküvés elmélet, hanem tény! A világunkat egy olyan pénzhatalmi elit irányítja, akiket nem választott meg soha, senki. Ennek a háttérhatalomnak köszönhető az 1,2 háború is! A pénzkibocsátási joguknál fogva, kezükben van minden hatalom. A  háttérhatalom célja pedig a nemzetállamok felszámolása, és az egypólusú világrendszer létrehozása, vagyis a totális kontroll és globális diktatúra, ahol KUSS LESZ MINDENKINEK! 

Tervük megvalósításához, szükség van a gazdaság tönkretételére, hogy az emberek egy soha nem látott kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, hogy elfogadják az ÚJ VILÁGRENDET, azoktól akik éppen tönkretették! Ennek a káosznak a megvalósításához használják, a migrációs pusztítást (KALERGI TERV), és a parancsra működő vírust, vírusokat, amire lehet majd hivatkozni, amikor különböző korlátozásokkal, kényszeroltásokkal, tönkreteszik a gazdaságot és az emberek megélhetését, közben meg brutálisan eladósítják az országokat. MOST ÉPPEN EZ A PUSZTíTÁS ZAJLIK, AMIT SEMMIT NEM INDOKOL!

Ezt a génterápiás oltást még azelőtt megtervezték,  mielőtt bármilyen vírus lett volna! És azok találták ki, akik folyamatosan azért aggódnak, mert túl sokan vagyunk! Nem véletlen, hogy nem vállal senki, senkiért, semmilyen felelősséget! Ez azt jelenti, hogy az embereket kísérleti nyúlként használják, vagyis az emberek ma a média propaganda áldozatai.

A globális gazdasági összeomlás, egy soha nem látott mértékű munkanélküliséget, termékhiányt, brutális drágulásokat fog eredményezni, ami által emberek milliárdjai fognak meghalni, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Az egypólusú világrendszer programjának része, a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok bevetése az élet minden területén. Ez tudod mit jent?  Azt, hogy fölösleges leszel, hiába hódoltál be a hazugságoknak, hiába gyaláztad embertársaidat, és hiába olttattad magad mint az állat, mert fölösleges leszel te is ha egyáltalán túléled a vakcinák mellékhatásait, amit senki nem ismer és ráadásul titkosítva vannak az ezzel kapcsolatos információk! 

Egy robotnak nem kell fizetés, bármilyen feladat elvégzésére alkalmasak, és bárki ellen, bármikor, bárhol bevethetők. Kit fogsz majd perelni vagy feljelenteni és hová, kihez fordulsz?  Ennek a sátáni háttérhatalomnak nincs szüksége 8 milliárd emberre, csupán a töredékére, kb.500 millióra, amit köbe is véstek. Ma ez a népírtás zajlik, bolygó szinten, és erről szól minden korlátozás, minden intézkedés, minden kényszeroltás és minden zsarolás! 

Amíg az emberek egymás gyalázásával voltak elfoglalva, addig világszerte kiépültek a FEMA táborok, hogy akik nem hajlandók elfogatni a kényszert és zsarolást, azokat elzárhassák. Nálunk is van egy jó par STADION, elgondolkodtál már azon, hogy miért? És a katonaság mit keres az utcákon? Mit véd és kitől?

A világgazdasági fórum új jelentésében globális INTERNETCENZÚRÁRA szólít fel!

"Világszerte több mint 4,7 milliárd internetfelhasználó van jelen, és az arra vonatkozó döntések, hogy az emberek milyen tartalmakat hozhatnak létre, nézhetnek és oszthatnak meg online, jelentős hatással voltak (és vannak) az emberekre világszerte" - olvasható a Világgazdasági Fórum hivatalos honlapján.

Forrás



Ursula Van Der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán a sajtónak kijelentette, hogy támogatja a régóta fennálló Nürnbergi Kódex eltörlését, mely tiltja az emberkísérleteket, továbbá hangsúlyosan kijelentette, hogy a COVID elleni injekciókat kötelezővé tenné az EU egész területén. 

Forrás

Ursula V. D. Leyen ( Europai Bizottság vezetője) és férjének Heiko-nak gazdasági összefonódása van a Pfizer- rel. A németországi Pfizer oltás gyártó cég leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Ami meg minket illet, a Pfizer együttműködési megállapodást kötött a Semmelweis Egyetemmel.


AZ ÚJ VILÁGUNK!

https://vk.com/video644727407_456239043


Totális kontroll, zsarolás és elzárás!


https://vk.com/video644727407_456239047


NÉPESSÉGCSÖKKENTÉS!

https://vk.com/video644727407_456239042


Aki még szundikál és közben követeli a maszkot és a vakcinát!



Akik tudták, hogy lesznek kötelező oltások, azok pontosan tudták azt is, hogy lesz egy  vírus amire lehet majd hivatkozni. Ez azt jelenti, hogy egy mesterségesen előállított vírusról beszélhetünk. És akik ezt a vírust létrehozták, azok nem az emberek életéért aggódnak.









 Nem fognak leállni! Most éppen a gyermekeket vették célba!  

Hirtelen halálesetek 12 év alatti gyermekek körében! Gyászoló szülők figyelmeztetnek! Videó Részletek

Mi folyik a korházakban? Egy nővér kipakolt! 1,5 Milliót ér egy ember élete! Egy gyászoló család felvétele! Videó Részletek