Nemzetközi sajtóértesülések szerint új információk láttak napvilágot Oroszország egyik legtitokzatosabb nukleáris rendszeréről. A figyelem középpontjában a Perimetr áll, amelyet Nyugaton „Dead Hand”, vagyis „Holt kéz” néven ismernek.
A Sunday Times, a Danwatch és a Dossier Center kutatásai szerint az Urál mélyén található egyik katonai parancsnoki létesítményt jelentősen kibővítették. A rendelkezésre álló dokumentumok pedig arra utalhatnak, hogy a rendszer egy új irányítási szakaszát 2023-ban harckészültségbe helyezték.
Mindez különösen figyelemre méltó az Oroszország és a NATO közötti növekvő feszültségek időszakában. A Perimetr ugyanis éppen a legszélsőségesebb forgatókönyvre készült: arra az esetre, ha egy nukleáris támadás következtében az orosz politikai és katonai vezetés, valamint a hagyományos parancsnoki infrastruktúra is megsemmisülne.
Mi a „Dead Hand”, vagyis a Perimetr rendszer?
A Perimetr a hidegháború egyik legtitokzatosabb öröksége. Nyugaton a rendszer a sokkal drámaibb hangzású „Dead Hand” – „Holt kéz” – elnevezéssel vált ismertté.
Az alapötlet egyszerű, ugyanakkor rendkívül súlyos következményekkel járhat.
A rendszer célja az volt, hogy egy Oroszországot érő nagyszabású nukleáris első csapás esetén is megmaradjon a lehetőség a válaszcsapásra. Ez akkor is érvényesülhetne, ha az ország politikai és katonai vezetését megsemmisítenék, illetve a nukleáris erőkhöz vezető hagyományos kommunikációs csatornák működésképtelenné válnának.
A Perimetrt a Szovjetunióban éppen ennek a lehetőségnek a kivédésére fejlesztették ki.
Az úgynevezett „lefejező csapás” veszélye
A rendszer létrehozásának hátterében az úgynevezett „lefejező csapástól” való félelem állt.
Egy ilyen támadás célja az lehetne, hogy az ellenség rendkívül rövid idő alatt megsemmisítse Moszkvát és a legfontosabb katonai parancsnoki központokat. Ebben az esetben előfordulhatna, hogy senki nem maradna, aki kiadhatná az utasítást az orosz nukleáris erők válaszcsapására.
A Perimetr éppen ezt a forgatókönyvet hivatott megakadályozni.
A nyilvánosan ismert információk alapján a rendszer nem úgy működik, hogy közvetlenül valamennyi orosz nukleáris rakétát irányítaná. A Perimetr elsősorban tartalék vészhelyzeti kommunikációs és parancsnoki rendszerként írható le.
Különleges parancsnoki rakéták szélsőséges esetben képesek lehetnek arra, hogy indítási parancsokat továbbítsanak a még működőképes stratégiai nukleáris erők számára akkor is, ha a hagyományos katonai parancsnoki lánc már összeomlott.
A nukleáris elrettentés egyik legfontosabb alapelve
A „Dead Hand” mögött így a nukleáris elrettentés egyik alapvető logikája húzódik meg.
Egy Oroszország teljes megsemmisítésére irányuló első csapásnak akkor sem lenne biztosítéka arra, hogy megakadályozza a válaszcsapást, ha az ország vezetését és parancsnoki struktúráját sikerülne kiiktatnia.
Ez az elrettentés egyik lényegi eleme: az ellenfélnek számolnia kell azzal, hogy egy pusztító első csapás sem feltétlenül akadályozza meg a nukleáris válaszlépést.
Valóban teljesen automatikus a „Dead Hand”?
Ezen a ponton azonban fontos különbséget tenni a rendszer tényleges működéséről rendelkezésre álló információk és a róla kialakult mítosz között.
A „Dead Hand” rendszert gyakran úgy mutatják be, mint egy teljesen automatikus „világvége-gépezetet”, amely a teljes orosz vezetés megsemmisülése után önállóan indítja el az atomrakétákat.
Erre azonban nincs megbízható bizonyíték.
Valerij Jarinics, egy korábbi szovjet katonatiszt, aki saját állítása szerint részt vett a rendszer fejlesztésében, korábban arról beszélt, hogy a Perimetr nem teljesen autonóm rendszer. Elmondása szerint még a legszélsőségesebb körülmények között is szerepet kellett kapnia az emberi döntésnek.
Pavel Podvig nukleáris fegyverekkel foglalkozó kutató szintén jóval visszafogottabban írta le a Perimetrt. Értelmezése szerint egy tartalék kommunikációs és parancsnoki rendszerről van szó, amely azt biztosíthatja, hogy az indítási parancs akkor is eljusson a nukleáris erőkhöz, ha a hagyományos parancsnoki központokat már megsemmisítették.
Azt azonban, hogy egy valódi nukleáris konfliktus esetén pontosan milyen mértékben automatizálható a döntési folyamat, a nyilvánosság számára mindmáig nem tisztázták egyértelműen.
Miért került most ismét előtérbe a Perimetr?
A rendszer története a jelenlegi Oroszország–NATO szembenállás miatt különösen nagy figyelmet kap.
A Perimetrt ugyanis pontosan arra a legrosszabb forgatókönyvre hozták létre, amikor az orosz vezetés esetleg már megsemmisült, a kommunikációs rendszerek összeomlottak, ugyanakkor továbbra is dönteni kell arról, hogy történjen-e nukleáris válaszcsapás.
Ezért a Perimetr nem feltétlenül egy önállóan működő, titokzatos „világvége-gépezetként” értelmezendő. Sokkal inkább a orosz nukleáris elrettentés végső tartalékaként írható le.
Másképpen fogalmazva:
Ha az a kéz, amely normális körülmények között kiadná a parancsot, már nem létezik, a rendszer célja szerint Oroszországnak akkor is maradna egy utolsó lehetősége a válaszcsapásra.
Innen ered az elnevezés is, amelyen a rendszer Nyugaton világszerte ismertté vált:
„Dead Hand” – „Holt kéz”.
Forrás: Nemzetközi sajtóbeszámolók, valamint a Sunday Times, a Danwatch és a Dossier Center kutatásai. Az eredeti forrás megjegyzése szerint az Urál egy távoli hegyének oldalában található egy bejárat, amelyet éjjel-nappal katonák őriznek egy géppuskatoronyból.
.png)
