Header Ads Widget

Jurák Kata: nekünk kellene tüntetni ellenetek!








Viszonylag szerencsés, hogy Orbán Viktor és kormánya nem csinál semmit, csak ül a babérjain, ja, nem is azokon, hanem a milliárdjain, majd ha úgy tartja éppen úri kedve, akkor nem átallja kizsigerelni a népet. Az istenadta népnek pedig ez olyan rossz, hogy újra és újra megválasztják vezetőjüknek. Mert a magyar ebben a nagy lopásban és korrupció­ban mégiscsak jól érzi magát, sőt kifejezetten hálás is azért, hogy létbiztonságban él, hogy a gyereknek ingyen tankönyv jár, a fiatal párok pedig vissza nem térítendő állami támogatással otthonteremtési kedvezményt vehetnek igénybe.

Szinte érthetetlen, hogy a magyar ember miért mosolyog elégedetten havonta, amikor ránéz a sárga csekken szereplő számra, ami azt mutatja, hogy éves bontásban mennyit spóroltak meg neki a rezsicsökkentéssel. Igen, a magyar ember fura, nagyon is. Nem csoda, hogy szimpatizál az Orbán-kormánnyal, amely, mint tudjuk azt naponta az ellenzéktől, csak lop és csal, na meg erőszakos. Annyit csaltak, hogy még az infláció is olyan alacsony lett, amilyen 40 éve volt utoljára: egy-két százalékos. A banki alapkamat 7,5 százalékról 1,5 százalékra csökkent, és gátlástalan rablásuknak köszönhetően még a Nemzeti Bank is nyereséges.

Amúgy csak a saját jólétük érdekli őket meg a mutyi. Ezért is fizették ki az önkormányzatok adósságát, tették egyszerűbbé az ügyintézést vagy törölték el az örökösödési adót. Ezek a szemtelen fideszesek visszaszorították a feketegazdaságot az online pénztárgépek és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetésével, tehát tombol a korrupció. Ráadásul csökkentették az áfát, emelték a béreket, visszaadták a 13. havi nyugdíjat.

Persze az egészségüggyel sem törődtek, dehogy. Nemtörődöm módon csak 60 mentőállomást újítottak fel, további 20 új mentőállomást pedig átadtak, majd vásároltak 500 új mentőautót is. Tetézték ezt azzal, hogy a kórházakat is felújították. De tudjuk, hogy az egészségügy „katasztrofális”. Olyannyira, hogy jelentősen csökkent a várólisták száma és a várakozási idő. Mintegy 500 milliárdos egészségügyi fejlesztési program valósul meg a ciklusban, ami a legnagyobb volumen a magyar egészségügy történetében. Most indul egy 600 milliárd forintos kórházfejlesztési program is.

Az oktatásról pedig tényleg nem gondoskodtak: 2016–17-ben 230 milliárd forint jutott infrastrukturális fejlesztésekre, és jelenleg 500 milliárddal többet fordatnak az oktatásra, mint 2010-ben. Emlékeznek még az azt megelőző időszakra? Tudják, amikor Gyurcsány Ferenc az államot is a magáncégeiben alkalmazott módszerrel, kreatív könyveléssel kormányozta a csőd szélére. Viszont a jelenlegi kormány 2010-től 525 iskolát újított fel 38,2 milliárd forintból. A következő években 535 oktatási intézmény felújítása, korszerűsítése várható. De mindez csak amiatt lehetséges, mert a Fidesz lopja a közvagyont.

A magyar furcsa nép, nem felejt. Azt sem, hogy 2002 és 2007 között a Medgyessy- és a Gyurcsány-kabinet a nemzet megkérdezése nélkül, akarata és érdeke ellenére 44-re csökkentette a korábbi mintegy 170 nemzetstratégiailag jelentős társaság számát. Az őrült ütemben folyó magánosítás a szocialisták számára azt jelentette, hogy egy tollvonással üzleti vagyonná – azaz bármikor könnyedén értékesíthetővé – minősítették át egyebek mellett a miniszteriális épületeket, a kórházakat, a termőföldeket és az egyetemek állami tulajdonban lévő ingatlanjait. 1990 és 2002 között mintegy 4000 milliárd forint közvagyon „tűnt el”.

Arra is emlékszik a magyar, hogy 2006 őszétől fogva ördögi játszmákat játszottak Gyurcsány Ferenc bizalmi figurái, amikor Gyurcsányék egy idegen, ellenségnek tekinthető titkosszolgálat kezére játszották Magyarország legféltettebb állami titkait. Emlékszünk arra is, hogy törvénytelenül figyeltették és hallgatták le a politikai ellenfeleket. A titkosszolgálati eszközökkel az MDF 2008-as elnökválasztásába is beavatkoztak.

De akkor bezzeg jó volt: offshore cégeken, színlelt tanácsadói szerződéseken, 100 milliós végkielégítéseken, ingatlanpanamákon, telekcseréken keresztül, nokiás dobozokban szivattyúzták ki a közpénzeket az állami szférából, sőt az alvilágtól is csúszópénzeket fogadtak el. Nemcsak a nyugdíjasok 13. havi nyugdíját vette el a gyurcsányi rossz kormányzás, hanem az aktívak 12. havi bérét is. De az ellenzék mantrázza csak nyugodtan, hogy Orbánék lopnak. Gyurcsányék mentőcsomagjaiból, köszönjük, többet nem kérünk. Mint ahogy az illegális migránsokból sem. Akik persze különbek nálunk, mint azt megtudtuk a migránssimogató liberális gittegylet jeles képviselőjétől.

Az embernek kezd elege lenni ebből a hajcihőből, tüntetéseknek csúfolt handabandázásokból és hőzöngésekből. Nekem például semmi kedvem drogos fiatalokat nézni az Oktogonon, akik jó bulinak tartják, hogy diktatúrát kiabálhatnak. És határozottan kérem, hogy ne nevezzék tüntetésnek és forradalomnak azt, amit ők csinálnak, mert megsértik a valódi forradalmárok emlékét, akiket nem riasztott el az eső, ha rendszerváltást akartak, és életüket áldozták a hazájukért. De ezek a Rékasi Zsigmond-félék azt sem tudják, mi a hazaszeretet, csak feltűnősködnek. Tojáshéjjal a fenekükön „zsarnokállamoznak” és „diktatúráznak”, közben pedig szabadságot akarnak, mert el vannak nyomva. Mert annyira függetlenek mindentől, hogy csak véletlenül használják ugyanazt a grafikát a plakátjaikon, mint ami a Soros-szervezeteknél látható.

Csak azt nem értem, hol vannak ezeknek a gyerekeknek a szüleik? Az én fiam, ha elém állna, hogy ő bizony iskola helyett tüntikézik, egészen biztosan nem tenné zsebre, amit kapna tőlem. Kiabálhatna, hogy „zsarnokanya” vagy „nekem jogaim vannak”, akkor sem engedném. Mert felelős vagyok érte, a szellemi fejlődéséért is, nem csak a testi épségéért. Pedig az én fiam is a hencegő tüntetőkkel egyidős, neki talán még több elfoglaltsága van, hiszen iskola után edzeni jár, nem tüntizni. Tudja, mi a tisztelet, mi a kötelessége, és eszébe sem jutna oktalanul hőzöngeni az utcán.

Persze, tudom, a stadionok nem kellenek, minek sportoljanak a gyerekek, nem kell kitartásra nevelni őket, dehogy. Sokkal jobb, ha a fiatal nem sportol, hanem drogozik és érvényesíti a jogait vagy szabadon graffitizhet. (Észrevették, hogy a festékszóróhoz valami különös vonzalom fűzi az ellenzéket? Simicska Lajos, Gulyás Márton és, mint kiderült, Rékasi Zsigmond is előszeretettel festeget közterületen.) Szóval ebben a fene nagy diktatúrában ezek a lázadók kitalálták még azt is, hogy a PestiSrácok.hu-t móresre tanítják, és megmondják, ezentúl mit írhatnak róluk és mit nem. A momentumos Fekete-Győr András origós szerkesztőségi akcióján felbuzdulva a már veteránnak számító ligetvédős Antal Nikoletta és csapata bevonultak az R56 sörözőbe, hogy most akkor aztán ők jól helyreteszik az újságírókat. Mert nekik joguk van hozzá.

Persze nem tudom, mit szólnának, ha én mennék be a sorosista bloggerekhez vagy zsúrpubis zugfirkászokhoz, és csapnék az asztalra, hogy amúgy mit képzelnek magukról, miért fröcsögnek, mit hazudoznak. Nekem még okom is lenne rá. Lehet, nem is nektek kellene tüntetni. Hanem nekünk, ellenetek.
(Jurák Kata)






Forrás: http://mindenszo.hu




Milyen károkat generál a tudatlanság és a lebutított tömeg: https://napitema.blogspot.com/2019/12/minden-letezo-problema-gonoszsag.html