Header Ads Widget

Nem lehet a magyar embereket a végtelenségig megalázni, kifosztani, becsapni és hazugságban tartani!!



Itt az ideje tiszta vizet önteni a pohárba!! A legnagyobb problémát az okozza Magyarországon, hogy nem egy szabad ország. Minden a globális pénzhatalmi elit irányítása alatt áll, ők uralják a politikai és gazdasági rendszereket, a politikusokat, és még a pénz sem a miénk amit használunk. Jelen körülmények között nem állampolgárok vagyunk, csak alkalmazottak egy olyan részvénytársaságban, amelyet „ Magyarország” néven jegyeztek be New York államban. Tehát amíg nem innen indulunk ki és nem ezt akarjuk a történelmi alkotmányunk helyreállításával felszámolni, addig soha, semmilyen pozitív változás nem LEHETSÉGES! Ha nem teszünk semmit, akkor áldozatok és rabszolgák leszünk mindannyian egy olyan pénzhatalmi elitnek, akiket nem választott meg soha senki.

Fontos megismerni, hogy ez a kiszolgáltatottság hogyan jött létre!! Magyarországon jó volt élni, mert a világon egyedülálló univerzális törvényekre épülő jogrendszer működött, ami valódi demokráciát biztosított az embereknek, ezért sokan jöttek ide, akik itt akartak élni. A problémák ott kezdődtek, amikor elhittük, hogy minden ember szeretet alapon működik, mert ez egyáltalán nem így van, ugyanis voltak olyan honfitársaink, akik nem felzárkóztak, mint minden más békét szerető ember, hanem abban voltak érdekeltek, hogy szétverjék Magyarország alkotmányos rendjét. A Szovjetunió segítségével, diktatúrával, egy illegitim rendszert hoztak létre Magyarországon, hogy hatalmat szerezzenek maguknak, és kiszolgáltassák hazánkat idegen érdekeknek.

Ezzel az illegitim rendszerrel, elfoglaltak minden kulcspozíciót az országban az élet minden területén, vallási, oktatási, gazdasági, jogi és politikai téren egyaránt, majd meghamisították történelmünket, amivel óriási kárt okoztak nem csak a magyarságnak, hanem az egész emberiségnek. Utódaik a mai napig ugyanezt teszik!! Ellenünk hangolják az Európai Uniót, akik szintén a globális pénzhatalmi elit zsebében vannak, és együtt ott tesznek kárt az országnak ahol csak tudnak.

Ezek a megtörtént események jól mutatják, hogy Magyarországot a háttérből nem magyar lelkületű emberek irányítják, és nem a történelmi alkotmányunk szellemében, amely hatálytalaníthatatlan!!! Ez azt jelenti, hogy illegitim minden tettük ebben az országban, mert illegitim rendszer, jogot nem alkothat.

1989-ben azért hoztak létre egy ideiglenes alkotmányt is, mert pontosan tudták, hogy alkotmányunk, hatálytalaníthatatlan, mivel nem emberhez van kötve, aki zsarolható és megvehető, hanem a Szent Koronához!! Ezért vagyunk a Szent Korona országa a világ végezetéig!! Ez azt jelenti, hogy minden ami a magyar nép ellen történt és történik, és ami eltér a Szent Korona alkotmánytól, azt mind egy illegitim hatalom hozta létre Magyarországon, amiért felelni kell!! Vagyis brutálisan át vagyunk verve, minden szinten!! 

Mára eljutottunk oda, hogy szétlopták, szétprivatizálták és totálisan eladósították az országot, és mindezt elszámoltatás nélkül!! A magyar emberekkel fizettetik meg mindazokat az energia forrásokat is, amelyek nem az élősködők tulajdona, hanem szintén a Szent Korona elidegeníthetetlen tulajdona, víz, gáz, és egyéb energia források!! 

Sürget az idő, hogy tegyünk valamit, mert a globális pénzhatalmi elit célja, a nemzetállamok felszámolása és az egypólusú világrendszer létrehozása, vagyis a totális kontroll és globális diktatúra bevezetése. Ehhez azonban a gazdaság, és  az ellátórendszerek  tönkretétele szükséges, hogy az emberek olyan kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek, amikor rájuk tudják kényszeríteni az új világrendszert. Ezt a folyamatot szolgálja a migrációs pusztítás és az orosz-ukrán konfliktus is, ami éppen most zajlik, amit szintén a globális pénzhatalmi elit hozott létre, az őket kiszolgáló globalista politikusokkal és médiájukkal karöltve! A minden területre kiható, megfizethetetlen energiaárak alkotják majd az alapját annak, hogy az emberek egyre nagyobb tömege elszegényedik, és nem fogják tudni kifizetni még a rezsijüket sem. Ennek ára lesz a magántulajdon elvesztése!! Vagyis a globális pénzhatalmi elit programja a szemünk előtt valósul meg. "Nem lesz semmid és boldog leszel".

Tehát, attól mert tüntetünk valami ellen, vagy politikusokat cserélgetünk, ettől még nem fog változni semmi, mert ez az áldemokrácia rendszere amiben élünk, továbbra is a globális pénzhatalmi elitet, és az őket kiszolgáló politikusokat fogja szolgálni, ezáltal továbbra is zsarolhatnak, fosztogathatnak és bármit ránk tudnak kényszeríteni!! 

Az elmúlt években ízelítőt kaptunk arról, hogy a mindent uraló globális pénzhatalmi elit,  képes rákényszeríteni pusztító terveit a nemzetállamokra, ilyenek voltak a korlátozások, a vírus és oltás őrület, a maszkhordás, a munkahelyi zsarolások, a migrációs pusztítás, és az emberi jogok sárba tiprása, aminek közel sincs vége!!  Azok a politikusok, akik ellenállnak, azokat megpróbálják lejáratni, zsarolni, megfenyegetni, vagy eltenni lábalól! Csak meg kell nézni a nemzetközi sajtót, kiket gyaláznak, és kiket futtatnak! 

Ne legyenek illúziói senkinek, hogy majd jön a balliberális oldal, és majd megoldja a jelenleg zajló globális problémákat!!! Már most ellenzékből hazudnak, és brutálisan becsapják az embereket. Ugyanis nem a problémák okait akarják felszámolni, hanem a globálisan zajló problémákat, országos szintre próbálják kihegyezni, hogy megosztva az embereket, ebből politikai előnyt tudjanak kovácsolni maguknak. Ők nem változást akarnak, hanem továbbra is kiszolgálni azt a rendszert, amit a globális pénzhatalmi elit irányít, akik most éppen az emberiség megnyomorításán és kiirtásán fáradoznak!! ŐK A GLOBÁLIS PÉNZHATALMI ELIT LEGNAGYOBB KISZOLGÁLÓI!! Kihasználva az emberek problémáit és tudatlanságát, a nemzetállamokat belülről verik szét, felforgatásokkal, tüntetésekkel és egyéb akciókkal, amit külföldről idegen hatalmak finanszíroznak. Tehát ne essünk át a ló másik oldalára, azért mert azt hazudják, amit hallani szeretnénk, mert ez könnyen az Ukrajnában lezajlott puccskormány felállításához vezethet!! Ezt már az elődjeik megtették, amikor a Szovjetuniót hozták a nyakunkra!! Most éppen az EU-t hangolják ellenünk!! Arról nem is beszélve, hogy a külföldről finanszírozott pártkampányok, soha nem a nemzet érdekeit szolgálják.

Tehát az egyik legfontosabb kérdés, amit minden embernek meg kell fogalmazzon magának az elkövetkezendő hónapokban, hogy ki és hogyan fog tudni kiszabadítani minket a globális pénzhatalmi elit fogságából?? Milyen gazdasági és politikai rendszer képes erre? Ki az a személy, aki által mindez megvalósítható, aki nem támadható, nem zsarolható, és nem megvehető? Bármennyire is hihetetlen sokaknak, de ilyen személy és lehetőség csak egy van a földbolygón!!! Ez a Szent Korona alkotmánya!!! A Szent Korona nem egy tárgy egy szimbólum, mint más Királyságoknál, hanem élő minőség, melynek alkotmánya, nem emberhez van kötve, ezért örökérvényű. Az alkotmány olyan alappillérekre épül, amely kizárja annak a lehetőségét, hogy a globális pénzhatalmi elit, ránk tudja kényszeríteni ember, élet, és Isten ellenes tervét!!

Hogy világos legyen mindenkinek, semmilyen .....izmus, semmilyen alkotmány tákolmány, semmilyen párt, semmilyen jogrendszer és senki más a bolygón,  nem tud megszabadítani senkit, a globális pénzhatalmi elit pusztító terveitől, és minden más próbálkozással, ugyanolyan rabszolgák maradunk mint eddig, azzal a különbséggel, hogy most nagyon sokan nem fogjuk túlélni azt, amit ránk akarnak kényszeríteni!!!

Pont a felsőház működésének hiánya teszi lehetővé azt, hogy politikusaink azt csinálhatnak az országgal amit csak akarnak. A felsőház szerepe, hogy megakadályozzon minden olyan törvényt, ami nem a magyar népet és hazánkat szolgálja!!! A felsőház résztvevői, döntéshozói, nagyon szigorú átvilágításon esnek át, ahová nem kerülhet be, minden jött ment hazudozó, ügynök, kettősállampolgár, és hazaáruló élősködő, ami garantálja, hogy minden törvény a népünket és a hazánkat szolgálja. 

Ma azonban minden hatalom a politikusok kezében van kontroll nélkül, pontosabban ma már egy kézben összpontosul. Ez teszi lehetővé a mindent uraló globális pénzhatalomnak, hogy zsarolással és egyéb eszközökkel, ami soha nem publikus, rá tudják kényszeríteni pusztító terveiket az országra és az emberekre. Ott vannak még a titkosítások tömege, amely szintén nem a magyar emberek érdekeit szolgálja!!

Tehát Magyarországnak nem az európai ügyészségre van szüksége, amely szintén a globális pénzhatalmi elitet kezében van, és amelyet a balliberális oldal az emberek tudatlanságát kihasználva a nyakunkra szeretne hozni, hogy mégjobban kiszolgáltassák hazánkat idegen érdekeknek, hanem a felsőház működésére. A felsőház az egyetlen garancia arra, hogy felszámolja és megakadályozza a korrupciót, a hazaárulást, az emberi jogok sárba tiprását, hazánk  kifosztását, a földünk, az ivóvizük, a gáz, és más energiaforrások  eladását, idegen kezekbe juttatását, és biztosítja a valódi demokráciát. Ami eddig értékesítésre került, azt mind egy illegitim rendszerrel valósították meg, mert minden a Szent Korona tulajdonát képezi, ami elidegeníthetetlen tulajdon. 

Az egyre nehezebb életkörülmények, nem érdeklik azokat az élősködőket, akik a magyarság megnyomorításán fáradoznak már több mint 100 éve. Nekik lesz lové a nehéz időkre!! És neked? Ha nem kapjuk össze magunkat, és nem élünk alkotmányos jogainkkal, akkor hamarosan az életünkkel fizetünk.

Amit most tehetünk, hogy minél több emberhez eljuttassuk ezeket az információkat, hogy a zárt facebook csoportokat összetudjuk kapcsolni, amikor arra szükség lesz, hogy egyszerre, összefogással, a valós változás irányába tudjunk elmozdulni és cselekedni. Erre már számos felkészült csoport van Magyarországon, akiket a pártérdekeket szolgáló médiák teljesen elhallgatnak.  Ezért fontos a történelmi alkotmányunk helyreállítása, mert most valóban az életünk a tét, különben rabszolgák és áldozatok leszünk mindannyian!! Részletek!!


https://vk.com/video644727407_456239878



 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


Jelen körülmények között nem állampolgár vagy, csak alkalmazott egy részvénytársaságban, amelyet „ Magyarország” néven jegyeztek be New York államban. Részletek

Miért vannak egyre többen, egyre jobban, egyre kilátástalanabb helyzetben?Részletek

Rózsadombi paktum a magyarság ellen és a Netanjahu-Orbán paktum! Részletek

Ha túlakarjuk élni az elkövetkezendő hónapokat, akkor fontos megismerni, kik irányítják a világot, és mi a tervük az egész emberiséggel. Részletek.



Civilek az összefogásért!