Tapasztalatai szerint egyre több a nemzet méltóságát súlyosan sértő, gyalázkodó írás a világhálón, hazai és sok esetben külföldi sajtóban, ami ellen határozottan fel kell lépni, hogy megvédjük a magyar nemzet méltóságát. Ezért Gaudi-Nagy Tamás felhívást intézett a Lovas István Társaság és Nemzeti Jogvédő Szolgálat szimpatizánsaihoz és, ahogy Facebook posztjában fogalmaz, minden felelősen gondolkodó, tettre kész magyar emberhez, hogy kísérjék figyelemmel a hazai és külföldi sajtó, illetve közélet magyarsággal kapcsolatos megnyilvánulásait és ha olyan írással, bejegyzéssel találkoznak, amelyben tetten érhető a magyargyűlölet, a nemzetünk ellen hangoló gyalázkodás, azt jelentsék be a Nemzeti Jogvédő Szolgálatnaknak a njsz@nemzetijogvedo.hu e-mail címen az írás forrásának megjelölésével.
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.