Header Ads Widget

A liberálisok kicsinálják Eszenyi Enikőt, a társulat 96%-a ellene szavazott





Bár a Vígszínház igazgatósága „jogilag aggályosnak” tartotta egy hivatalos szavazás megrendezését a társulaton belül, a színház dolgozóiból álló szakszervezet mégis lehetőséget talált arra, hogy a munkatársak közöljék a véleményüket a szakmai bizottságban a társulatot képviselő Hegyi Barbarával.
A színház igazgatói posztjára pályázó három jelölt meghallgatása után a 118 beérkező szavazatból 113-an Rudolf Pétert, 5-en pedig Eszenyi Enikőt támogatták, Csányi Jánosra nem érkezett szavazat – mondta el az Indexnek Csőre Gábor színész, a szakszervezet elnöke.
Forrás:Index

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.