Izrael június 13-i támadása Irán ellen újabb, kiszámíthatatlan fejezetet nyitott a Közel-Kelet történelmében. A kérdés most már nem az, hogy megtörtént-e az agresszió – hanem az: mit remél ezzel elérni Benjamin Netanjahu?
A válasz hátborzongatóan világos: az izraeli kormány célja az, hogy belülről robbantsa szét az Iráni Iszlám Köztársaságot. A forgatókönyv szerint az iráni népnek fel kellene lázadnia az „ajatollahok uralma” ellen, és végül egy Izrael- és Nyugat-barát vezetés kerülne hatalomra Teheránban. Az út azonban brutális: célzott gyilkosságokkal, politikai és katonai vezetők likvidálásával, energia-infrastruktúra – például olajtárolók – és kormányépületek lerombolásával akarják kirobbantani a forradalmat.
Ha ez nem vezet eredményre, jöhet a „B-terv”: etnikai feszültségek felszítása, polgárháború és az ország területi szétesése. Az izraeli stratégia egyetlen végpontban csúcsosodik: az iszlám köztársaság teljes megsemmisítésében – akár rendszerváltással, akár az államiság felszámolásával.
Csakhogy ez a terv már a papíron is alig áll meg. A realitása gyakorlatilag nulla – ám Netanjahu láthatóan másképp látja. Miközben az izraeli propaganda Hámeneit véreskezű zsarnokként állítja be, aki ellen már csak a nép haragja hiányzik, hogy leomoljon a rendszer, valójában minden ilyen lépés egyre közelebb sodorja a térséget a katasztrófához. Izrael atomhatalom, és ha Netanjahu elhinné, hogy egy atomcsapás lehet az utolsó szög a teheráni rezsim koporsójában, nem zárható ki, hogy meg is teszi.
Ez lenne a végső cinizmus: nukleáris csapás egy olyan ország ellen, amelyet éppen az atomfegyver-ambíciói miatt támadtak meg. A gázai mészárlások után már kevesen lepődnének meg – de a nemzetközi jog minden határát átlépné.
És a legnagyobb irónia: még egy atomtámadás sem hozná meg Netanjahu áhított győzelmét. Az iráni rendszer nem omlana össze, a nép nem lázadna fel, és az iszlám köztársaság megmaradna. Sőt, a világ ezzel legitimálná Irán atomfegyverhez jutását – hiszen ha Izrael alkalmazza, miért ne lehetne Iránnak is? A bomba, ha meg is születik, aligha lesz bevetve – de ott lebegne Damaszkusz kardjaként Izrael felett.
Netanjahu ezt is tudja – de elszántsága, hogy elérje a célját, csak fokozódik. Június 13-án átlépte a Rubikont. Visszaút nincs.
Úgy számol, hogy nem neki kell elvégeznie a piszkos munkát – hanem az Egyesült Államoknak. Netanjahu célja, hogy Washingtont belerángassa egy olyan háborúba, amely végül térdre kényszerítené Iránt. Csakhogy ma az USA – különösen Donald Trump – messze nem akar újabb közel-keleti háborút. Katonákat biztosan nem küldene. De ha egy „iráni rakéta” eltalálná egy amerikai hadihajót? Egy ilyen provokációval máris kész lenne a háborús indok.
Ha ez a forgatókönyv valósággá válik, a Közel-Keletet lángba boríthatja: amerikai rakéták záporozhatnának iráni célpontokra, miközben amerikai támaszpontok sorra válnának célponttá Irakban és a Perzsa-öböl mentén. De még így sem biztos a rendszer bukása – a „mullák eltávolításához” megszállás kellene. Azt viszont senki nem akarja – és nem is tudná vállalni.
A jelenlegi helyzet tehát abszurd módon azt üzeni: Netanjahu gyakorlatilag semmit nem ért el. Néhány tábornokot megölt, néhány katonai célpontot lebombázott – de közben sikerült szítania a gyűlöletet Izraellel szemben még azok körében is, akik korábban közömbösek voltak. Az atomprogram megmaradt, a rendszer stabil, a térség pedig soha nem látott mértékben destabilizálódott.
És ha Irán most mégis tárgyalna az USA-val? A Teherán által vállalható alku már az asztalon volt – éppen Netanjahu és amerikai szövetségesei torpedózták meg. Most viszont az iráni válasz nem a kompromisszum, hanem a bosszú lesz – még ha nem is atomfegyverrel.
A június 13-i támadás előtt Netanjahu neve a gázai háború miatt már egyet jelentett a kollektív büntetés politikájával. Most új címkével is gazdagodott: az iráni agresszió elindítója. Háborúban áll Gázával, ahonnan nem tud kivonulni, csak még több vér árán. És háborút kezdett Iránnal is – olyan indokkal, amelyet még a nemzetközi közösség is nehezen vesz komolyan.
A „védekezés” retorikája mára kiüresedett. A valóság: Izrael egy olyan úton indult el, amely végén sem biztonság, sem győzelem nem vár – csak pirruszi diadalok, amelyek súlyos árat követelnek majd nemcsak a térségtől, hanem magától Izraeltől is.
