Mohács történelmi tragédiája nem csupán egy lezárt történelmi fejezet. A múlt eseményei ma is felvethetnek olyan kérdéseket, amelyek egy ország működéséről, a nemzeti vagyon sorsáról és arról szólnak: vajon mikor érkezik el az a pont, ahonnan már nincs lehetőség a visszafordulásra?
A kérdés különösen aktuálissá válhat akkor, amikor ismét napirendre kerül a közvagyon és az elmúlt évtizedekben felhalmozott vagyonok vizsgálata.
Csak az elmúlt 16 év számít?
Az egyik legfontosabb felvetés az, hogy mi történik akkor, ha az új kormányzati hatóság kizárólag az elmúlt 16 évben keletkezett vagyont és annak eredetét vizsgálja.
Ebben az esetben ugyanis könnyen felmerülhet a kérdés: valóban a nemzeti vagyon sorsának teljes feltárása történik, vagy csupán egy újabb politikai és gazdasági átrendeződés zajlik?
Ha az új szereplők egyszerűen elveszik a korábbi időszakban meggazdagodott szereplőktől a vagyont, akkor még mindig ott marad a legfontosabb kérdés: mi lesz ezeknek a javaknak a végső sorsa?
A válasz pedig korántsem egyértelmű.
Miért nem vizsgálják a rendszerváltás egész időszakát?
A probléma azonban ennél jóval messzebbre vezet. Miért éppen az elmúlt 16 év kerülne a vizsgálatok középpontjába? Miért nem terjed ki a feltárás egészen a rendszerváltásig?
A nemzeti vagyon sorsának megértéséhez ugyanis aligha elegendő egyetlen politikai korszakot kiragadni. Ha valóban arra vagyunk kíváncsiak, hogyan változott az ország vagyona az elmúlt évtizedekben, akkor a teljes folyamatot kellene látni.
Ehhez viszont először azt kellene tudni, hogy mekkora volt, illetve mekkora jelenleg Magyarország nemzeti vagyona.
Egy alapvető adat hiányzik
Itt jutunk el egy különösen érdekes ponthoz.
Az állítás szerint a nemzeti vagyon teljes körű adata 1989 óta nem szerepel a Központi Statisztikai Hivatal rendszeres adatsorában. Pedig egy ilyen adatbázis összeállítása ugyan komoly és összetett feladat lenne, de elvileg megvalósítható.
És ha a közvagyon sorsát valóban objektíven szeretnénk vizsgálni, akkor ennek az alapadatnak a megléte nélkülözhetetlen lenne.
Hiszen hogyan lehet megállapítani, hogy egy ország vagyona mennyivel csökkent vagy növekedett, illetve milyen vagyonelemek kerültek más tulajdonosi körhöz, ha nincs egy megbízható kiindulópont?
Miért nem követeli ezt egyik oldal sem?
Mindez újabb kérdéseket vet fel a politikai szereplők felelősségével kapcsolatban.
Ha a Fideszt rendszeresen korrupciós és vagyonvesztéssel kapcsolatos vádak érik, akkor elvileg érdeke lehetne egy teljes körű, történelmi időszakot átfogó vagyonkimutatás létrehozása. Ez lehetőséget adhatna arra is, hogy konkrét adatokkal támassza alá saját álláspontját.
De ugyanez igaz a Tiszára is.
Ha a párt azt állítja, hogy az elmúlt évtizedekben jelentős nemzeti vagyon veszett el vagy került magánérdekekhez, akkor egy teljes körű vagyonleltár éppen azt mutathatná meg, hogy állításai milyen mértékben támaszthatók alá tényekkel.
A kérdés tehát nem pusztán az, hogy kihez kerültek bizonyos vagyonok. Hanem az is, hogy pontosan honnan indultunk, mi történt az elmúlt évtizedekben, és jelenleg hol tart az ország vagyona.
Mohács nemcsak a múltról szól
Bogár László közgazdász a legújabb Nem píszíben című műsorban többek között ezekből a kérdésekből kiindulva beszélt Mohács történelmi tanulságairól.
A mohácsi vereség kapcsán ugyanis nem csupán egy 500 évvel ezelőtti történelmi eseményről lehet beszélni. A nagyobb kérdés az, hogy egy társadalom mikor kerül olyan helyzetbe, amikor a korábbi döntések következményei már olyan mértékben összeadódnak, hogy onnan rendkívül nehézzé válik a visszafordulás.
Mikor érkezik el egy ország életében az a pont, ahonnan már nincs visszaút?
És vajon felismerhető-e ez a pont időben?
Ezekről a kérdésekről, a nemzeti vagyon helyzetéről, a rendszerváltás óta eltelt időszak tanulságairól és Mohács történelmi örökségéről beszélt a legújabb Nem píszíben című műsorban Bogár László közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
.png)
.webp)
