Header Ads Widget

650 devizahiteles család lakhatását oldhatja meg egy fideszes törvényjavaslat – Az ellenzék mélyen hallgat….



Hatszázötven korábbi devizahiteles család lakhatását oldhatja meg végérvényesen az a törvényjavaslat, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés; az új rendelkezések az eszközkezelő programot egészítik ki – közölte a nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzettel.


Fónagy János azt mondta: a módosítás nyomán azok az eszközkezelős ügyfelek is jelezhetik, hogy visszavásárolnák a bankok által elvett otthonukat, akik bár megfeleltek a feltételeknek, a korábbi határidőig mégsem válaszoltak az erről szóló megkeresésre. 
Az államtitkár úgy fogalmazott: a családok, legyenek bármilyen helyzetben, számíthatnak a Fidesz-KDNP-kormányra. A baloldal viszont több mint egymillió családot taszított lakhatási válságba.
Az érintettek december 15-éig levelet kapnak a Nemzeti Eszközkezelő Zrt.-től, amelyre a kézhezvételt követő harminc naptári napon belül válaszolniuk kell. A döntés megkönnyítéséért a társaság telefonon is megkeresi majd az ügyfeleket.

Az ajánlatot elfogadók közül a részletfizetést választók március elsejétől az ingatlan tulajdonosává válnak, egyösszegű visszavásárlás esetén pedig szerződést kötnek – közölte Fónagy János.
További fontos kedvezmény, hogy a részletben fizetők ingatlanjára a tulajdonjog bejegyzésétől számított három éven belül semmilyen tartozás miatt nem indulhat végrehajtási eljárás. Amennyiben valaki a mostani megkeresésre sem reagál, úgy június elsejétől háromszorosára emelkedik a bérleti díja – mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.
(Sümeghi Lóránt, 888.hu)





NÉZZÜK SZÉP SORBAN KIK FELELŐSEK A NAGY DEVIZAHITEL ÁTVERÉSÉRT?










A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.