Header Ads Widget

Őrült költekezés a fővárosi önkormányzatoknál – több mint egy milliárd forintba kerülnek évente a kiosztott pozíciók






Több fővárosi kerületben is megnőtt az előző ciklushoz képest az alpolgármesterek száma, ráadásul  az ellenzéki összefogással megnyert önkormányzatoknál minden párt bejelentkezett pozíciókért, ahol nem volt, ott csináltak – írja cikkében a 24.hu. Ahogy fogalmaznak, a nagy összefogásból nagy osztozkodás lett. 

Karácsony Gergelynek kapásból három helyett öt helyettese lett, de a kerületekben is megszaporodtak az alpolgármesterek. A 24.hu összegezte az előző és az új önkormányzatoknál kiosztott pozíciókat és pénzeket. Az jött ki, hogy csak új kerületi vezetők az adófizetőknek egy milliárd forintba kerülnek évente.




2014 őszétől 52 főállású és 8 társadalmi megbízatású alpolgármester dolgozott a 23 budapesti kerületben, a 2019-es választás után 60 főállású és 9 kvázi részmunkaidős alpolgármestert választottak meg – összegez a cikk.

A legtöbb főállású alpolgármesterrel a X., a XI., a XIV. és a XVIII. kerületben büszkélkedhetnek, egyaránt néggyel. A fideszes vezetésű, de ellenzéki többségű Kőbányán ez az erőviszonyok kiegyenlítettségével magyarázható: két-két kormányoldali, illetve ellenzéki alpolgármestert neveztek ki. A másik három kerületben viszont az ellenzéké a polgármesteri poszt és a többség is, így ott az összefogásban részt vevő pártok kiszolgálása lehetett szempont – jegyzi meg a portál.

Hozzáteszik, hogy XIV. kerület polgármestere majdnem rekorder lett, mert ötödikként a jobbikos Jurenkó Ferencet is felterjesztették alpolgármesteri kinevezésre, de az előzetes megállapodásokat felrúgva őt végül nem szavazták meg.

A XII. kerületben a fideszes Pokorni Zoltán csökkentette kettővel alpolgármesterei számát. Soroksár fideszes támogatású, de független polgármesterének szintén egy helyettese van. Az előző ciklushoz viszonyítva a II. kerületben a legnagyobb a különbség: a fideszes Láng Zsoltnakcsak egy alpolgármestere volt, utódjának, az MSZP-s Őrsi Gergelynek négy, igaz, csak egy főállású.

Pártok szerinti összesítésben az MSZP és DK az élen. A szocialistáknak 6 polgármestere és 15 alpolgármestere, Gyurcsány pártjának 3 polgármestere és 15 alpolgármestere van. A Momentum 2 elnyert polgármesteri tisztség mellé 7 alpolgármesterit is behúzott, míg a Párbeszéd 1 polgármesterrel és 9 alpolgármesterrel büszkélkedhet. Az LMP és a Jobbik soraiból polgármester senki sem lett a fővárosban. De az LMP legalább 4 alpolgármesteri helyet kiharcolt magának. 

A pozícióosztás legnagyobb vesztese a Jobbik, akiknek mindössze egyetlen egy alpolgármesteri hely jutott.

A 24.hu is azt írja, hogy a Jobbik gyakorlatilag megsemmisült Budapesten. 

A Jobbik veszteséglistáját súlyosbítja, hogy nem csak a XIV. kerületben sült fel: Terézvárosban Juhász Szabolcsból azért nem lett alpolgármester, mert kiderült, hogy büntetőeljárás alatt van, ugyanis ő volt az EP-képviselő Kovács Béla egyik fiktív asszisztense – teszik hozzá. 

A kerületi polgármesterek fizetése annyi, mint az államtitkároké: bruttó 997 170 forint plusz 149 575 forint költségtérítés. Az alpolgármesterek fizetésének kiszámításáról is törvény rendelkezik, de ott kicsit nagyobb a mozgástér, ugyanis a polgármester fizetésének 70-90 százalékát kaphatják meg. A testületek zömében a maximális fizetést szavazták meg az alpolgármestereknek. 

Míg az előző ciklusban évente kevesebb mint 700 millió forint ment el a kerületi polgármesterek és alpolgármesterek fizetésére. Az idén megválasztott tisztségviselők együtt viszont több mint egymilliárd forintot keresnek évente.

2014-ben Kőbányán költötték a legtöbb pénzt alpolgármesterekre, a második a XVIII. kerület lett, a harmadik pedig Terézváros. 2019-ben a XI. kerület az élre ugrott a középmezőnyből, mögötte fej fej mellett következik a III., a X., a XIV. és a XVIII. kerület. 


Forrás: https://pestisracok.hu