Header Ads Widget

Demszky befogadná a 3,5 millió még Törökországban lévő migránst – Vagy mégsem?



Demszky Gábor, egykori liberális főpolgármester facebook oldalán fejtette ki gondolatait a bevándorlási válsággal kapcsolatban. A szamizdatokat a krisztofasiszta összeszerelő diktatúrában újraindítani akaró egykori főpolgármestert megérintette a török határnyitás után a balkáni országokon keresztül gázolni szándékozó migránsokról készült politikailag korrekt képek és videók sorozata, ezért éles hangvételű felhívásban vetette fel 3,5 millió embernek az Európai Unióba telepítését – számol be az atv.hu.
Mossuk le a gyalázatot, tegyünk az Európa partjainál folyó népirtás ellen

– reagált a török elnöknek a határnyitásra vonatkozó nyilatkozatára Demszky. A két évtizedik Budapest élén állt politikus kifejezte szándékát, ami szerint örömmel venne részt egy olyan szervezet működésében,

amely befogadó helyek létrehozásával, jogi segítségnyujtással és minden lehetséges módon segíti a Szíriából a polgárháború elől elmenekült, Törökországból politikai okokból kiebrudalt és Európában menedéket kereső családokat.

Erre a hozzáállásra biztatta azon honfitársait is, „akik nem csak a humanitárius segítség híján életüket vesztő szír menekültekről szóló hírek fogyasztói kívánnak lenni az elkövetkező hónapokban.”  Szerinte ugyanis
Orbán ebben az ügyben (is) Erdogán szövetségeseként jelenik meg, amit gyalázatosnak tartok és magyar állampolgárként (is) mélyen elítélek.

Az önálló vélemény vállalásának etalonjaként pedig Demszky, bejegyzése szemlézését követően, törölte a bejegyzését. Ennyit a hitelességről, valódi szándékról és elkötelezett tenni akarásról. 
Ismert, határnyitás hírére tömegek indultak a görög-török határ felé, ám a görög oldalon a határőrök egyelőre nem engedik át a migránsokat. Orbán Viktor miniszterelnök telefonon egyeztetett Erdogannal, majd pedig összehívta a biztonsági kabinetet, és áttekintették a hazai biztonsági szolgálatok jelentéseit, majd döntés született arról, hogy megerősítik a magyar határok védelmét, és fokozott figyelmet fordítanak a balkáni migrációs útvonalon zajló történésekre.
Vezető kép: MTI/Kovács Tamás

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.