Header Ads Widget

Dr. Bene Gábor: „A shownak menni kell tovább”?



Mindig is ragaszkodtam a szabad véleménynyilvánításhoz, mert nekem az igazság szent! Sokan támadnak azért, mert megmutatom az igazságot azoknak, akiknek ott van ugyan a szemük előtt, de mégsem látják! Itt van például egy idézet Mózes könyvéből, ahol a judaista Jahve ezt nyilatkozza: 7/16: „Minden népet, amelyet az Úr kiszolgáltat, pusztítsd el, ne kíméld őket!” Ennek az igazságát később fejtem ki, de gondolkodjatok rajta! Azért idézem címnek a brit Queen együttes egyik legikonikusabb dalának címét (The Show Must Go On), amely 1991-ben jelent meg az Innuendo című album záródalaként, mert egyre inkább érzem, hogy mekkora átverés áldozatai vagyunk.

2013-ban egy előadást tartottam régi barátaimnál, ahol kinyilvánítottam, hogy rossz útra tévedt a Jobbik. Erre olyan felháborodás tört ki, hogy még a házigazdák is megróttak azzal, hogy miért mondok ilyeneket. Pedig a Jobbik néppártosodása akkor már elkezdődött, bár ezt hivatalosan csak szeptemberben hozták nyilvánosságra.

Vona Gábor akkori pártelnök nyilatkozatai szerint a stratégiai döntés 2013 szeptemberében született meg arról, hogy a párt elhagyja a nemzeti radikális retorikát, és a politikai centrum felé nyitva szélesebb szavazói rétegeket szólít meg. Ez első hallásra nem is butaság. A nyilvánosság előtti kommunikációs fordulat csak a 2014-es országgyűlési választási kampány előtt és alatt nyilvánult meg, de nekem már jóval a „cukiságkampány” előtt feltűnt a változás. Morvai Krisztinának is feltűnt valami: a Jobbik Atilla Király Szellemtudományi és Nemzetstratégiai Akadémiájának rektora, Baranyi Tibor Imre furcsa szemlélete, aki akkor Vona Gábor pártelnök tanácsadójaként is tevékenykedett.

Néhány hallgató elpanaszolta nekem, hogy a rektor legitimista, Habsburg-párti szemlélet oktatását vezette be, és az 1848–49-es szabadságharcot törvénytelen, baloldali lázadásként értékelték. Sőt a megtorlást vezető Julius Jacob von Haynau táborszernagyot dicsőséges történelmi szereplőnek nevezték. Az aradi vértanúk kapcsán pedig elhangzott, hogy megérdemelték a halálbüntetést, mert lázadók voltak.

Ez nálam teljesen kiverte a biztosítékot. Hiszen az igaz, hogy például az általam nagyra becsült Petőfi forradalomnak nevezte az alkotmányreformot, és a szobája falán a véres kezű jakobinusok képei szerepeltek, de maga a szabadságharc kifejezetten alkotmányvédő fordulat volt, és a reformországgyűlések követeléseinek védelmében alakult ki. A kormányt a törvényes uralkodó nevezte ki, és így lett Kossuth pénzügyminiszter, Deák igazságügy-miniszter, Mészáros Lázár hadügyminiszter és így tovább. A kormányfő, Batthyány – akit később Haynau kivégeztetett – nem is vállalta a kormány vezetését akkor, amikor törvénytelenül rátört az országra Josip Jelačić, mert a törvényes uralkodót gondolta a háttérben, pedig ott a bécsi Rothschildok voltak. És ezek után lázadóknak hívni a szuverén és alkotmányos magyar állam szabadságharcosait?

Ez volt az a pont, ahol szerintem a Jobbik rossz útra tévedt, és én elmondtam erről a véleményemet. Ráadásul az „Akadémiát” csak 2015-ben szüntették meg, addig pedig terjeszteni tudta a tévtanait Baranyi Tibor Imre. A véleményem azonban nagyon nem tetszett a „Vona-hívőknek”, így nem is hívtak oda többé!

Sokáig töprengtem azon, hogy a nemzeti radikális Vona Gábor miért tűrte ezt el, és miért kezdett bele a „néppártosodásba”. Talán ráunt arra, hogy a vele együtt a polgári kört alkotó Orbán Viktor lesöpri az összes országgyűlési törvényjavaslatukat? Ráadásul Vona tanácsadói szerint csak olyat szabad kimondani, ami a szavazatmaximalizálást segíti elő. Talán ebből lett elege?

Számomra azonban az igazság kimondása mindig fontosabb volt a karriernél, amit a népi mondás így összegez:

NE SZÓLJ SZÁM, NEM FÁJ FEJEM!

Ám ez nem a teljes igazság kibontását jelenti, vagyis biztosan nem a népi bölcsesség, hanem a libsi színház része.

Én már akkor láttam, hogy Vona a pártot rossz irányba fogja kormányozni, és kértem is az alelnököt, Novák Elődöt, hogy kérjen az elnöktől lehetőséget egy negyedórás beszélgetésre. Ez sajnos nem jött létre, de így utólag nem is hiszem, hogy meg tudtam volna győzni Vona Gábort, akivel pedig 2004-ben együtt tettünk esküt Szegeden, a Fogadalmi templomban arra, hogy a Történeti Alkotmány jogfolytonosságának helyreállításának szenteljük az életünket.

Ám mivel Vona a 2010-es országgyűlési választáson a Jobbik Heves megyei területi listájáról jutott be a parlamentbe, és soha egyetlen alkalommal sem állt fel ott, hogy kinyilvánítsa: a történelmi Magyar Állammal való folytonosság csak akkor állhat helyre, ha felszámoljuk a Rákosi- és Kádár-korszakok jogalkotási „eredményeit”, és visszatérünk a Történeti Alkotmányunkhoz, pedig erre esküt tett! Így az esküjén kívül még a véleménynyilvánítás szabadsága és a történelmi igazság is erre kötelezte volna őt!

Bár lehet, hogy nem is csak Vona Gábor volt az, aki a Jobbik elnökségében a néppártosodást leginkább akarta. Lehet, hogy a széder estén való részvétele óta Gyöngyösi Mártont más szemmel nézem, de ő legalább nem volt tagja a 2004-es nemzetgyűlési eskütételnek, így nem is tudhat semmit a Történeti Alkotmányunkról, ami a XXI. században is a magyarság egyedüli védelme lett volna, hiszen a Habsburgokkal szemben évszázadokon át megvédte szuverenitásunk maradványait. Amikor ugyanis a koronás fő nem tartotta be a hitlevélbe foglalt kötelezettségeit, eleink fegyvert fogtak ellene, és harcoltak alkotmányos elveink megtartásáért. Bocskai szabadságharca még sikeres volt, de utána nem a fegyveres, hanem a közjogi szabadságharcaink győztek, legfeljebb az akkori politikai vezetés nem tudta megfelelően kihasználni a győzelmeket. Érdekes, hogy a történelemtanításban mindig csak a vereség szerepel, közjogi győzelmeinkről pedig soha nem esik szó, vagy ha igen, akkor sem közjogi győzelemként!

De nézzük, mit írt a jobbikos Gyöngyösi Márton arról, hogy miért mond le az elnöki tisztségéről, és miért lép ki a pártból azután, hogy megszűnt az európai parlamenti képviselői mandátuma! 2019. július 2-tól 2024. július 15-ig volt európai parlamenti képviselő, mert a 2024-es EP-választáson a párt már nem szerzett mandátumot. De ne sajnáljuk őt, mert amikor felállt a hatalom asztalától, és véget ért a képviselősége, szép summát takaríthatott meg, ha nem szórta két kézzel a pénzt Brüsszelben!

Gyöngyösi a mandátuma végén havonta (!) bruttó 10 075 eurós tiszteletdíjban részesült, ami nettó 7854 eurónak felel meg. Ez körülbelül 2 880 054 forintot ér a jelenlegi piaci középárfolyamon. A pártelnöki fizetéséről nem tudok semmit, de a párt számára kudarccal végződött uniós választás után simán lemondott az elnöki pozíciójáról, és a következőket nyilatkozta:

„A legnagyobb veszély az, ha a párt új elnöksége a közel egy évtizede képviselt néppárti, konzervatív politika útjáról letérve visszatér megjelenésében, hangszínében, üzeneteiben a »régi« Jobbik útjára, és felkínálkozik az immár szélsőjobbra kitolódott rezsim szatellitjének szerepkörére, ahol bár már most is komoly túlkínálat van, de az eddig legkomolyabbnak ígérkező kihívóval szembeni küzdelemben akár még hasznát is veheti.”

Lehet, hogy igaza van?

A nemzeti radikalizmus mint politikai termék nem nagyon eladható a mai magyar piacon, így alaposan elértéktelenedett, és nem is volt arra példa Európában, hogy egy radikális nemzeti párt hatalomra került volna úgy, hogy a programját végre is tudja hajtani. Vagyis, ha már egyszer letértek a tisztán nemzeti érdek útjáról, és a Fidesz mintáját követve néppártosodtak, akkor lehet, hogy igaza van Gyöngyösinek? Maradni kellett volna ott?

Abban viszont, amit ezek után mondott, nagyon nem értek vele egyet. Kifejtette, hogy a Jobbik módosította az orosz–ukrán konfliktus kapcsán hosszú évekkel ezelőtt kialakított – Magyarország Szent István-i és '56-os örökségéből következő, nemzeti érdekeinkkel egyező, NATO- és EU-tagságunk kötelezettségvállalásaiból levezetett – álláspontját. Leszögezte, hogy a módosítás azt „Fidesz-kompatibilissé teszi, vagyis szó szerint átveszi az Orbán-kormány által képviselt orosz propagandát”.

Vegyük akkor górcső alá az állításait!

Az orosz–ukrán konfliktus valójában az ukrán nép elüldözése és kiirtása a bankárkaszt érdekei, valamint a megcélzott Kazár állam létrehozása miatt. És mindez az utolsó ukránig fog folyni, mert például Lindsey Graham, az egykori dél-karolinai szenátor 2022-ben egy interjúban úgy fogalmazott, hogy amíg Amerika biztosítja a fegyvereket és a gazdasági támogatást, az ukránok „az utolsó emberig harcolni fognak” („fight to the last person”). Egy 2023-as kijevi látogatásán pedig az amerikai függetlenségi háborúhoz hasonlította a helyzetet, amikor az amerikaiak is készek voltak az utolsó emberig küzdeni a szabadságért.

Később nagy vihart kavart egy összevágott videó is, amelyben azt mondta, hogy az ukrajnai támogatás „a valaha elköltött legjobb pénz”, mert miközben az ukránok harcolnak, az oroszok hullanak.

Roger Wicker republikánus szenátor, a szenátus fegyveres erők bizottságának rangidős tagja az Associated Pressnek nyilatkozva úgy vélte, hogy az Egyesült Államok viszonylag szerény összeget költ anélkül, hogy amerikai katonák életét kockáztatná. Hozzátette, hogy az ukránok hajlandóak megvívni helyettük ezt a harcot, ha a Nyugat ellátja őket felszereléssel, ami szerinte „elég jó üzlet” („pretty good deal”).

Doug Burgum, Észak-Dakota republikánus kormányzója a háború finanszírozásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az ukrán erők által az orosz hadseregnek okozott károk fényében a támogatást egyszerűen „alkalmi vételnek” („a bargain”) nevezte.

Ezek után lehet ezt orosz–ukrán háborúnak nevezni, és kihagyni belőle a birodalmi Amerikát?

Lloyd Austin védelmi miniszter 2022 tavaszán kijelentette, hogy Amerika célja Oroszország olyan mértékű meggyengítése, hogy ne legyen képes hasonló invázióra. Mitt Romney pedig úgy fogalmazott, hogy az ukránok támogatásával az Egyesült Államok a védelmi költségvetésének töredékéből tudja gyengíteni az egyik fő geopolitikai riválisát, miközben egyetlen amerikai katona sem hal meg.

Ezekkel szemben Tulsi Gabbard és Donald Trump a háború amerikai finanszírozását bíráló politikusok, akik többször is azzal vádolták a Biden-adminisztrációt és a kongresszusi héjákat, hogy a diplomáciai rendezés helyett egy elhúzódó proxyháborúban áldozzák fel Ukrajnát. Igaz, Trump üzletet is csinált velük a ritkaföldfémek kapcsán, ami persze alaposan félresikerült, de Gyöngyösi téved, ha ezt nem az USA által szervezett proxyháborúnak, hanem orosz–ukrán konfliktusnak gondolja. Még nagyobb a tévedése, ha az '56-os örökségünkből következő, nemzeti érdekeinkkel egyező NATO- és EU-tagságunkról beszél. Ugyanis 1956-ban a magyarság kifejezetten egy semleges és gazdaságilag harmadikutas államot célzott meg. Szó sem volt a ma hazánkban uralkodó rablókapitalizmusról, mert a függetlenség volt a cél, nem pedig a kínai minta alapján bevezetendő világkormány. És főleg nem az Európai Egyesült Államok rémálma! Végül azt, hogy mi a Fidesz-kompatibilitás, nem hiszem, hogy érdemes lenne boncolgatni!

Ráadásul a Jobbiknak lett volna lehetősége felkarolni a civil erőket, de nekik az nem kellett, mert a választások előtt komoly önbizalmuk volt. Ahogyan a Mi Hazánk Mozgalomnak is, hiszen tudomásom van arról, hogy őket is megkereste a pártonkívüli képviselőjelöltekben gondolkodó csapat. Ám nekik más elképzeléseik voltak és vannak.

Pedig a Jobbik is betölthette volna azt az űrt, amit a széteső Fidesz hagy maga után. A néppártosodás eszméje azonban náluk most a politikai szemétdombra kerül, annak ellenére, hogy ha megkésve is, de lett volna esélyük, ha nem szúrják el önteltségükkel a választásokat. Mert ahol sikerült Magyar Péternek százon felüli civilt, vagyis pártonkívülit bevinnie az Országgyűlésbe, ott nekik is lehetett volna esélyük, ha komolyan veszik a civileket!

És az is tanulságos, hogy sem a Jobbiknak, sem a Mi Hazánknak nem kellettek a civilek, csak Magyar Péternek!

Remélem, hogy a kedves olvasó át fogja látni: e két párt vezetése nagyon hitt a sikerben. A Mi Hazánk egyenesen 20% körüli eredményt várt, de ezt a hiten kívül semmi nem támasztotta alá. A Jobbiknak pedig már az is elég lett volna, ha eléri az 1%-ot, mert akkor állami támogatást kap! Ám nem jött össze az országos listaállításuk, pedig a civilek ebben segíthettek volna!

Ehhez határidőre legalább tizennégy vármegyében és a fővárosban, a 106 közül minimum 71 egyéni választókerületben kellett volna összegyűjteniük 500 érvényes ajánlást. Igaz, ők „ELTANULTÁK” a NemzetEgyesítő Mozgalomtól, hogy civileket kell indítani, de csak néhány helyen próbálkoztak ezzel, miközben a TSZ (Tisza) szinte mindenütt civilekkel indult!

Az elérhető források nem tartalmaznak tételes nyilvántartást a 106 egyéni indulóra kiterjedően arról, hogy pontosan hány jelölt rendelkezett formális párttagsággal a választás pillanatában, és hányan voltak jogilag pártonkívüliek. A 28 TSZ-párttagból tudomásom szerint csak 8-an indultak jelöltként, így valószínűleg 133 pártonkívüli képviselője van Magyar Péternek. A Jobbik számításom szerint 6 pártonkívülit indított, de mivel nem tudtak listát állítani, azoknak sem maradt esélyük a képviselőségre.

A Jobbik választás utáni nyilatkozata a következő volt:

„Mindezt egy olyan politikai környezetben, amely megosztottságában messze áll attól a normális Magyarországtól, amit mi kívánnánk hazánknak.”

A nemzeti radikális szavazótábor hitt abban, hogy a kedvenc politikusuk majd mindent megváltoztat, de nem volt meg az a helyi, pártonkívüli támogatás, amely ezeket a kispártokat középpárttá tudta volna emelni. A választóik pedig most ott állnak becsapva a vidéki valóságban: a devizahiteles banki csalások áldozataiként, a legjobb termőföldekre telepített, környezetszennyező gyárak mellett vagy vállalkozóként, gazdaságilag perifériára szorulva.

A mai tömegember maximum kéthónapos emlékezőképességéből hiányzik a tapasztalat, hogy ha megszervezné a saját választókörzetében a pártonkívüliek indulását, akkor talán nem lenne kiszolgáltatva a részérdek-képviseletet ellátó pártoknak, amelyek ráadásul csak akkor tudnak nyerni, ha hagyják magukat pénzpórázra fűzni! A választó pedig kiszolgálja azokat a pártokat, amelyek csak szavakkal harcolnak érte, mert nem teremtik meg a győzelem esélyét!

A pártok ugyanis – akarva-akaratlanul – a kommunista érában jól bevált szalámitaktikával egyengetik az utat a globalisták totális hatalmának kiteljesedéséhez. Ha nem ezt teszik, akkor kiesnek a kormányzati vagy ellenzéki hatalomból. Hiszen a bankárkaszt nem akarja, hogy a divide et impera (oszd meg és uralkodj) helyett olyan párt kerüljön akár ellenzékként is a törvényhozó hatalomba, amely már „összelopta” magát annyira, hogy a választás finanszírozásakor ne szoruljon banki hitelre!

Szakács Árpád ezt fogalmazta meg így:

„Mivel (a pártok) döntéseit nem a szakértelem, hanem a hatalomvágy irányítja, óhatatlanul belevezeti önmagát és a saját pártját egy katasztrófába. Mindig ez a vége. Amikor a rendszer összeomlik, a korábbi »barátai« és oligarchái azonnal feláldozzák, és pont oda zuhan vissza, ahonnan elindult – csak már tisztesség nélkül, mint például Vona Gábor.”

No, ezért nem kell a NemzetEgyesítő Mozgalom sem a hatalomnak, sem az ellenzéknek, hiszen ők lefektették az alapszabályban: KÖZPÉNZT NEM HASZNÁLNAK! Ezzel bizony egyedül vannak a politikai palettán!

Velük nagy bajban lenne Magyar Péter, mert őket nem tudná lemaffiózni, és nem tudná megalázni! A módszer pedig, amit ma látunk a világban, valóban ez: „Minden népet, amelyet az Úr kiszolgáltat, pusztítsd el, ne kíméld őket!”

A kérdés csak ez lehet: Teszünk-e ellene, vagy ráhagyjuk a pénzpórázra vett pártokra?

Dr. Bene Gábor