Header Ads Widget

A fehér gyerekek szégyelljék magukat a bőrszínük miatt - Videók



Az már nem újdonság, hogy az LMBTQ-mozgalom követői megpróbálják behálózni a gyerekeket, és a saját elképzelésük szerint tanítani őket. Most ebbe a körbe lépett be a radikális baloldal. A gyerekeket a veszélyes fehér felsőbbrendűségről tanítják különböző oktatófilmek vagy tanórák keretében – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

A radikális baloldali aktivisták egyre több módon próbálnak befolyást szerezni.

Ennek fontos része az érzékenyítés, és annak az üzenetnek az átadása, hogy a fehérek szégyelljék magukat a bőrszínük miatt.

Szerintük elítélendő az is, hogy mennyi kiváltsággal rendelkeznek a fehérek. Míg a felnőttek könnyebben átlátják ennek a visszásságát, addig a gyerekeket sokkal könnyebb befolyásolni.

Ezt használják ki az aktivisták is, ezért csakúgy, mint az LMBTQ-mozgalom által hirdetett gender ideológia esetében, a gyerekeket próbálják elérni a fehér, úgymond, bűnökről szóló tanítással.

Az Egyesült Királyságban a Channel 4 tévécsatorna nemrég bemutatott egy dokumentumfilmet iskolás gyerekeknek, amiben egyértelműen arra utalnak, hogy a fehér gyerekeknek szégyenkezniük kell a bőrszínük miatt.



A műsor egy olyan iskolát mutat be, amely a cím (The School That Tried to End Racism) szerint megpróbált véget vetni a rasszizmusnak. A filmben a fekete bőrű és a fehér bőrű gyerekeket két külön csoportba osztják, a fehérektől pedig azt kérdezik, tudják-e, mit jelent valójában fehér bőrűnek lenni.

Az egyik fehér bőrű kisgyerek úgy nyilatkozik a filmben, hogy ez volt számára eddigi életében a legnagyobb érzelmi feladat.

Hasonló jelenség tapasztalható az Egyesült Államokban is, ahol egy édesanya leveléből kiderült, hogy New Yorkban az iskolákban a negyedik osztályosoknak a fehér emberek kiváltságairól tartottak előadást.

A nő fia ráadásul az egyedüli fehér bőrű diák az osztályban, így a fehérek kiváltságáról szóló órák tulajdonképpen ellene irányultak.



A tanórákon olyan kijelentések hangzottak el, mint például hogy a fehér emberek tartják fenn a rasszizmust, és még csak nem is tudnak róla – sőt, valójában a kisfiúnak az egész családja rasszista, csak nem gondolják ezt magukról.

Az édesanya felhívta a figyelmet az ilyen tanítás veszélyeire, hiszen így a gyerekek könnyen elveszítik a realitásérzéküket.

A témában még könyvajánlókat is lehet találni, ahol olyan műveket mutatnak be, amelyek segítségével jobban át lehet adni a gyerekeknek ezt a fajta szélsőséges felfogást.

A KALERGI-TERV részletesen bemutatja mindazt ami ma zajlik a földbolygón. Részletek: https://napitema.blogspot.com/2017/11/lopakodo-nepirtas-europa-nepei-ellen.html



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.