A roncskoalíció számos szereplője úgy véli, csak egyetlen jelöltnek szabad szembeszállni Orbán Viktorral a következő választáson. Márki-Zay Péter már kibontakoztatta tehetségét Hódmezővásárhelyen, vezetése alatt a város a csőd szélére sodródott, most miniszterelnöki ambíciókat dédelget.
Bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek Márki-Zay Péter. A hódmezővásárhelyi polgármester az ATV-ben azt mondta: esélyes jelöltnek tartja Karácsony Gergelyt is, de ő is beszáll a versenybe. Pár napja Vona Gábor, a Jobbik egykori elnöke mondta azt, hogy a főpolgármestert tartja a legalkalmasabb kormányfő-jelöltnek. Erre válaszul a Karácsony Gergelyt támogató MSZP bejelentette: már nyáron megkezdenék az egyeztetéseket az ellenzéki pártokkal – olvasható a Hír TV oldalán.
Ezt a roncskoalíciót egyetlen egy dolog tart össze a hatalomvágy, és az hogy mire képesek, ezt 2010 előtt bebizonyították!
Mi vár ránk ha ez a globalista moslékkoalíció ránk szabadul? Néhány tanulságos videó
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.
❤ Támogatom a Napi Témát
Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.