FIDESZES ALAPTÖRVÉNY HELYETT VALÓDI ALKOTMÁNYT!
— Dúró Dóra (@duro_dora) August 15, 2023
❌️Magyarország évtizedek óta alkotmányos válságban van.
👑A Szent Korona-tanra épülő történeti alkotmányt felváltó sztálini alkotmány, az 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya valójában az 1936-os… pic.twitter.com/DVSNbbTCvx
1946 óta illegitim kormányok uralkodnak felettünk, idegen hatalom megszállása alatt vagyunk. A bolsevik kommunisták után kis szünettel jött a NATO katonai megszállása, mára az EU fogságába kerültünk és kínaiak akarják elpusztítani országunk maradék termőföldjeit.
Ha bárhol a világon egy király lemond jogai gyakorlásáról, akkor megszűnik maga az államforma? Nem! Nálunk mégis ezt akarták elhitetni a tömegekkel, és erre hivatkozva kiáltották ki a köztársaságot! Ezek szerint ha lemondatjuk Novák Katalint, megszabadulunk az illegitim hatalom köztársasági államformájától is?
Az "Alaptörvény" lehetne érvényes is, de csak ha helyreállította volna a megszakadt jogfolytonosságot az Árpád és vezérei által alapított saját, magyar államunkkal! Mert az "államiság" nem a szentté avatott Istvánnal született meg, de ő szervezte meg a vármegyéket egyházmegyékké és tett az élükre püspököket, akik egyházi tizedet szedhettek a jobbágyoknak nevezett földművesektől.
Ami akkor történt, az vezetett idáig! A pozsonyi csata nem ellenünk, hanem a hitünk ellen, a meghódításunkért indult, de sikertelen volt, nem így a Quedlinburgi egyezség, ami után Géza beengedte az új vallás papjait. Európa második legerősebb fejedelemségéből mára az egyetlen szétdarabolva hagyott, és a legjobban kifosztott országa lettünk. " A magyarokat ki kell irtani"- állt a zászlókon, de mivel ez nem sikerült, most a földünket pusztítaná el a megszálló hatalom "magyarnak és nemzetinek" hazudott kormánya!
Ugyanaz a hatalom tör ránk évszázadok óta, hogy megsemmisítsen minket, mert útjában állunk ősi érdemrendünkkel, sajátos alkotmányos rendünkkel, soha meg nem tagadott Boldogasszony hitünkkel, igazságérzetünkkel! Vallási hódítással, ideológiákkal, török és tatár ránk engedésével, háborúkkal törtek ránk, míg mi a szabadságunkért harcoltunk velük!
Elhazudott, megtagadott eredetünket és történelmünket, íratlan Történeti Alkotmányunk rendjét kell helyreállítanunk! Törvénysértés jogot nem alapít! Ebben a helyzetben bárki, aki még magyar ebben a hazában, összehívhatja az Alkotmány Helyreállító Nemzetgyűlést, mint első lépést a szabadulásunk útján. A megszálló Hatalom mindenhol megszüntette a nemzetek Alkotmányait, bármilyen erősek voltak is azok, hogy a demokrácia hazugságával és a mellé járó pártrendszerrel átvegye az irányítást és a hatalmat. Ez a globalista, sátáni rend, lett az új "elit" !
A nemzeti oldal tavaly 3 részes Alkotmányjogi Konferencia sorozatot rendezett, amin a Mi Hazánk is részt vett. A kormány több beadványt is kapott az alkotmányos rend helyreállítása ügyében. Az orbáni Alaptörvény egyik cikke engedi az államforma és állami berendezkedés megváltoztatását, erre hivatkozva összehívható a Nemzetgyűlés.
A változást nekünk, maradék nemzetieknek kell elindítanunk! Magyarország legyen újra a magyaroké, ahol a magyarok érdeke az első!
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Nem lehet a magyar embereket a végtelenségig megalázni, kifosztani, becsapni és hazugságban tartani!!