Magyarország kiszipolyozása - Voltak, akik látták, mi történik a magyarsággal ’47, ’48 után, de igen kevesen mertek beszélni róla a Rákosi- és a Kádár-diktatúra idején.

Voltak, akik látták, mi történik a magyarsággal ’47, ’48 után, de igen kevesen mertek beszélni róla a Rákosi- és a Kádár-diktatúra idején. A régi magyar polgári elitet, értelmiséget megölték, bebörtönözték, lejáratták, tönkretették, izolálták, emigrációba kényszerítették. És itthon szinte csak létezni lehetett, meglapulni, „alámerül­ni”, beilleszkedni, esetleg elárulni mindent, amiben addig hittünk. És eljött az Illyés Gyulák, a Göncz Árpádok, az Antall Józsefek kora. A későbbi idők krónikásai nem győzik írni a mítoszokat, ellenmíto­szokat. A forradalmárokból intézetvezetők, magvetős szerzők lettek. Kényelmes életük későbbi megenge­dő, puha, tétova, esetleg áruló döntéseikben kifize­tődött Aczélék számára. Persze nagyon nem mindegy, hogy melyikük feküdt le a pufajkás Horn Gyulával, és melyikük nem vált árulóvá, melyik kötött csak a túlélés érdekében alkut. Ahogyan az sem, melyikük szúrta hátba az akkor már halálos beteg állítólagos barátot. De nagyon kevés hős maradt. Nagyon kevesen vállalták azt, hogy viszik a keresztet az igazságért, a magyarságért. Az egyik legnagyobb hősünk ebből szempontból Pákh Tibor volt. Ezért van ő a borítóképen a nevetgélő Kádár János és Tamáska Mária mellett. Ezt az adást, illetve az eredeti írást, amelyben ő is szerepel Pákh Tibor emlékének ajánljuk.