Budapest – Június 28-án demonstráció. A Citizen Go folyamatosan fellép a melegideológia ellen, nem csak petíciók indításával, hanem tiltakozások szervezésével is. Tavaly ott voltak a CEU előtt a szivárványos konferencia alatt, idén ők is követelték a kormáyntól az LMBTQ szervezetek működésének, és a Pride-nak a betiltását.
A nemzeti szervezetek febr 21-én egy kis demonstráció keretein belül 5 pontos követelést adtak be a kormánynak, melyben nem csak a felháborító garázdaságot megvalósító vonulás, hanem a szervezet és az ideológia betiltását is kérték.
Az "ellenpride" szervezése már igencsak időszerű volt, mert az EU globalistái túlléptek minden vörös vonalat, eus értéknek tartva az abnormitást, magamutogatást, melegpropagandát . A gender és melegpropaganda terjesztésének legjobb módja a látványosan undorító vonulások megtartása Európa fővárosaiban, amit úgy tűnik, az EU boszzújától való félelmükben a kormányok nem mernek betiltani.
A magyar kormány ugyan törvényt hozott a tiltás lehetőségéről, de a rend fenntartására hivatott rendőrség úgy tűnik, nem alkalmas a feladata ellátására: eleddig képtelenek voltak egy olyan tiltó határozat megfogalmazására, amit a Kúria elfogadhat, ha a melegek jogi úton támadják meg a tiltást.
Az idei Pride érdekesen alakulhat: a melegkedvelő európai képviselők tömeges megjelenéséra lehet számítani a vélhetően betiltásra kerülő rendezvényen. Ha a Kúrián átmegy a tiltó határozat, abban az esetben egy betiltott rendezvényről lesz szó, amit fel lehet oszlatni, hiszen nem a gyülekezés szabadsága, hanem a garázda magatartás került tiltás alá.
Ha mégis megtartják, az idei budapesti Pride, Európa szégyene lesz, egyben a transzhumanista korszak kezdetét fogja jelképezni.
A Citizen Go és a csatlakozó mozgalmak tiltakozó rendezvénye junius 28.- án 10h 30-kor kezdődik a Kossuth téren, az Andrássy szobornál, melyre minden, a normalitásért és keresztény értékrendért, erkölcsiségért kiállni akaró embert várnak!
" A szivárvány az Égre való, nem a családokba"!
Borítókép: Párok csókot váltanak a 24. Budapest Pride előtt 2019 július hatodikán - Szerzői jogok Zsolt Szigetvary/MTVA - Media Service Support and Asset Management Fund
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Ne hagyjuk, hogy a Pride a társadalmi béke elleni eszközzé váljon!
A magyarországi Pride rendezvények nem az emberi jogokról vagy a szabadságról szólnak, hanem egy tágabb politikai játszma részei: céljuk a társadalmi feszültség szítása, a nemzeti értékek relativizálása, és a közvélemény formálása egy idegen érdekeket kiszolgáló irányba.
Miközben a társadalom többsége magánéleti keretek között éli párkapcsolati életét, felmerül a kérdés: miért tartják szükségesnek a Pride résztvevői a provokatív, megbotránkoztató nyilvános megjelenést, különösen gyermekek jelenlétében? Hogyan egyeztethető össze ez a szólásszabadság és a gyermekvédelem hangoztatott fontosságával?
A válasz egyszerű: ezek a megmozdulások nem a jogokért folytatott küzdelmet szolgálják, hanem egy destabilizáló politika eszközei. Olyan külföldről finanszírozott szervezetek támogatják őket, amelyek célja nem a magyar társadalom megerősítése, hanem annak megosztása, a zavarkeltés és végső soron a politikai hatalom külső érdekek szerinti átrendezése — akárcsak más országokban már ismert forgatókönyvek alapján, mint például a 2014-es ukrajnai események esetében.
Nem véletlen, hogy azok szólalnak fel leghangosabban a „gyermekvédelem” nevében, akik korábban tiltakoztak a gyermekvédelmi törvény ellen, támogatják a genderideológia terjesztését, sőt, kiskorúak nemváltását is normalizálnák.
Elég volt a hergelésből, a manipulációból és a nemzeti érdekeink semmibevételéből! A Pride nem a szabadság, hanem a társadalmi rend megbontásának eszköze. Ne engedjük, hogy hazánk is áldozatául essen azoknak a külföldről irányított politikai törekvéseknek, amelyek célja a nemzeti identitás felszámolása és a káosz előidézése a hatalom megszerzése érdekében.
Mit mond a Biblia és a Korán a melegekről, a leszbikusokról, az LMBTQ csoportokhoz tartozó emberekről.
Korintusz 6:9 „Nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem fogják örökölni Isten királyságát? Ne vezessenek félre titeket. Sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem természetellenes célokra tartott férfiak, sem férfiakkal háló férfiak,”
Mózes 20:13 is: „Ha egy férfi férfival hál, mint ahogy nővel szoktak hálni, mindketten utálatosságot cselekszenek. Halállal kell lakolniuk. Vérük rajtuk.”
Ami lényeg számunkra az idézetből: a Biblia paráznaságnak, tiltott szexuális együttlétnek tekinti a homoszexuális közösülést.
Szodoma férfiai hálni akartak a Lóthoz érkezett férfiakkal. A teljes történetet elolvasva megtudjuk, hogy a Lóthoz érkezett férfiak angyalok voltak. Az angyalok vaksággal sújtották az összegyűlt csőcseléket, amiért azok meg akarták erőszakolni őket. Nem sokkal ezután Szodoma és a környező települések el lettek pusztítva a bűnük miatt.
A szodómia kifejezés leginkább a Bibliai paráznasággal hozható kapcsolatba, azonban a Bibliai paráznaság kifejezés, amely a görög πορνεία (porneia) szóból származik, eredeti jelentései:
- tiltott szexuális együttlét
- házasságtörés, homoszexualitás, állatokkal közösülés stb.
- szexuális együttlét közeli rokonnal, vérfertőzés
- szexuális együttlét elvált férfival vagy nővel
MIT MOND A BIBLIA A HOMOSZEXUALITÁSRÓL?
https://vk.com/video644727407_456240639
Civilek az összefogásért