Diktatúra! Fasizmus! Cenzúra! – ismerősek ezek a szavak? Nem, nem a negyvenes évekből, és nem is a Rákosi-rendszerből idézünk, hanem a kilencvenes évek elejéről. Akkor is ugyanezek a jelszavak szálltak a levegőben, ugyanúgy, ahogy ma. És ami akkor hamis volt, az ma is az – csak a szereplők ráncosabbak lettek, de a forgatókönyv mit sem változott.
Az Antall-kormány idején, alig néhány évvel a rendszerváltás után, máris „diktatúrát” kiáltott a magát függetlennek nevező, valójában pártkötődésektől nem mentes ellenzék. Az MSZP és az SZDSZ vezette azt a háttércsapatot, amely a Demokratikus Charta rendezvényeit szervezte. A hivatalos narratíva szerint ezek civil megmozdulások voltak, valójában azonban a posztkommunista elit és a liberális értelmiség játszott össze – új köntösben, régi reflexekkel.
Volt állambiztonsági tisztek, korábbi pártvezetők is feltűntek a tüntetéseken – kalapban, kabátban, gyakran lesütött szemmel, néha pedig büszkén vállalva arcukat. A díszletek mások voltak, de az üzenet ugyanaz: „Győztünk.”
Színpadon a régi-új elit
Mező Gábor egy személyes történetet is felelevenít: a rendszerváltás utáni első években készült könyvei, az állambiztonsági múlt feltárásai sokakban keltettek feszültséget – különösen azokban, akik valaha a rendszer szolgálatában álltak. A Demokratikus Charta rendezvényein jól ismert arcok zenéltek és szónokoltak: Koncz Zsuzsa, Bródy János, és más, már akkor is ikonikusnak számító véleményformálók.
A színpad mögött pedig ott álltak azok, akik egykor a hatalmat szolgálták, vagy annak gyermekeiként nőttek fel. ÁVH-s gyerekek, pártállami káderkölykök, filozófusok, írók, közgazdászok – és persze a nyugati ösztöndíjakkal jutalmazott egyetemi emberek, akiknek egy része ugyan valóban tehetséges volt, másik része viszont középszerűsége ellenére is felért a csúcsra – a „megfelelő” kapcsolatoknak köszönhetően.
A múlt árnya ma is kísért
A rendezvényeken fel-feltűntek azok is, akik aktívan részt vettek az előző rendszer represszív működtetésében – munkásőrök, párttitkárok, egykori esztétikai elvtársak. Egyikük például – a résztvevők elmondása szerint – tíz évvel korábban még arról volt híres, hogy fiatalok veséjét rugdosta részegen. Ma már nyugdíjas, jól él, és senki nem kérte számon tetteit. A múlt elhomályosult, a kamerák pedig sosem fordultak feléjük.
És mégis: amikor a híres író – aki valaha maga is hitt a változásban – rápillantott egy ilyen régi ismerősre, hirtelen megérezte, hogy valami nincs rendben. Egy röpke pillanatra undor, zavartság és keserűség suhant át az arcán. Mintha felismerte volna: ez nem a szabadság ünnepe, hanem a múlt díszletei között újrajátszott hatalomvágy története.
A forradalom illúziója – kívül csillog, belül ismétlődik
A nyugati sajtó közben lelkesen sóhajtozott – „forradalmi hangulat”, „a magyar demokrácia megmentői”, „az új 1956.” Pedig valójában csak egy álmos délután volt. Az utcán kevesen botorkáltak, és a tüntetések valós ereje inkább a médián keresztül gyakorolt hatásban nyilvánult meg.
Talán ott volt az eseményeken egy bajuszos, elegáns zakós öregúr is. Talán nem más, mint maga Péter Gábor – a Rákosi-korszak rettegett belügyminisztere. Talán nem ő volt, de mégis, szimbolikus lett volna: hiszen a tüntetés ötletgazdái közül kettő a volt munkatársai gyermekei voltak.
És aki ezt szóvá tette? Azt gyorsan „fasisztának”, „antiszemitának”, „gyűlöletkeltőnek” bélyegezték. Mert ez a régi-új fegyver arzenálja: ha nincs érv, marad a bélyeg. Ha nincs igazság, marad a zaj.
Egy biztos: a régi lemez még mindig szól. Ugyanaz a refrén, ugyanaz a színpad, csak a közönség változott. De épp ezért fontos, hogy ne felejtsük el: a múltat nem elég lezárni – meg is kell ismerni. Mert különben újra és újra eljátsszák nekünk ugyanazt az előadást.
KAPCSOLÓDÓ CIKK
👉 Ma is kedvenc témájuk, a diktatúrázás meg a fasisztázás, amikor éppen érdekeikkel ellentétben történnek az események hazánkban – ami szintén egy kiváló eszköz a megosztásra, figyelemelterelésre és megbélyegzésre –, miközben mélyen hallgatnak arról, hogy kik privatizálták és lopták szét az országot elszámoltatás nélkül, egyáltalán ez a hazaáruló banda hogyan szerezhetett hatalmat Magyarországon. Részletek
