2022. február 24-én Oroszország támadást indított a szuverén állam, Ukrajna ellen. Személyesen Vlagyimir Putyin elnököt vádolják nemzetközi jog elleni bűncselekmények elrendelésével, így a nemzetközi jogot sértő agresszió miatt eljárást kértek ellene a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságon – még az USA-ból is, amely a maga számára el sem ismeri a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
A vádak minden ténybeli vagy jogi alapot nélkülöznek. Ezeket az Oroszország elleni háború részének kell tekinteni, amelyet az USA már 1991-ben kigondolt, és amelyet a „Nemzetbiztonsági Stratégia 2002” is indokolt, a rivális megszüntetése és az USA hatalmi monopóliumának védelme érdekében. Zbigniew Brzezinski geopolitikai stratéga úgy jellemezte Ukrajnát, mint az eurázsiai sakktábla fontos terét és politikai csapást. Az ukrajnai háború tehát az Egyesült Államok háborúja Oroszország ellen.
A jogsértésekkel, különösen a nemzetközi jog megsértésével nem Oroszország, hanem éppen ellenkezőleg, az ukrán uralkodók vádolhatók:
- az etnikai csoportok és a nemzeti kisebbségek jogainak megsértése,
- a két minszki egyezmény megsértése,
- a népek önrendelkezési jogának megsértése,
- a Budapesti Memorandum megsértése (1994. december 5.).
Ukrajna nem homogén, történelmileg kifejlődött nemzeti állam, területei a történelem során többször is más államokhoz tartoztak, így nyugaton Kárpát-Ukrajna, amely a világháborúig a Magyar Királyság vagy a Habsburg Monarchia része volt, és többségben ruszinok és magyarok lakják. További etnikumok a lengyelek, fehéroroszok, románok és bolgárok, de főleg legalább 6 millió orosz Kelet-Ukrajnában. A köznyelvet Ukrajnában a lakosság több mint fele használja.
Mivel Ukrajna területének egy részén a lakosság különböző történelmi, kulturális és nemzeti identitású, szövetségi államforma lenne szükséges, vagy a különböző etnikai csoportok és nemzetiségek jogainak figyelembevétele.
Amikor 1991-ben, a Szovjetunió összeomlásakor felmerült Ukrajna függetlenségének kérdése, amely addig szovjet köztársaság volt, George W. Bush amerikai elnök 1991. augusztus 1-i beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán parlamenti képviselők nem a függetlenségre, hanem az Oroszország mellett maradásra szavaztak, mert különben „nemzetiségek öngyilkos harca” következik. Igaza lett.
A jelenlegi válság kiindulópontja és oka a majdan-i véres események voltak, amelyek 2014-ben puccsal indultak, és egy nyugati orientációjú, illetve a Nyugat által támogatott kormánnyal fejeződtek be.
Válaszul, és hasonló agressziótól tartva, mindkét megyében: Donbászban és Luganszkban, valamint Donyeck megyében, de a Krímben is népszavazást tartottak, amely jóváhagyta a céljukat: független államot akartak.
A népszavazás eredményeként Luganszk és Donyeck függetlennek nyilvánította magát (90%-ban függetlenséget akartak: Donyeckben 75%-os, Luganszkban pedig 80%-os részvétel mellett).
A kijevi (illegitim) kormány válasza az volt, hogy:
- beküldte a katonaságot, illetve amerikai zsoldos csapatokat,
- nehéztüzérségi rakétatámadások,
- bombatámadások,
- foszforbombák,
- kazettás bombák,
- házak, iskolák, kórházak, infrastruktúra lerombolása,
- áramszünet,
- segély megtagadása következett, ami miatt több mint 5000 ember halt meg,
- a halottak többsége civil,
- több millió menekült,
- és ennek következtében leírhatatlan társadalmi vészhelyzet alakult ki.
Ezt követően, a 2014. szeptemberi Minszk I. megállapodásban tűzszünetről egyeztek meg, és a Donbászra vonatkozó béketerv végrehajtásának lépéseiről – de facto elismerték a két köztársaságot. A megállapodást a harcokat folytató ukrán kormány szegte meg.
A Minszk I. végrehajtásáról a 2015. február 12-i Minszk II. megállapodásban állapodtak meg, azzal a céllal, hogy a konfliktust rendezzék, különösen:
- alkotmányos reform Ukrajnában és decentralizáció a Donyeck és Luganszk régiókban,
- törvényt fogadnak el Donyeck és Luganszk különleges státusáról,
- területi választások lebonyolítása a helyi önkormányzatok ezen területein.
Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök már egy nappal később beismerte, hogy a Minszk II. megállapodást sem tartják be, és a Donyeckre és Luganszkra vonatkozó követeléseket nem adják fel.
A Minszki Megállapodás nemzetközileg kötelező érvényű szerződés, amelyet megerősített az ENSZ Biztonsági Tanácsának 2202. számú határozata, és ez a nemzetközi jog szerint minden államra kötelező. A kijevi kormány nem tartotta be a minszki megállapodásokat, nemcsak azért, mert a fegyverszünet megszakadt, de különösen azért, mert sem az alkotmányos reformot, sem Luganszk, sem Donyeck autonóm státuszának megteremtését nem hajtották végre.
Ez nemcsak szerződésszegés, hanem a katonaság Donbász elleni agresszív fellépését a jelen szerződés megsértésével kétségtelenül háborús bűnöknek kell minősíteni.
A Donyeck és Luganszk által megkívánt népszavazás a népek önrendelkezési jogának gyakorlása, amelyet az ENSZ Alapokmánya rögzít, és amelyet az Emberi Jogok Egyezménye is biztosít.
Az önrendelkezés joga elsőbbséget élvez az állam területi integritásával szemben. Az önrendelkezés ugyanis a nemzetközi jog alapja, míg a területi integritás csak a meglévő államok belső rendjét védi, és nem tagadhatja meg a népek önrendelkezési jogát.
Az ENSZ alapokmánya (1. cikk), a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya (1. cikk), a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya (1. cikk), az Atlanti Charta, valamint a „baráti kapcsolatok nyilatkozata” (1970) mind megerősítik az önrendelkezéshez való jogot.
A Krím esetében a lakosság döntő többsége népszavazáson az Oroszországhoz való csatlakozás mellett szavazott. Ezáltal a csatlakozás teljesen jogszerű.
A nyugati államok kettős mércét alkalmaznak. Míg a volt Jugoszláviában, Szlovéniában, Horvátországban, Boszniában, Macedóniában, Koszovóban, sőt Dél-Szudánban is elismerték az önrendelkezés alapján létrejött államokat, addig Ukrajna esetében ugyanezt a jogot megtagadják.
Oroszország jogszerűen hivatkozhat biztonsági érdekeire is. A NATO keleti bővítése, a Romániában és Lengyelországban telepített rakétarendszerek, valamint az USA által támogatott biolaborok közvetlen biztonsági fenyegetést jelentenek Oroszország számára.
Oroszország katonai műveleteinek célja – saját megfogalmazása szerint – Ukrajna demilitarizálása és „nácitlanítása”, valamint a Donbász lakosságának védelme. Ez a nemzetközi jog értelmében indokolható, hiszen egy állam jogosult megvédeni saját lakosságát, illetve más állam lakosságát is, ha az önrendelkezéshez való jogukat fegyveresen elnyomják.
Az ukrajnai válság világosan megmutatta, hogy a Nyugat egyre inkább nem a nemzetközi jogra hivatkozik, hanem egy úgynevezett „szabályalapú rendre”. Ez azonban jogilag értelmezhetetlen, hiszen a szabályokat mindig a Nyugat határozza meg, a saját politikai érdekei szerint. Ez nem más, mint a „hatalom az igazságosság felett”.
Az önrendelkezés joga egy olyan elidegeníthetetlen és nemzetközileg elismert jog, amely a nemzetközi jog legmagasabb szintű normájához tartozik (ius cogens). Ez azt jelenti, hogy más nemzetközi szerződés vagy állami magatartás nem írhatja felül, és mindig érvényesülnie kell.
A Krím-félsziget esetében az önrendelkezési jog gyakorlása – a népszavazás – teljesen jogszerű volt, ezért az Oroszország által nyújtott segítség sem jogsértő, hanem éppen hogy jogszerű.
Nemzetközi megbeszélésre és kezdeményezésre lenne szükség a nemzetközi jog helyreállítására.
.png)
