Header Ads Widget

A magyar Szent Korona szentsége fölött nem diszponál a Pápa, ezt még Mátyás király idejében pontosan tudták.

A  mindenkori magyar király hatalmasabb és tekintélyesebb volt a Vatikán vezetőjénél is. Felette földi hatalom nem létezett. Ezért is fontos megértenünk, hogy hazugság és ferdítés, miszerint Szent István idejében a magyaroknak be kellett hódolniuk a nyugatnak és vele együtt a Vatikánnak. A magyar király mindig is kívül- és felül állt az akkori hatalmi rendszeren. Nem mi függtünk tőlük, hanem fordítva. 







A vatikáni zsinatokon a magyar király volt felkérve az elnöklésre. Vezetőink egyfajta ellenpólust alkottak és mindig ügyeltek arra, hogy a magyarság érdekei egy fikarcnyi csorbát sem szenvedjenek. Többek között, ezért is szúrtuk a nyugat szemét és a háttérben mindig iparkodtak arra törekedni, hogyan lehetne a Magyar Királyságtól megszabadulni.







Mátyás koráig erre nem sok esélyük volt, mert zömében olyan királyok vezették az országot, akik uralkodása alatt nem foghatott sem a fondorlat, sem a fegyveres agresszió hatalmukon. Jobb híján, így igyekeztek a magyarokkal jó diplomáciai kapcsolatot fenntartani és elismerni a totális szuverenitásunkat. 

Érdemes a korabeli levelezések között is kutakodni. Királyaink által, a pápának küldött levelek hangvételéből kiderül a hatalmi viszony. Királyaink egytől egyig élményszámban menő írásokat küldtek a pápának. Mátyás levelei is egyenesen zseniálisak voltak, amit maga, jó királyunk fogalmazott ékesebb latinsággal, mint azon személyek írhattak volna ilyet, akiknek anyanyelvük volt. A levelekből is pontosan kitűnik, kinek, hol volt a helye a nemzetközi ranglétrán.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.