Header Ads Widget

Áll a bál a BKV-nál: Kamu Geri átverte a dolgozókat, elmaradt a beígért béremelés





Az év utolsó napjaiban sem került szóba a jövő évi béremelés a BKV-nál és több nagyvárosi közösségi közlekedési cégnél sem, holott a szakszervezet az elmúlt hónapokban többször is sürgette a tárgyalások megkezdését – közölte az Egységes Közlekedési Szakszervezet, amelynek tapasztalata szerint főleg ott feledkeztek meg a dolgozókról, ahol az önkormányzat élén váltás történt, és a cégvezetésben is várható személycserékről hallani – írja hétfői cikkében a portfolio.hu.

„Úgy tűnik, teljesen megfeledkeztek az illetékesek a közösségi közlekedésben dolgozókról, legalábbis a béremelésükről” – állítja közleményben az ország több nagyvárosi szolgáltatójánál is jelen lévő Egységes Közlekedési Szakszervezet.

A helyzet azért is különösen érdekes, mert Karácsony Gergely főpolgármester választási kampányában azt ígérte, megválasztása esetén béremelést fognak kapni a BKV dolgozói, ebből azonban semmi nem lett.

Az EKSZ elnöke, Naszályi Gábor nem is emlékszik olyan évre, amelyet úgy zártak volna, mint a mostanit, vagyis, érdemi bértárgyalások nélkül.

A szakszervezeti vezető rossz tapasztalatként a BKV-t emeli ki, amely – szerinte – most olyan, mintha nem is lenne vezetője. Az EKSZ több alkalommal is felszólította Bolla Tibor vezérigazgatót, hogy álljon ki a dolgozókért, tegyen béremelési ajánlatot, hogy mielőbb le lehessen zárni az egyezkedést, s az emberek a jövő év elejétől már a megemelt bérüket kaphassák, Bolla azonban nem válaszolt.

„Vége az évnek, s a BKV dolgozóknak fogalmuk sincs, kapnak-e egyáltalán valamennyi emelést, ezért egyre nagyobb a zúgolódás” – mondta az elnök. Az EKSZ tapasztalata szerint olyan, mintha a városvezetésben bekövetkezett váltás óta a BKV vezetői csak a saját pozíciójuk megtartásával foglalkoznának, s azok sem törődnek a dolgozók jövő évi béremelésével, akiknek ez kötelességük lenne.

Forrás: Magyar Hírlap

A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.