Header Ads Widget

Putyin közvetlenül a két szakadár terület elismerése után arról rendelkezett, hogy orosz katonák vonuljanak be Kelet-Ukrajnába



Katonai egységeket vezényel Oroszország a két kelet-ukrajnai szakadár tartomány, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság területére – írta az orosz RT című hírportál. Néhány órával korábban Vlagyimir Putyin orosz elnök elismerte a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét, a lépésről korábban már Emmanuel Macron francia államfőt és Olaf Scholz német kancellárt is értesítette. 



Putyin arra utasította a védelmi minisztériumot, hogy küldjön békefenntartókat a Donbászba, miközben felszólította a Külügyminisztériumot, hogy létesítsen diplomáciai kapcsolatokat az államokkal.

A Kreml hivatalos lépésére nem sokkal Putyin hétfő esti hosszú beszéde után került sor. Ebben a lépést a régóta esedékes válaszként magyarázza arra, amit úgy jellemez, hogy a „ testvéri”  ukrán nemzet a Nyugat „gyarmatjává” válik, és egy „ russzofób” kormány uralma alá kerül, amely egyszerre ellenséges Moszkvával és megtagadja az orosz etnikumokat, és az orosz ajkúak alapvető emberi jogait.






A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.