Header Ads Widget

Negyedmilliárdos tartozás miatt tartottak házkutatást az Oltalom Karitatív Egyesületnél.

MARJAI JÁNOS / 24.HU


A NAV tavaly év elején indított nyomozást ismeretlen tettes ellen különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt.

Iványi Gáborék negyedmilliárdos tartozása a bérkifizetésekkel összefüggésben keletkezett, tehát az Oltalom nem fizette be munkavállalói után maradéktalanul a járulékot. Ezzel viszont nemcsak a közkasszát érhette kár, hanem adott esetben az egyes alkalmazottakat is. Ilyen esetben – általánosságban – a munkáltató szabályszegésétől függően veszélybe kerülhet az érintett munkavállalók egészségügyi ellátása, ahogy gondok adódhatnak a nyugdíjuk körül is.Forrás


KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNEK
AKARTÁK VÁLASZTANI




Az egész jelölés is egy politikai akció volt: pontosan tudták, hogy gondok vannak vele, szándékosan harangozták be, hogy köztársasági elnöknek jelölik, hogy a kilátásban lévő házkutatás után politikai leszámolásnak állítsák be a költségvetési csalást. A lényeg, hogy most a választások előtt, meg kell vezetni az embereket, és szavazatokat kell besöpörni, most éppen ez teszik véletlenül azok a nemzetgyűlölők, akik az elődjeikkel együtt, már 5 alkalommal pusztították le hazánkat elszámoltatás nélkül. És ezt Iványi Gábor ezt pontosan tudta! Na ezzel van a legnagyobb probléma, hogy beállt egy olyan társaság mögé, teljesen mindegy, hogy milyen indíttatással, akik évtizedek óta, ott tesznek kárt ennek a nemzetnek a mai napig, ahol csak tudnak. Részletek










A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.