Header Ads Widget

Szörnyű tragédiáról számolt be a német sajtó a baden-württembergi Illerkirchbergből: késsel támadtak meg egy 14 és 13 éves lányt



Egy eritreai férfi fényes nappal az utcán egy késsel támadott meg két kisgyereket, akik iskolába mentek éppen. Az egyik kislány nem élte túl a támadást.

Szörnyű tragédiáról számolt be a német sajtó a baden-württembergi Illerkirchbergből: késsel támadtak meg egy 14 és 13 éves lányt, akik éppen iskolába mentek hétfő reggel. A szemtanúk által kihívott mentő először a két lányt látta el, akiket nem sokkal később súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani. Dél körül aztán újabb szörnyű hírek érkeztek:

az egyik kislány olyan súlyosan megsérült, hogy nem tudták megmenteni az életét.

Sajtóhírek szerint az elkövető egy 27 éves eritreai származású migráns férfi. Miután megsebesítette a kislányokat, a fiatal férfi egy közeli menekültszálláson próbált elrejtőzni, de a rendőrök hamar megtalálták és elfogták. A megdöbbentő eset megrázta a környékbelieket, de az Alternatíva Németországért (AfD) jobboldali párt is felháborodott közleményt adott ki:

“Ezzel a nehezen érthető horrorral feltesszük magunknak a kérdést: minek kell még történnie, az ég szerelmére, amíg a nyitott határok felelőtlen politikája végre meg nem szűnik? Minek kell történnie, amíg gyermekeink és családjaink védelme végre fontosabbá válik, mint a hipermorális ideológia? Minek kell történnie, amíg a témát végre nyíltan meg nem beszélik, és az illegális bevándorlókat következetesen kitoloncolják?”

– tette fel a kérdést a párt. Nem ez volt a településen az első ilyen brutális támadás.

2019-ben egy illerkirchbergi menekültszálláson megerőszakolt egy 14 éves lányt négy iraki és afganisztáni férfi. Az elkövetőket bíróság elé állították, azonban csupán két év és három hónapos börtönbüntetést kaptak.


Nemrég Drezdában is késelés történt fényes nappal, az utcán. Egy 23 éves szíriai migráns bliccelni akart, ezért a busz sofőre nem engedte felszállni. A fiatal migráns őrjöngeni kezdett, majd elővett egy kést, előbb kiszúrta a busz kerekét, majd hasba szúrta a jegyellenőrt is, aki megpróbálta lenyugtatni a szíriai férfit. A rendőrség szerint a 34 éves áldozatot súlyos sérülésekkel szállították kórházba, a támadója pedig egy biciklire szállt és elmenekült a helyszínről. Később azonban sikerült letartóztatni az őrjöngő migránst.

Nem sokkal ezt megelőzően pedig egy ennél is véresebb eset történt Ludwigshafenben,

akkor egy szomáliai migráns hidegvérrel lemészárolt két embert az utcán, majd egyikük karját le is vágta. A férfi a támadások alatt állítólag Allahot dicsőítette, ezért a Rajna-vidék-Pfalz tartományi bűnügyi hivatal is nyomozott az ügyben és azt próbálták kideríteni, hogy a támadás hátterében állhatott-e vallási vagy politikai indíték.

A késes támadás halálos áldozatainak boncolása során kiderült, hogy a 35 éves férfi a nyakán és a tüdején szerzett halálos sebeket. A 20 éves férfi pedig a mellkasán szenvedett olyan sérüléseket, hogy esélye sem volt a túlélésre. Az egyik áldozat apjának végig kellett néznie fia haláltusáját az utcán. A szomáliai támadó egyébként egy közeli drogériába menekült a hidegvérű gyilkosság után, ahol egy 27 éves férfit is súlyosan megsebesített. A rendőrök végül úgy tudták megállítani a bevándorlót, hogy lelőtték.

Miközben szinte minden hétre jut egy véres migránstámadás, a szövetségi kormány éppen arra készül, hogy lazítson az állampolgársági törvényeken és könnyebben megkapják az állampolgárságot a migránsok. A szociáldemokrata Nancy Faeser belügyminiszter vezette tervezet szerint már nem lenne szükség arra minden esetben, hogy elsajátítsák a német nyelvet és nem kell lemondaniuk korábbi állampolgárságukról sem. Ez elsősorban azokat a migránsokat érinti, akik a 2015-ös migránshullámmal érkeztek Németországba. A már német földön született gyermekek automatikusan német okmányokat kapnak, feltéve, hogy az anya vagy az apa legalább 5 éve “törvényes szokásos tartózkodási hellyel” rendelkezik Németországban. Ez egyébként korábban 8 év volt, most azonban már elég, ha valaki 2018-ban érkezett a nyugat-európai országba.

A kormány nem szeretné sokáig húzni az állampolgársági törvény újabb reformját és már karácsony előtt szeretné bevezetni az új szabályokat. Szakértők becslése szerint Németországban több mint kétmillió külföldi részesül majd a reformból.