Header Ads Widget

Március 15-höz közeledvén Petőfi Sándor IGAZI sorsáról (1823-1856) - MIÉRT NEM a 35 éve bizonyított IGAZSÁGOT tanítják a gyerekeknek?!



„Történelemórán” – mégis, még mindig Petőfi segesvári halálát tanítják, pedig ott csak „eltűnt”. Az oroszországi Igazságügyi Minisztérium honlapján már olvasható volt, hogy 1849-ben sok hadifoglyot hurcoltak el Szibériába, köztük név szerint Petőfi Sándort is.

Erről a tanár úr talán még nem is hallott, különben nem tartaná „hülyeségnek”, hogy Petőfi Sándor csontjait tényleg a barguzini temetőben (a szélén, koporsó nélkül, más halottra temetve) találták meg Kiszely István és kutatótársai.

De hát MIÉRT NEM a 35 éve bizonyított IGAZSÁGOT tanítják a gyerekeknek?!

Kiszely István antropológus: Petőfi Sándor csontjainak tudományos azonosításáról, és ami az után történt:

A magyar nép hatalmasai soha nem szerették Petőfit, mind a mai napig bezárólag.

Aki úr lett Magyarországon, és vette magának a bátorságot, hogy elnyomja a nemzet nyolcvan százalékát, azok soha nem szerették Petőfit. Nem véletlen nevezték el most is a Petőfi laktanyát. Megtartott tüntetések a Petőfi laktanya átnevezése ellen.


Petőfiért! - „A kör bezárult. Le kell tenni a fegyvert!” Adassék meg a nemzeti kegyelet „A kör bezárult. Le kell tenni a fegyvert!”





Támogassa a Napi Témát!
Támogatóink számára lehetőséget biztosítunk arra, hogy vállalkozásukat, szolgáltatásukat vagy weboldalukat bemutassák.
A Napi Téma működését olvasóink támogatása teszi lehetővé. Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban.
Legyen Ön is részese a hírközlésnek! Küldjön be cikkeket, híreket vagy videókat, és segítse, hogy minél több fontos információ eljusson az olvasókhoz.

❤ Támogatom a Napi Témát

Minden támogatás számít. Köszönjük!