Header Ads Widget

Árvíz - Orbán Viktor: délután már a Budapest alatti településekre fordíthatjuk minden figyelmünket


A mai napon túl leszünk a Duna tetőzésén Budapesten, délután már a Budapest alatti településekre fordíthatjuk minden figyelmünket - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az árvízvédelmi operatív törzs szombat reggeli ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

A miniszterelnök továbbra is azt kérte a védekezést vezetőktől, hogy ne engedjék az alkalmazottak, dolgozók figyelmét lankadni, mert a levonuló árvíz utáni időszakban történik a legtöbb áttörés, baleset, átázás.

Könnyen előfordulhat - tette hozzá, hogy egy-két nap léhaság, lazaság vagy lustaság tönkreteszi az eddigi eredményes védekezés munkáját.

Orbán Viktor szólt arról: pénteken Pilismarótnál megcsúszott a védekezés "gerincét adó töltés", búvárokat kellett bevetni, akiknek 16 órás küzdelemben sikerült a víz alatt megerősíteni a megcsúszott töltést, "ezért Pilismarótnál sem lesz baj".

Vácnál a szennyvízaknák törtek fel a nagy nyomás hatására, de ezt sikerült - ahogy a vizesek mondják - "elfognunk" - ismertette.

A következő időszak kiemelt figyelmet igénylő helyszínei már a Budapest alatti települések - mondta Ercsit, Kisapostagot, Dunaföldvárt és Paksot említve, jelezve, hogy mindenhol 100 százalékos a készültség.


MTI




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.