Header Ads Widget

Nyílt levél magyar és zsidó emberekhez! A saját hazánkban, a saját ősi jelképünket azért kell lebontani, mert a judaistáknak nem tetszik?



Világosítsa meg az Úr az Ő orcáját te rajtad…”(4Móz. 6,25)


Gondolom nem ad hírt a fősodratú média arról, hogy a mai napon a Mi Hazánk pesti vezetése – felsőbb utasításra – lebontotta a Nyugati téren felállított kettős keresztet, mivel állítólag a hamukázós (vagy lehet, hogy hannukázós?) kisebbség önérzetét sértette az ott felállított magyar jelkép, az ősi rovásbetűink között is szereplő GY betű. Mint tudjuk az a betű nemcsak az „egy” jele, hanem az apostoli magyar király jelvénye is a katolikus egyház szerint. Azonban a kettős kereszt ősibb mint maga az egyház, ősibb mint a judaizmus, ősibb mint az Apostoli Magyar Királyság. Vajon tudja ezt a Mi Hazánk vezetése is? Mert Balog Csaba pesti elnök lelkes csapata ma, az állítólagos felkérés után azonnal munkához látott és lebontotta a judeaista menóra szomszédságában álló keresztet. (De vajon ki lehet az, aki ilyenre kéri fel a magyarokat?)

Vagyis a saját hazánkban, a saját ősi jelképünket azért kell lebontani, mert a judaistáknak nem tetszik?

S ezt a Mi hazánk vezetése ellenvetés nélkül elfogadja? Nincs itt valami háttéralku? Vagy csak simán fellépett valami gyávaság-féle? Éppen tegnap készítettem egy videót a téren úgy, hogy a kamera időnként rá irányult a menórára, amit akkor még nem gyújtottak meg, de így is kitetszett, hogy valami idegen jelkép, vagyis olyasmi, ami biztosan nem magyar. Viszont Isten minden pillanatban gondoskodik az általa teremtett világról annak ellenére, hogy a szabad akaratot megadta nekünk, de hasonló viselkedést és erkölcsi szintet vár el tőlünk is, legyünk zsidók vagy keresztények.

Nézzük mi is ez a menóra?

A zsidóság egyik legrégebbi jelképe ez a hétágú gyertyatartó, amely a Mózes által látott égő csipkebokrot szimbolizálja. Eredetileg a menóra olajlámpás volt, csak sokkal később, a gyertya feltalálása után változott gyertyatartóvá. A menóra a Bibliában először a 2Móz. 25:31-40-ben fordul elő. Isten Mózesnek kijelentette, hogy hol akar lakozni, és ott milyenek legyenek a berendezési tárgyak. A Menóra a Szentélyben, elrendelt helyen kellett álljon. Csak a Menóra fénye világíthatott és semmi más! S most úgy látszik, hogy már a vallásos zsidóság is letért az isteni útról és a Teremtő parancsait vagy kéréseit semmibe veszik, mivel kiviszik az utcára a menórát!

Életem egy szakaszában a Magyarok Istene szolgálatra rendelt, hogy a zsidóság között is terjesszem azt, hogy a kiválasztottságuk megszűnt, vagy nem is létezett soha, hiszen a szerető Isten nem tud a gyermekei között semmilyen különbséget tenni. A Magyarok Istene pedig a szkíta-pártus Jézus, akinek a legfőbb parancsa a szeretet, s aki halálával fénnyé vált – hiszen a Torinói lepel ezt tökéletesen igazolja!

S most Kerecseny-Karácsonykor pedig a fény születését ünnepeljük Jézus képében, s azért nem értem ezt a térre kihelyezett menóra ügyét, mert a judeaizmus is azt hirdeti, hogy: „Nincs a Szentélyen kívül Menóra, kizárólag az Atyának szolgálhatunk a Szentélyben, a Szent Szellem tüzével és fényével.”

Vagyis mai zsidóságnál meg van tiltva a menóra (m’nóra) használata másutt! A Szentély elpusztulása után öt-, hat-, nyolckarú mécsestartót is használtak, de Menóra csak a Szentélyben és elrendelt helyen állhatott. Ott csak is annak lehetett fénye, s más fényforrás nem jöhetett szóba. Szögezzük tehát le, hogy a judeaista vallásban kizárólag a zsinagóga Szentélyében lehet menóra. (S akkor hogy kerül a csizma az asztalra?)

Hogy kerül a menóra Budapest több közterére?

Tudnunk kell, hogy a vallásos mai zsidóság is naponta többször imádkozza : „Smá Izrael…”, „Halld Izrael…az Örökkévaló egy!”

S a magyar jelkép a kettős kereszt, épp ugyan ezt üzeni: „Egy az Isten!”

Ha kijöttünk a hitetlenségből és elhagyjuk bálványainkat, a pénzt, az önzést, a patológiás nárcizmust, és csak az igaz Istent szolgáljuk, akkor lehetünk ugyan világító lámpa, de menóra soha! Ugyanis tudnunk kell, hogy zsinagóga nélkül nincs Menóra sem. Sőt a Jézus mintáját követő élet nélkül, nincs Isten előtti szolgálat, bármely vallás tagjai körébe is születtünk!
Ez az utcai, köztéri menóra azonban bálvány! S szerintem bálványt nem kellene tűrnünk a köztereinken.

Mit is jelent a Menóra szó?

Héberből fordítva: világító eszköz, fénylő tárgy. Valójában egy közös csőrendszerű olajmécses, melynek hét égője van. Jahve még az anyagát is meghatározta: a szolgáló edény mindig a legértékesebb anyagból, vagyis csak aranyból készülhet. Aggeus 2,8-ban olvassuk:
„Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregek Ura.”
Az arany bibliai szimbóluma a hit, hűség, igazság, s mivel csak egyetlen aranytömbből készülhet a menóra, ebben az arany-tömbben idegen anyag nem lehet!
(Milyen érdekes a Nyugati téren lévő óriási menóra nem aranyból van. Vagyis saját istenüket, Jahvét ezzel is megsértik, hiszen csak abból készülhet!)

S csak az így kialakított menóra kerül a Szentélybe, a Jahve kijelölte helyre. Remélem Jézusunk nemcsak a bálványokat dönti le majd a második eljövetelkor, hanem a magukat istennek képzelő közösségeket is!
Ne feledjük, hogy Jézus korbácsot is tudott ragadni, ha a kufárok nagyon elszemtelenedtek! S most, hogy a palesztinok teljes kiirtását határozta el Judea, s a győzelmi dicsőítés-táncát lejtik a Nyugati téren felállított színpadon, a hamis menóra fényénél, nyugodtan idézhetjük Jézust: „” A ti atyátok az ördög, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Ő emberölő volt kezdettől fogva, és nem állt meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól, mert hazug, és hazugság atyja…... Ha Isten volna az atyátokakkor szeretnétek engem. Mert az Istentől való vagyok, tőle jöttem. Hisz nem magamtól jöttem, hanem ő küldött.”

Nyílt levelemet azért írtam, mert nehezen viselem, hogy az újságírás lesüllyedt,az erkölcsnélküliség színvonalára és a mindenkori hatalmat szolgálja ki, nem az emberek érdekeinek szószólója. Hallgatnak az országban élő emberekről, azok problémáiról. Az az érzésem, hogy féltik az állásukat, félnek a hatalomtól annak visszavágásától, de ez gyávaság. A zsidó kisembereket pedig arra kérem, hogy vegyék észre a veszélyt, amit Harari és a teljes izraeli vezetés jelet az emberiség számára. Teljes béke szükséges, és a palesztin államiság létrehozása. Hiszen addig nem lesz béke az olajfák között, amíg nem mérünk azonos mércével minden embert, minden közösséget!


Honféltő szeretettel: Bene Gábor


Zavaró volt a Hanuka ünneplésében a magyar kettős kereszt a főváros közepén, ezért a zsidók eltávolíttatták

A Nyugatinál az ősi kettős kereszttel szembeállítottak Orbán barátai egy óriási "Menórát" a zsidó „Hanuka” ünnepére. Az óriási gyertyatartó szembeállítása ősi jelképünkkel tudatos jelzés volt. Az erők csak néhány napig feszülhettek egymásnak, mert a zsidók nem bírták elviselni a színpadról a szembenézést az általuk megtagadott ősi HIT jelképével, a kettőskereszttel. 

Az ősi kereszt látványa és a belőle áradó erő, az igazság üzenete annyira zavarta a hazugság bajnokait város közepén, hogy kiadták a parancsot az eltávolítására, amit a Mi Hazánk vasárnap reggel meg is tett. A keresztet, ami Vízkereszt napjáig ott állhatott volna, vasárnap reggel elszállították.  A kormány utasítása volt, a VI. kerületi Önkormányzaté, vagy egyenesen a zsinagógából jött? Maguktól engedelmeskedtek, vagy rávették őket, jobb, ha megteszik? Zsarolható, megfélemlíthető képviselőknek mi helye az Országházban? Hogyan képviselhetnek azok nemzeti érdeket, akik gyáván, harc nélkül feladják az ősiségünk védelmét már az első támadásra?  De mi történt volna, ha nem engedelmeskednek? Semmi! Hiába ünneplik az egykori győzelmüket, és Salamon templomának újraépítését, de most már egyben mostani háborújuk látszólagos győzelmét a palesztinok és arabok felett a színpadjukon táncikálva,- a keresztet nem merték volna ledönteni,- egyszerűbb volt elintéztetni a szolgákkal a dolgot! Az „alapos indoklás ez persze ez volt:  Ne szítsunk feszültséget vele, ha zavarja őket, el kell tüntetni, és pont. Fogadjuk el, hogy ez már nem a mi országunk, itt már mások dirigálnak, és lássuk be, bántja az önérzetüket a kettőskereszt. Vagy csak szimplán félnek tőle.

 Ám a feszültséget ezzel máris ők kezdték el szítani, tesztelik, meddig tart a türelmünk, várják, mikor jön el a pillanat, amikor kitör belőlünk is a lázadás, mint a hontalanná tett palesztinokból? Provokálni akarnak minket is, hogy „jogosan” felléphessenek ellenünk? A tiltakozás a népirtó gázai hadjáratuk, és nekik „bibliai jogon” járó egykori zsidó királyság területének újra elfoglalása ellen még béketüntetés formájában is tilos ebben az országban, aminek miniszterelnöke megtagadva az ICC elfogatóparancsát, pofátlanul idehívta a véreskezű terroristát, akinek a lelkén több tízezer gyermek és anya, apa élete szárad! Magyarországon tilos a Szentföld békéjéért tüntetni,- mert ez az ország már nem a miénk, a kormányunk másik nemzet érdekeit szolgálja, nem a magyarokét? Ha most szemet hunyunk és némán eltűrjük, hogy ősi identitásunk és hitünk jelképét eltávolíthatták a főváros közepéről, akkor ez az idegen megszálló hatalom hamarosan még többet akarnak majd? Még jobban megalázva minket, a következő lépésük az lesz, hogy Jézus tanításait is betiltják, és vele együtt a keresztény vallás gyakorlását is, ahogy a kommunisták is bezáratták a templomokat?

A kereszt eltávolításával a zsidók és a magát a fideszhez hasonlóan „nemzetinek” tituláló Mi Hazánk is átlépett egy határt. A zsidók az arroganciáét, a fideszkormány a pofátlanságét, a Mi Hazánk a becstelenségét, míg a magyarok a teljes apátia és öntudatvesztés határán billegnek. A kettős kereszt eltávolításával jelképesen elvették tőlünk az önazonosságunkba vetett hitünket, megtagadtatták ősi kereszténységünket, nem jelképesen pedig elvesztettük a Mi Hazánk nevű formációba vetett bizalmunkat is. Mert ugyan mi várható egy ilyen „nemzeti radikális ellenzéki” párttól, ami ennyire megalkuvó és alázatos a kormányerővel szemben, nulla ellenállást felmutatva egy zsidó sipákolással szemben, aminek semmi alapja nem volt, és megtagadásának semmi következménye nem lett volna? 

„Tudom, hogy Ábrahám utódai vagytok. Mégis az életemre törtök, mert nem fog rajtatok a szavam. Én azt hirdetem nektek, amit Atyámnál láttam, ti azt teszitek, amit atyátoktól tanultatok”... „Az ördög az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettől fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság. Amikor hazudik, magából meríti, mert hazug, és a hazugság atyja. „- mondta Jézus a zsidóknak, mielőtt halálra ítélték az igazságért, amit tanított nekik.

A kettős kereszt, melynek formája az ősi rovásírás „gy” betűje és az „’” jele is, - jelentése ez : EGY az IS-TEN! A kettős kereszt egy olyan jel, ami magában hordozza a Földön fellelhető legnagyobb bölcsességet, a hármas Világ alaptörvényét. Ez a törvény pedig a rovásjelekből összetevődő jelkép esetében a következő: ( ) = Sz = Szer = Szeretet + ( ) = I = Isten ( ) = Gy = Egy 

EGY. EGY-ből KET-tő- KET-tő meg EGY.  A teremtés rendje! A szeretet és Isten, egy! Mi több, ehhez az ősi hithez és tudáshoz kötődik Szent Koronánk eredete, és eszmeisége, világon egyedülálló jogrendje is!

Nem csoda, ha Jézus gyilkosainak ez nem tetszik, és még a látványától is idegesek lesznek! Ugyanezt érzik égi üzenetvivő madarunk, a Turul jelenlétében is, amire szintén jó okuk van.

 A kereszt üzenete nemcsak hitünk, hanem kultúránk alapja is, aminek eltávolítása durva sérelem a szuverenitásunk, a magyarságunk, a nemzeti öntudatunk ellen. Vallási jelképként felfogva a keresztet, az eltüntetés üzenete nemzeti öntudatunk, egyben keresztény hitünk megélésének tiltását jelenti Jézus, az igazság és szeretet hírnöke megszületésének ünnepén,- a kormány által, ami ezek szerint zsidó befolyás alá került! Míg az itt élő zsidók „micva buszokat” indíthatnak, menórákat állíthatnak, hanukázhatnak,  - nekünk, mint meghódított népnek, szó nélkül tűrve meg kell tagadni hagyományainkat?  A menóra egy közönséges gyertyatartó, ami a mózeshitűeknek az égő csipkebokrot,- amit a Mózesnek megjelenő JHV gyújtott fel, a Sion hegyen lerombolt Szentély újjáépítését, Jeruzsálemet és a megváltás reményét szimbolizálja a bűneiktől. Ennek 9 ágú változatán gyújtanak égőket december végén a szíriai görögök feletti győzelmüket ünnepelve. A zsidó „Hanukia” azt jelenti: felavatás és arra utal, hogy újra Isten / JHV/  oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.  

A Közel-Keletből világháborús tűzfészket csináltak, jogot formálhatnak ókori területekre, elfoglalhatják mások földjeit, elüldözve hazájukból, vagy legyilkolva őket, majd vidámsággal, tánccal ünneplik ellenségeik, az arabok és keresztények legyőzését, ahogyan egykoron, úgy most is? Miért nem meri senki sem leállítani őket?

A kettőskereszt gyors eltávolításának esetéről se a Mi Hazánk, se a kormánysajtó nem adott tájékoztatást, mert igencsak kínos lett volna az önigazolás! Vannak dolgok, amikre nincs magyarázat,- mert maga a tény mindent megmagyaráz! 

Mi történik manapság? Megismétlődik a történelem!?

Vagy csak folytatódik, és most jött el a "világkirályság" ideje, ezért lehet már megkövetelni, hogy a kegyetlenség vallási háborúit zavartalanul ünnepelhesse egy kisebbség, akik a demokrácia mintapéldányainak tartják magukat,- megalázva, semmibe véve az itt élő magyar őslakosságot?

Meddig tűrjük még a kisemmizést, és megaláztatást? Hontalan palesztinok akarunk lenni mi is a saját hazánkban, ahol már repülő szőnyegként tűnik el lábunk alól az anyaföld?

Vagy már nem is Magyarországon vagyunk?

/ G. Ági /


KAPCSOLÓDÓ CIKK


Hazugságokra nem lehet jövőt és nemzetet építeni!!! A hazugság csak újabb és újabb hazugságokat fog teremteni, aminek végterméke a pusztulás!!! Az (I)gazságot nem lehet elnyomni, felszegelni, lefizetni, és elpusztíthatatlan, mivel az nem egy Földi termék, ezért SENKI nem menekülhet tettei következményei elől!!! A csapás egyénre szabva érkezik, már itt a fizikai világunkban, ami lehet, félelem, depresszió, bűntudat, betegség, baleset, stb...!!! Lehet választani, igazság vagy hazugság!!! Nincs HARMADIK ÚT!!! Itt az ideje ébredezni, ha nem akarjuk, hogy szép csöndben erkölcsi hullákat és ZOMBI lelki nyomorékokat faragjanak belőlünk, és végül kipusztuljunk a saját hazánkban!!! Ezért helyre kell állítani a történelmünket és jogrendszerünket, és meg kell állítani a több évtizede tartó, magyar és nemzetellenes pusztítást, megaláztatást, mert ez az ország a Szent Korona országa, aki fölött nincs hatalma senkinek, ezért alkotmányunk hatálytalaníthatatlan, ami minket véd. Ez azt jelenti, hogy minden pusztítás, ami történt a múltban és történik a jelenben hazánkban, a magyarság ellen, azt mind kivétel nélkül, egy illegitim banda, illegitim eszközökkel, hajtja végre, akik nem magyar emberek és nem az alkotmányunk szellemében tevékenykednek hazánkban! A pusztítás elképesztő méreteket ölt az élet minden területén, erkölcsi, lelki, szellemi, vallási, oktatási, és anyagi szinten egyaránt! Részletek






Civilek az összefogásért