Header Ads Widget

Bene Gábor: Állítsuk meg az abnormalitást! Segítsetek! LMBTQ STOP február 21. du 14 és 16 óra között a Sándor palota előtt.


Van hazánkban egy teljesen agyonhallgatott de alaposan megfigyelt közösség, ezek a NemzetEgyesítő. Valójában ők az egyetlen tisztán antiglobalista és igazságkereső társaság, akik politikai mozgalomként most éppen Trump elnöki beiktatásán elmondott beszédére hivatkozva készítettek el egy követelést a magyar kormány és az államfő számára. Sajnos biztos agyonhallgatják ezt a tevékenységüket is, ám azt remélem a szabad sajtó meg fogja jelentetni a hírt, hisz hazánkban a vélemény szabad. (Vagy NEEEM?)

Ebben a követelésben alaposan körbejárták az LMBTQ problémát! Sőt megterveztek és előkészítettek egy STOP LMBTQ! - elnevezésű tüntetést, melynek időpontja február 21, du. 14 és 16 óra között a Sándor palota előtt, ahol a benyújtandó követelést is alá lehet írni, amit a megjelent szervezeti vezetők és magánszemélyek egyaránt megtehetnek még a helyszínen a beadás előtt! A rendezők pedig kifejezetten számolnak a Mi Hazánk mozgósító erejével, hiszen ebben a kérdésben az eddigiek alapján teljesen azonos az álláspontjuk. Ám ezen a rendezvényén a valódi szólásszabadság jegyében szólalnak meg a hazai civil–Nemzeti szervezetek, közösségek és települések küldöttei, választott vezetői! Náluk nem lesz pártvezetői szelektáció a szónokok tekintetében.

Mi is ez a furcsa betűszó, az LMBTQ?

Ez egy a magyar nyelvben használatos rövidítés, amivel a les.bikus, meleg, bis.exuális, tr.nsz, queer és interszex emberek közösségét jelölik. Ám sokan az LMBTQ+ betűszót használják, mert egyszerűbb és gyorsabb, mintha az összes csoportot jelölő betűjel mögötti lényeget végig sorolnánk. A les.bikus szó ugyanis kizárólag nőkhöz vonzódó nőkre, férfiakra azonban a meleg szót, használják, akik – hasonlóan a les.bikus nőkhöz – azonos nem iránt éreznek sze.uális vonzalmat. Bevallom nekem ezek az emberek nem melegek, mert nálam a család melege az igazi melegség, így én inkább a hagyományos buzi elnevezést alkalmaznám, de nem azért mert gyűlölködni akarok, hanem mert ők is így hívják magukat! Gyerekkoromban is így hívták a szegedi főbu.it K. Jóskát, akiről ezt mindenki tudta, sőt saját maga is b.zinak határozta meg magát.

A betűszó B-betűje a bisz..uálisra utal, aki akár férfi, akár nő, de mindkét nemhez egyaránt vonzódik, s szinte mindegy is számára a nem csak a sex az ami érdekli legtöbbjüket. Az ún. tran..neműség viszont a biológiailag tisztán meghatározott szexustól, vagyis a saját nemétől eltérő önazonosítású személy csoportjának a bevett neve.

Ernyőfogalomként magában foglalja ugyan az összes olyan társadalmi csoportot, akik az ún. harmadik nemmel azonosulnak csak, vagyis a trans.neműségüket harmadik nemként értelmezik. 

S végül ott van a Q-betű, amely a Queer szót takarja, s jelentése eredetileg furcsa, különös, szokatlan. Ez már azért is érdekes, mert maga a nemi eltévelyedés is szokatlan. Én ugyanis nem tudom megszokni annak ellenére, hogy ismerek ilyen embereket, sőt régebben még a baráti körömben is voltak „szokatlanok”. Igaz ez csak addig tartott, amíg a „mele. büszkeség napján” nem adtak az akkor kb.10 éves fiamnak egy fütyis nyalókát.

Az Emberi Jogok Európai bírósága már 2001-ben kimondta a Christine Goodwin kontra Nagy Britannia per ítéletében, hogy a trans.neműek ún. nemváltoztatása az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatából levezethető alapvető emberi jog, mely nem tagadható meg. S onnan kezdve fokozatosan uralkodóvá vált a liberalizmus ellenőrizetlen oktatáspolitikája, ahol érzékenyíti a diákságot ezen elfajzásoknak az elfogadására, mesterségesen erősítve azt.

Számomra az a leginkább érthetetlen, hogy nem féltik a saját családjaikat ettől a divattá tett abnormalitástól azok, akik döntési helyzetbe kerültek szerte Európában? Holott éppen a normalitást kellene: főleg nekik visszaerősíteni!

Hazánkban 1982-ig a homo..exualitás tisztán bűncselekmény volt és ennek a megváltoztatása a Kádár korban elindult adósságcsapda miatti IMF megjelenéshez köthető. Ezen kell elgondolkodni, mert a bankárkasztnak fontos volt a normalitástól eltérő emberek támogatása, mert azok gyorsan elköteleződtek a pénzdiktatúrának.

Ráadásul az LMBTQ+ divattá tétele arra is jó, hogy ne tudjon a köznép szaporodni és nagyrészt erre szolgált a biofegyverként előállított Covid-nak és az állítólag ellene kifejlesztett vakcinának a tömegekre való tudati ráerőszakolása is. S vajon mi az oka annak, hogy ennyire akarják a bankárkaszti lobbisták az LMBTQ teljes elfogadottságát? Szerintem még az eugenika is ott van a háttérben!

Az elszegényedő 8 millió Magyarországán is a kulturális nívó határozza meg leginkább a valós gazdasági környezetet. S mivel a kommunista korszak lepusztította a kulturális színvonalat, így a gazdaságot átalakító 89-es politikai kör vagy teljesen tapasztalatlan, vagy a kommunista kor rossz alapképzettségű bennfenteseiből állott. Ráadásul a kommunisták védelmet kerestek a nyugati tőkéseknél a saját népükkel szemben, mert nagyon féltek a felelősségre vonástól, így lefeküdtek az IMF-nek, illetve a velük bemasírozott eltévelyedett abnormálisoknak.

Bezzeg a csehek 10 évre kizárták a kommunista elitet a politikai hatalomból, lett tíz évük arra, hogy a saját gazdaságukat átállítsák egy olyan pályára, amely szociálisan érzékeny, de alapvetően kapitalista irányultságú. S mivel nem volt jelentős államadósságuk, ám még azt is elengedték nekik, és a dolgozói részvényekkel érdekeltté is lettek téve a gyári munkások, termelőszövetkezeti tagok a gazdaságos termelő munkában, így olyan gazdaság alakult ki mint amilyen nyugaton a második világháború után.

Ráadásul az állam nem azonnal és nem áron alul vonult ki az ipari termelésből, így az eladott állami cégek árai sokkal közelebb jártak a valós értékükhöz mint hazánkban, ahol még az MDF is tele volt ügynökökkel akiket zsarolni tudtak, és tartótisztekkel akik zsaroltak. Ráadásul a média világához sem nyúlt hozzá az új hatalmi rend, illetve amikor már hozzányúlt, akkor későn és ügyetlenül tette. A média pedig egyértelműen elkötelezett volt a kommunista elit felé, mert vagy annak voltak a rejtett vagy nyílt tagjai, illetve akiknek a privatizációban eladták, azt kötötték ki, hogy a munkatársaknak maradniuk kell, mert azért adják olcsón, és a nyereségességet csak velük tudják garantálni. 

Így jutott újra hatalomra 1994-től a visszamaradt kommunista elit. Amit csak lehetett, gyorsan privatizáltak, mert a spontán privatizáció azokat a területeket érintette jobbára amelyeket a régi igazgatók, párt vezetők át tudtak látni, azonban a nagyobb ipari létesítményeket a nyugati nagytőkének szánták, éppen a saját védelmük miatt. Ezzel nagyon sok sértett réteg alakult ki, ez hozta magával a liberális Fidesz átvonulását a konzervatív oldalra. Hiszen látták a vezetői, hogy óriási az elégedetlenség az eltelt 8 év nemzetellenes lépései kapcsán, ami részben az előző hatalmi elit köpönyegforgatása, részben az MDF gyengekezű tétovázásai és gazdaságpolitikai hibái hoztak össze.

S ma már értem én is ezt a mondatot, hogy a „kormánynak csak az a feladata, hogy a szakadék felé száguldó ország-vonaton, fenntartsa a rendet!” Ezt ugyanis egy ma is hivatalban lévő pártpolitikus mondta. Vagyis a pártpolitikai ál-elit pontosan tudja, hogy a vakcina valóban működik, mert azzal akarják a világ népességét radikálisan lecsökkenteni?

Valójában a mesterségesen legyártott vírus is egy biofegyver és a vakcina is az?

A vakcina pedig – csak azért ne derüljön ki azonnal a gyilkos mellékhatások mértéke - kb. fele részben hatóanyagmentes placebo, a másik fele pedig olyan génmódosító anyag, amely GMO-vá teszi azokat, akik nem rendelkeznek már megfelelő immunrendszerrel a vírus, a chemtrail és a tüskefehérjét tápláló élelmiszeripari adalékanyagok miatt!

Mindez támadás az emberi faj genetikája, genetikai fennmaradása ellen, mert többek között a gyermekvállalást teszi veszélyessé egy oltott, vagyis észrevétlenül GMO-vá alakult személlyel! Bezzeg a nem oltottak – akik többnyire a bankárkaszt tagjai és lobbistái – tiszta vérűek maradtak, de a kezük azonban nem maradt tiszta!

A vakcina természetesen Bill Gates vagyonát hatalmasra növeli, aki az eugenika, a „fajnemesítés” lehetőségét készíti elő, ahogy a kalergi-tervben szerepel. Az általuk tisztavérűnek nevezett bankárkaszti lobbista réteg, akár Bill Gates, vagy Harrari egyértelműen ahhoz a csoportról tartozik, akik ezt a nagy változást előkészítik, hiszen ők „az erre kiválasztott nép” meséjét nyomják, mert tetszik nekik Kalergi terv által leírt „új nemesség”.

Ez a szerep azonban nem az LMBTQ közösség számára van fenntartva, hanem Bill kiválasztottai számára!

Mi pedig várunk az LMBTQ STOP rendezvényén, február 21. du 14 és 16 óra között a Sándor palota előtt.

S továbbra is elutasítjuk az összes abnormalítást, korrupciót HATÁROZOTTAN így: NEEM, NEEM SOHA!


A szerző közjogász és önkéntes civil szóvivője a NemzetEgyesítőknek


 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Jelenlegi civilizációnk komoly veszélyben van – Az emberiség jövője, megmaradása nem a technológián vagy az anyagi javakon múlik!

A mai világban két különböző "program" fut párhuzamosan, és az emberek többsége sajnos a kedvezőtlen oldalhoz kötődik. Tudd meg miért tűntek el korábbi fejlett civilizációk a bolygónkról, és milyen sors vár ránk is, ha nem változtatunk időben? Fedezd fel, hogy mik a valódi okok, és mit tehetünk, hogy elkerüljük a történelmi tragédiák megismétlődését!  Részletek 



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.