Header Ads Widget

Egy Hollandiai tüntetésen körülbelül 700 embert vettek őrizetbe



A DutchNews hírportál beszámolója szerint körülbelül 700 embert vettek őrizetbe Hágában egy klímaaktivisták által szervezett tüntetés során.

A demonstrációt az Extinction Rebellion nevű mozgalom szervezte, és egy Hágában található autópályaszakaszon tartották meg. 

A portál szerint:

„Összesen körülbelül 700 embert vettek őrizetbe, majd autóbuszokkal szállították őket az ADO Den Haag futballstadionhoz, ahol elengedték őket. Tizenkét személyt azonban más jogsértések, például lázítás miatt tartóztattak le, és őket a rendőrségre vitték kihallgatásra.”

A jelentés szerint a hágai rendőrség vízágyúkat is bevetett a tüntetők szétoszlatására.

A portál arról is beszámolt, hogy a hatóságok nem adtak engedélyt az esemény megtartására ezen az autópályaszakaszon, és kérték a szervezőket, hogy azt egy másik helyszínre helyezzék át.

A tüntetők – az Extinction Rebellion vezetésével – azt követelik, hogy a holland kormány szüntesse meg a fosszilis energiahordozók használatát támogató állami szubvenciókat.



Ne hagyd, hogy a külföldről finanszírozott médiák és politikusok becsapjanak, mert a tét óriási!


Beindultak a választási kampányok, és ezzel együtt az emberek átverésének időszaka is. Soha ne azt nézd, hogy mit mond és mit ígér egy politikus, hanem azt, hogy milyen külföldi globalista nemzetellenes érdekcsoportok állnak mögöttük. Ez a lényeg. Ez az, ami meghatározza Magyarország és az emberek jövőjét. A többi mind csak elterelő manipuláció. Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan mivel és hogyan próbálnak átverni és manipulálni, kattints a részletekért.

🌟 RÉSZLETEK