Berlin – Németország újabb lépést tett az ukrajnai háborús támogatás fokozása felé: eltörölte a távolsági korlátozásokat az Ukrajnának átadott fegyverekre vonatkozóan – jelentette be Friedrich Merz német kancellár a WDR csatornának adott interjújában.
„Mától nincsenek többé hatótávolságra vonatkozó korlátozások az Ukrajnának szánt fegyverek esetében – sem a britek, sem a franciák, sem mi, sem az amerikaiak részéről. Ez azt jelenti, hogy Ukrajna mostantól akár orosz területen lévő katonai célpontokat is támadhat”
– fogalmazott a kancellár.
Új fegyverek új lehetőségeket nyitnak
Merz hozzátette: elérkezett az idő, hogy Kijev a szükséges, nagy hatótávolságú eszközöket is megkapja. A döntés követi az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és Franciaország példáját, akik már korábban engedélyezték, hogy Ukrajna az általuk biztosított rakétákat orosz célpontok ellen is bevesse. Ilyen például az amerikai ATACMS, illetve a brit-francia fejlesztésű Storm Shadow és SCALP rakéták.
Bár április közepén még csak lehetőségként vetődött fel, hogy Berlin a híres Taurus manőverező robotrepülőgépeket is Kijev rendelkezésére bocsáthatja, később a német vezetés visszakozott, hivatkozva a kezelőszemélyzet hosszadalmas kiképzésére. Merz akkor még azt is hangsúlyozta: a Taurus-ügyet nem kellett volna a nyilvánosság előtt vitatni.
Moszkva figyelmeztet: ez már hadüzenet
A német döntés nem maradt válasz nélkül. Maria Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője nyomatékosan kijelentette: ha Németország által biztosított rakéták orosz célpontokat érnek, azt Moszkva Berlin aktív hadviselésének tekinti Ukrajna oldalán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szintén figyelmeztetett: az ukrán hadsereg csak NATO-támogatással képes nagy pontosságú, hosszú hatótávolságú műveleteket végrehajtani – ez pedig szerinte már a nyugati országok közvetlen részvételét jelenti a konfliktusban.