Több mint három évtized telt el a rendszerváltás óta, de a múlttal való leszámolás máig várat magára. Az államszocializmus árnyai nem tűntek el, csak új szereplőket, új pozíciókat találtak maguknak. A főszereplők között: egy titkos tiszt, egy népszerű ellenzéki vezető, és egy jól időzített leleplezés.
2002 tavaszán Medgyessy Péter, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje kormányfővé válik. A kampány még alig ült el, amikor nyilvánosságra kerül: a politikus a nyolcvanas években szigorúan titkos tisztként szolgálta az állambiztonságot. A fedőnév: D-209. A fizetését titokban kapta, a szolgálatait a diktatúra legfelsőbb köreinek végezte – miközben a rendszerváltás után politikai karriert épített egy demokratikusnak nevezett rendszerben.
A Fidesz – akkor még ellenzékben – azonnal lemondását követelte. A párt egyik legnépszerűbb arca, Pokorni Zoltán frakcióvezetőként személyesen szólalt fel. De a nyomás nem Medgyessyre nehezedett igazán, hanem egy másik irányba csapott át: rövidesen egy televíziós műsorban véletlenül napvilágot látott, hogy Pokorni apja, idősebb Pokorni János – fedőnevén Pákozdi – a III/III-as ügynökség beszervezettje volt.
A kiszivárogtató: Meruk József, korábbi külpolitikai újságíró, a kommunista elit egyik jól beágyazott tagja. Mögötte egy évtizedeken átívelő káderkarrier húzódik: apja, Meruk Vilmos, a szovjetbarát diktatúra prominens figurája volt, maga Meruk pedig már a '70-es években külföldi tudósítóként, majd az MSZP nemzetközi osztályának vezetőjeként formálta a közbeszédet. A család neve egybeforrt a hatalom kiszolgálásával – előbb vörös, majd rózsaszín árnyalatban.
Meruk pontos időzítéssel dobta be az apai múltat a nyilvánosság elé. A politikai gépezet azonnal működésbe lépett: a fókusz Medgyessyről Pokornira terelődött, a média pedig – amely soraiban szintén sok egykori belügyi múltú ember ült – örömmel játszotta le a koreográfiát. A végeredmény: Pokorni lemondott, Medgyessy maradt. A nép ítélete megszületett – nem az egykori állambiztonsági tiszt, hanem az egykori ügynök fia lett a politikai bűnbak.
Ez volt az a pillanat, amikor világossá vált: a valódi rendszerváltás elmaradt.
A posztkommunista elit nemcsak túlélte a rendszerváltást, hanem újraszerveződve vissza is tért. Az Apró–Gyurcsány-klán politikai machinációi pedig egy új korszakot indítottak: beszélő bábuk jöttek, majd lecserélték őket pszichopata hajlamú vezérekre – így lett „Megyó” helyett „Fletó” az új arc.
Medgyessy végül nem a D-209-es múlton bukott el, hanem a saját emberei cserélték le. Utólag maga is úgy nyilatkozott, hogy „barátai” elárulták. Egy interjúban burkoltan Gyurcsány Ferencet és köreit vádolta a háttérből irányított karaktergyilkossággal, amelynek célja nem ő volt – hanem a pozíciója.
És ha mindez nem lenne elég, előkerült az állambiztonság egy másik eszköze is: a személyes zsarolás. A Pokorni-ügy nyilvánvalóvá tette: ha valakinek a múltja, vagy a családja zsarolható, az bármikor félresöpörhető.
Miközben a kommunista múlt számos kiszolgálója zavartalanul lépkedett felfelé a demokratikus rendszer ranglétráján – egyetlen dolog nem fért bele: ha valakinek az apja ügynök volt. A politikai morál nem a személyes felelősség mentén ítélt, hanem a származás alapján – míg a valódi elkövetők vígan maradtak a helyükön.
Mi történt valójában 2002-ben?
– Egy rendszeren belüli hatalmi harc, amelynek eszköze volt a sajtó, a múlt, és az ügynöklisták.
– Egy politikus, aki egy hazugsággal telített rendszer bűneit képviselte, és maradhatott.
– Egy másik, aki csak a származás bűnét hordozta, és távozni kényszerült.
És az igazi kérdés: vajon hány Pokorni-ügy van még az akták mélyén, amelyek a megfelelő pillanatra várnak?
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Történelmi tények! Hazánkban olyan mértékű pusztítás és aljasságok sorozata történt az elmúlt több mint száz évben és történnek ma is elszámoltatások nélkül, ami nem tűr nyomdafestéket! Részletek
