Header Ads Widget

Hét év börtönt kapott a Lánchíd-botrány egyik kulcsfigurájának szökésben lévő bűntársa



Újabb fordulatot vett a hírhedt Lánchíd-botrány ügye: a Fővárosi Törvényszék első fokon hét év letöltendő börtönre ítélte M. Márkot, aki a korrupciós ügy központi szereplőjének, Vig Mórnak volt bűntársa egy hetvenmilliós csalássorozatban. Csakhogy a férfi már rég nincs Magyarországon – évek óta bujkál, szökésben van, ellene nemzetközi körözést adtak ki.

Milliókat szivattyúztak ki álsztorikkal

A bűnbanda története 2018 szeptemberéig nyúlik vissza. A vádirat szerint Vig Mór és társai – köztük a most elítélt, de szökésben lévő M. Márk – szervezetten vertek át több tucat embert. Egy ghánai cég, egy kitalált milliárdos befektető és jól felépített hazugságok segítségével 32 embertől sikerült pénzt kicsalniuk, további 8-at pedig megpróbáltak rászedni.

A zsákmány hatalmas volt: több mint 70 millió forint landolt a csalók zsebében, sőt még további 16 millióra is szemet vetettek. A pénzek egy része közvetlenül Vig ügyvédi letéti számlájára érkezett, ahonnan ő szinte azonnal felvette az összegeket ATM-ekből.

A bukott ügyvéd és a számlagyár

Vig Mór neve 2023-ban robbant be a köztudatba, amikor lebukott egy sok százmilliós számlagyárral. Az ügyben már tizenöt gyanúsított van. Az egykor ügyvédként praktizáló Viget ekkor már eltiltották hivatásától, de a nyomozások során kiderült: nem csupán egy szélhámos, hanem a baloldali városvezetés egyik korrupciós botrányának központi figurája.

A Lánchíd felújítása körüli ügyekben ugyanis kulcsszerepet játszott. Miután Karácsony Gergely 2019-ben átvette Budapest irányítását, az új városvezetés visszavonta Tarlós Istvánék kedvező feltételekkel megkötött tenderét, és új pályázatot írt ki. A győztes ugyanaz a cég, az A-Híd Zrt. lett, de ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyert, mint korábban. Ráadásul az előleget szinte a hatvanszorosára emelték, a kötbért viszont megfelezték.

Milliárdok tűntek el a Lánchídról

Az elmúlt években több részlet is napvilágra került: 2020 és 2022 között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. A pénz nagy részét készpénzben vették fel, majd – egy bennfentes beszámolója szerint – a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájában „számoltak el” vele.

A kipakoló forrás állítja: a pénzekből jelentős összegek a fővárosi baloldalhoz kerültek. A hatóságok jelenleg is több bűncselekmény gyanúja miatt vizsgálják az ügyet.



Forrás: Magyar Nemzet nyomán


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.