Új szakaszba léphet az izraeli–palesztin konfliktus: Izrael védelmi minisztere, Jiszráél Kac hivatalosan is jóváhagyta a Gáza városának elfoglalására irányuló hadműveletet – jelentette a közszolgálati Kan csatorna.
A katonai akció a beszámolók szerint a „Gedeon harci szekerei 2” fedőnevet kapta, és célja, hogy gyökeresen átalakítsa a Gázai övezetet.
„A művelet lezárultával Gáza többé nem fog úgy kinézni, mint korábban” – fogalmazott a miniszter.
Hosszú évekre tervezett hadművelet
Az izraeli hadsereg rádiója, a Galey Tzahal arról számolt be, hogy az offenzíva akár 2026-ig is eltarthat. A hadjárat csúcspontján 130 ezer tartalékos katonát is bevethetnek.
A döntés szorosan illeszkedik Benjamin Netanjahu miniszterelnök korábbi kijelentéséhez, miszerint Izrael célja, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljon a Gázai övezet fölött. A kormányfő akkor hozzátette: a katonai műveleteket követően a területet később egy civil irányítású kormányzatra bíznák.
Nemzetközi felháborodás és közvetítési kísérletek
A terv heves reakciókat váltott ki a térség több országában. Egyiptom és Katar nyíltan elítélte Izrael lépéseit, és a múlt héten tűzszüneti javaslatot juttattak el a Hamászhoz.
A dokumentum 60 napos fegyvernyugvást irányoz elő, amely végső soron a harcok teljes beszüntetéséhez vezethetne. A megállapodás értelmében a Hamász szabadon engedné az október 7-én elhurcolt izraeli túszok felét, cserébe Izrael több palesztin foglyot bocsátana szabadon.
A Hamász már jelezte, hogy kész elfogadni a feltételeket, ám Izrael egyelőre nem adott hivatalos választ.
Forrás: RIA Novosti nyomán
KAPCSOLÓDÓ CIKK
Egy zsidó tábornok fia a történelmi hazugságokról.
Gázai háború: A rejtett háborús uszítók leleplezése! https://www.napitema.com/2024/09/gazai-haboru-rejtett-haborus-uszitok.html