Milliárdos energiaalku, vámhátrány, háttérzáradék – tényleg ez Brüsszel nagy üzlete?
Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke, olyan vám- és energiamegállapodást kötött az Európai Unióval, amelynek következményei messze túlmutatnak a szokásos kereskedelmi alkukon. A paktum – amit Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke „történelmi jelentőségűnek” nevezett – valójában súlyos geopolitikai és gazdasági alárendelődést hozhat Európára nézve. A megállapodás mögött ugyanis egy titkos záradék húzódik, amely energiafronton kötelezi el az uniót, súlyos dollármilliárdokkal.
A felszín alatt: vámmentesség Amerikának, vámok Európának
Az új egyezmény értelmében:
- Az EU eltörli a vámokat az amerikai áruk előtt, teljes piacát megnyitva.
- Az USA viszont 15%-os vámokat tart fenn az EU-ból érkező termékekre.
- Japán 15%-kal, Izrael 17%-kal, Nagy-Britannia pedig 10%-kal tárgyalt – az EU még ezeknél is rosszabbul járt.
Ez a „győzelem” valójában kereskedelmi vereség. A megállapodás nyomán az USA európai exportja nőhet, miközben az uniós vállalatok amerikai versenyképessége gyengül. A 450 milliós európai piacot gyakorlatilag vámmentesen adták át Washingtonnak.
A titkos záradék: energiafegyver csőre töltve
A legnagyobb súlyú rész viszont nem a vámrendszer, hanem a nem nyilvános energiazáradék:
- Az EU vállalja, hogy 750 milliárd dollárért vásárol amerikai energiát (LNG, kőolaj, nukleáris fűtőanyag).
- Emellett 600 milliárd dollárnyi beruházást hajt végre amerikai energetikai infrastruktúrába – vagyis fizet azért, hogy Amerika még több energiát termelhessen ki.
Az unió tehát nemcsak vásárol, hanem finanszíroz is – saját maga ellen. Ezt nevezik geopolitikai csapdahelyzetnek.
Jogilag is megkérdőjelezhető
Az EU működéséről szóló szerződés (EUMSZ 194. cikk) szerint az energiaforrások kiválasztása tagállami hatáskör. Vagyis a Bizottság nem ígérhetett volna be ekkora energiafelvásárlást tagállami és vállalati szinten – mégis megtette.
Hogyan fogják az uniós cégeket rákényszeríteni az amerikai energia vásárlására?
- Állami támogatásokkal?
- Szabályozási ösztönzőkkel vagy büntetőadókkal?
- Vagy egyszerű lobbin keresztül, háttérnyomással?
Bármelyik is valósul meg, az EU energiapolitikai szuverenitása súlyosan sérülhet.
A számok nem hazudnak: elképesztő arányok
Az USA már most domináns LNG-szállító Európa számára. Az új vállalás évi 250 milliárd dollárnyi új beszerzést jelentene – miközben a jelenlegi amerikai importérték „csupán” 89 milliárd. Ez vagy brutális mennyiségnövekedést, vagy elképesztő drágulást jelent.
És honnan lesz rá pénz?
Az EU gazdasága recesszióban van, több nagyszabású programot (zöldátállás, Ukrajna támogatása, hadiipar, digitalizáció) már most is hitelből finanszíroz. Ehhez jönne hozzá ez a monumentális energiaígéret?
Egy fenékkel nem lehet egyszerre négy ménest megülni.
Brüsszel térdre ereszkedik – Trump diktál
Trump régóta nyíltan vallja: az USA-nak stratégiai érdeke, hogy Európa ne függjön orosz gáztól – hanem az amerikai energiaexporttól váljon függővé. Most, elnökként, ezt jogi formába is öntötte – méghozzá úgy, hogy Brüsszel finanszírozza is a saját energiafüggőségét.
Az amerikai energiahordozók drágábbak, mint a keletiek. Az európai ipar pedig már most szenved a magas energiaköltségektől. A 750 milliárdos kötelező vásárlás versenyképtelenségbe taszíthatja az európai vállalatokat, miközben amerikai konkurenseik vámmentesen érkezhetnek a kontinensre.
Történelmi párhuzam: 19. századi félgyarmati szerződés?
Sokan már most úgy emlegetik az Ursula–Trump paktumot, mint az egykori nyugati nagyhatalmak által Kínára és az Oszmán Birodalomra erőltetett egyenlőtlen szerződések újkori megfelelőjét. Megalázó feltételek, stratégiai kiszolgáltatottság, energiafüggőség.
A Német Iparszövetség „katasztrofálisnak” minősítette a megállapodást. Az olasz politikai elit is döbbenten áll az alkufeltételek előtt. Európa saját pénzéből, saját szuverenitása árán épít amerikai energiabirodalmat – saját maga ellen.
Geopolitikai háttér: az energiaháború éleződik
Miközben az USA palagáz-forradalom révén energetikai nagyhatalommá vált, Európa elveszíti mozgásterét. Kína olcsó orosz energiával táplálja iparát, az EU viszont saját cégeit kényszeríti drága amerikai LNG-re.
A történelmi előzmények sem véletlenek. A II. világháborúban az USA már energianagyhatalomként formálta a világot. Most ezt a pozíciót geopolitikai szerződésekkel betonozza be.
A végső kérdés: miért most? Miért így?
Az EU a RepowerEU programban még kevesebb gázt és olajat vizionált. Most ennek szöges ellentétét írja alá – az USA nyomására. Mindezt úgy, hogy:
- a tagállamokkal nem konzultáltak érdemben,
- a jogi kereteket átlépik vagy hajlítják,
- a vállalatokat utólag próbálják majd rákényszeríteni a megállapodás végrehajtására.
Zárszó: Európa nemcsak veszített – Európa önként térdelt le
Ez az egyezmény nem pusztán egy rossz üzlet. Ez stratégiai önfeladás, ami hosszú évekre meghatározza az EU helyét a világ energiatérképén – és alávetett szerepbe kényszeríti a transzatlanti viszonyban.
A kérdés már nem az, hogy az USA nyert-e. Az, hogy ki fogja megfizetni ennek az árát – és milyen áron maradhat működőképes az európai gazdaság.
