Header Ads Widget

Új politikai tengely születik? Magyar Péter Markó Bélával szövetkezik



A Fidelitas elnöke keményen nekiment a Tisza Párt vezetőjének: szerinte nemzeti érdekek helyett külföldi elvárásoknak akar megfelelni. A vádak mögött újabb politikai szövetség körvonalazódik – ezúttal egy ismerős névvel: Markó Béla.

„Arcok változnak, a háttér marad” – ezzel a mondattal indította figyelemre méltó közösségi bejegyzését Mohácsy István, a Fidelitas frissen megválasztott elnöke. A célkeresztben ezúttal nem más áll, mint Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, akit a jobboldali politikus a Gyurcsány–Markó-tandem örökösének nevezett.

Mohácsy nem finomkodott: szerinte Magyar most ugyanazt a hálózatot építi újjá, amely korábban „nemzeti ügyeket árult el politikai alkuért cserébe”. A vádak Markó Bélára, az RMDSZ egykori vezetőjére is céloznak, aki a Fidesz ifjúsági szervezete szerint „éveken át kiszolgálta a román és brüsszeli elitet”, miközben lemondott a székely autonómiáról és a közösségi szabadságról.

A Fidelitas elnöke úgy látja: Magyar Péter és Markó Béla most ugyanarra a pályára álltak fel, ahol egykor Gyurcsány Ferenc mozgatta a bábukat. „Bezárult a kör: Gyurcsány, Markó, Magyar – ugyanaz a hálózat, ugyanaz a forgatókönyv” – írta Mohácsy.

A bejegyzés szerint az új politikai együttműködés nem a magyar emberek akaratát képviseli, hanem egy olyan idegen agendát, amely Brüsszelből és más nyugati központokból érkezik. „Nemzeti szuverenitás helyett alárendeltség, Kárpát-medencei egység helyett megosztás” – fogalmazott élesen a Fidelitas vezetője.

Mohácsy a végén egyértelmű üzenetet küldött mindazoknak, akik szerinte a régi politikai elit eszközeivel próbálják újrapozícionálni magukat:

„Mi, fiatal hazafiak nem nézzük tétlenül, ahogy a régi hálózat új arcokkal tér vissza. Nem vagyunk részesei ennek a játékuknak. Nem Brüsszel tapsát keressük, hanem a magyar jövőt építjük. Nem hátrálunk. Harcolunk a magyar nemzeti érdekért – határon innen és túl.”

A nyilatkozat komoly hullámokat vethet a belpolitikai térfélen – különösen, ha valóban új szövetségek körvonalazódnak az őszi politikai szezon előtt.





 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Beindult a kampány – és vele együtt a választók megtévesztésének időszaka is

Ahogy közelednek a választások, egyre hangosabban lépnek színre azok, akik nem megoldásokat kínálnak, hanem illúziókat árulnak. A balliberális oldal kampányvonata teljes gőzzel dübörög, de korántsem önerőből: a háttérben külföldről finanszírozott globalista médiahálózatok és régről ismert, nemzetellenes véleményformálók dolgoznak azon, hogy tematizálják a közbeszédet – és megtévesszék a választókat.

Ez az összjáték már nem politikáról, hanem manipulációról szól. A valódi cél: a választók brutális átverése, idegen érdekek érvényesítése a nemzeti szuverenitás rovására.

Innentől kezdve teljesen mindegy, mit mondanak vagy ígérnek. Üzeneteik nem mások, mint politikai díszletek, amelyek mögött egy gondosan felépített, külföldről irányított hatalmi játszma zajlik. Részletek: https://www.napitema.com/2025/07/egyetlen-kerdes-van-hazat-akarsz-vagy.html




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.