Header Ads Widget

„Le akarják tagadni az adóterveiket” – megszólalt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója a Tisza-adó ügyében



Újabb front nyílt a választási kampányban: a Nemzeti Ellenállás Mozgalom országos plakátkampányt indított, hogy felhívja a figyelmet a Tisza Párt többkulcsos adó bevezetésére vonatkozó terveire. A szervezet szerint Magyar Péter és csapata szándékosan hallgat el fontos részleteket a választók elől.

„Magyar Péter letagadta, a baloldali sajtó pedig próbálja elkenni az ügyet” – jelentette ki Szűcs Gábor, a mozgalom alapítója, aki Kötcséről, a frissen kihelyezett plakátok mellől üzent a nyilvánosságnak. Mint mondta: a Tisza Párt szándékosan nem beszél arról, hogy adóemelést tervez, pedig ez minden magyar család pénztárcáját közvetlenül érintené.

Szűcs felidézte Tarr Zoltán korábbi kijelentését is: „választást kell nyerni, és utána mindent lehet.” Szerinte ez világosan mutatja, mire készülnek: a választók megtévesztésével próbálnak hatalomra kerülni 2026-ban.

„Ez nem más, mint egy országos sarcolás előkészítése. Nem írnak róla, másképp próbálják keretezni, de a lényeg egyértelmű: többkulcsos adót akarnak bevezetni, ami mindannyiunkat sújtani fog” – fogalmazott.

A mozgalom célja, hogy a plakátokon keresztül minél több emberhez eljusson az üzenet: mire készül a Tisza, és miért hallgatnak róla. „Nagyon egyszerű: a választók átverésével akarnak elindulni. Erről szól az egész” – tette hozzá Szűcs Gábor.




 KAPCSOLÓDÓ CIKK 


Beindultak a választási kampányok, és ezzel együtt az emberek átverésének időszaka is. 

Az embereknek végre rá kellene ébredniük: a legnagyobb hibát akkor követik el, amikor külföldről finanszírozott politikusokra adják a szavazatukat. Nem az számít, mit mondanak a színpadon, vagy milyen ígéretekkel hitegetnek – a lényeg az, hogy kik állnak mögöttük. Milyen érdekcsoportok, milyen nemzetellenes, globalista erők mozgatják a szálakat? Ez dönti el Magyarország és a magyar emberek jövőjét. A többi csak hangzatos, figyelemelterelő politikai show, amely brutális módon csapja be az embereket. Az árulás árát végül mindig az átlagemberekkel fizettetik meg.

Hazánkra a legnagyobb veszélyt a külföldről finanszírozott, magukat függetlennek mondó médiák, civilszervezetek és politikusok jelentik, akik ha éppen érdekük úgy kívánja, magyar zászlók mögé bújva rendszeresen átverik a magyar embereket. 

Ha szeretnéd megtudni, hogy pontosan mivel és hogyan próbálnak átverni és manipulálni, és mi az, amiről mélyen hallgatnak, akkor kattints a részletekért: https://www.napitema.com/2025/07/egyetlen-kerdes-van-hazat-akarsz-vagy.html



Segítsen egy megosztással!
Független médiánk sem állami, sem vállalati, sem párttámogatásban nem részesül. Munkánk sikerét elsősorban olvasóink segítsége biztosítja. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk hírportálunkon.

Itt tudja támogatni munkánkat

Ha fontosnak tartja ezt a tartalmat, az alábbi gombok segítségével egy megosztással sokat tehet azért, hogy másokhoz is eljusson.