Nem legenda volt. Nem mítosz. Hanem veszélyes ember a diktatúrák szemében.
Karády Katalint ma is sokan a „végzet asszonyaként” emlegetik. Mély hang, fekete ruha, füstös tekintet. A magyar film aranykorának dívája. De ez a kép kényelmes. Ez a kép ártalmatlan. És ez a kép hazug.
Mert Karády Katalin nem azért tűnt el a színpadról, mert elfogyott volna a tehetsége. Azért tűnt el, mert túl sok gerince volt.
A Gestapo tudta, mit csinál – a kommunisták is
1944-ben a náci megszállás után nem véletlenül csaptak le rá. A Gestapo nem színésznőket szokott kínpadra kötözni pusztán a hírnevük miatt. Karády Katalin magyar zsidókat mentett. Lakásokat tartott fenn, embereket bújtatott, gyerekeket mentett ki az utcáról, a vagonok elől.
Ezért letartóztatták.
Ezért verték.
Ezért törték ki a fogait.
És igen: megkínozták. Nem metaforikusan. Fizikailag.
Mert az emberség akkoriban bűncselekmény volt.
A börtönben is ember maradt – ez volt a legnagyobb „bűne”
A Gestapo celláiban, bombázások idején, amikor az őrök óvóhelyre menekültek, a rabok bezárva maradtak. Karády Katalin énekelni kezdett.
Nem magának.
Másoknak.
Gyerekeknek. Nőknek. Félelemben élőknek.
Ez az a rész, amit soha nem tanítottak. Mert ez nem illeszkedik semmilyen hatalom narratívájába.
A háború véget ért – az üldözés nem
Aki azt hiszi, hogy 1945 után Karády Katalin fellélegezhetett, az nem érti a magyar történelem lényegét.
A nácik után jöttek a kommunisták. És ők pontosan tudták, kivel van dolguk.
Egy önálló nővel.
Egy népszerű emberrel.
Egy olyannal, aki már bizonyította, hogy nem fél szembemenni a hatalommal.
Rákosi Mátyás rendszerében, Major Tamás színházi világában, Gobbi Hilda „erkölcsi” birodalmában nem volt hely Karády Katalinnak.
Nem azért, mert nem volt kommunista.
Hanem azért, mert nem volt hajlandó azzá válni.
A kommunista bosszú: csend, felejtés, levegőelvonás
Nem zárták börtönbe. Nem végezték ki. Ennél kifinomultabb módszert választottak.
- Betiltották a filmjeit
- Elvették a munkáját
- Elhallgatták a múltját
- Letiltották a nevét
Ez volt a lassú kivégzés.
A rendszernek nem kellett ölni. Elég volt, ha nem beszéltek róla.
Miért kellett eltüntetni?
Mert ha a társadalom megtudja, hogy:
- volt valódi magyar ellenállás
- volt valódi embermentés
- voltak valódi hősök
akkor összeomlik a mese a „kollektív bűnösségről”.
Ezért kellett Karády Katalint elhallgattatni.
Ezért lett tabu.
Ezért nőtt fel több generáció úgy, hogy semmit sem tudott róla.
Az igazi örökség
Karády Katalin nem nosztalgia.
Nem retró.
Nem fekete-fehér filmplakát.
Karády Katalin vádirat.
Vádirat minden rendszer ellen, amely az emberséget veszélyesnek tartja.
Vádirat azok ellen, akik túléltek, majd elhallgattak.
Vádirat a felejtés ellen.
És amíg erről beszélni kell, addig nem nyertek végleg.
