Header Ads Widget

A magyar parlament: ahol a hazugok egymást nevezik hazugnak


Most ismét bemutatják nekünk a politikusok, hogy szerintük éppen ki a legnagyobb hazudozó a parlamentben. Vádolják egymást hazugsággal, lopással és korrupcióval, miközben egyetlen lényeges kérdésről sem hajlandók beszélni. Pedig a valódi kérdés nem az, hogy melyik politikus hazudik, hanem az, hogy milyen rendszerben válhatott a hazugság és a felelősség nélküli politizálás mindennapossá.

Megosztó gyűlöletkeltés helyett mi lenne a legfontosabb dolguk a magyar parlamentben ücsörgő politikusoknak, ha valóban az országot és a magyar embereket szolgálnák, amiről egyfolytában hazudnak?

Először is szembe kellene nézniük azzal, hogy mennyire legitim az a rendszer, amelyben bohóckodnak, és milyen történelmi és jogi alapokon nyugszik a jelenlegi rendszer. Vajon nem annak a politikai berendezkedésnek a folytonosságára épül-e a mai hatalom, amelyet a szovjet megszállás időszakában, diktatórikus körülmények között kényszerítettek Magyarországra, ami lehetővé tette az ország és az emberek kiszolgáltatottságát, kifosztását, megalázását és eladósítását, ami a mai napig zajlik?

Ha pedig egy rendszer alapjai eleve illegitimek voltak, akkor felmerül a kérdés: miként válhat legitimmé az arra épülő bármilyen hatalmi struktúra pusztán az idő múlásával? Ha egy illegitim rendszer az emberek becsapásával bármilyen választásokat ír ki azért, hogy továbbra is fenntartsa illegitim hatalmát, attól még nem válik legitimé, és illegitim lesz minden tettük, amiért előbb vagy utóbb felelni kell. 

Ha meg legitimnek tekintik ezt a rendszer, akkor hogyan sikerült többszörösen kifosztani, eladósítani az országot és az embereket? Hogyan sikerült kiszolgáltatni az országot idegen érdekeknek? Egyáltalán mi tette lehetővé a kettős állampolgárok és hazaárulók bejutását a parlamentbe? Hogyan sikerül a mai napig titkos paktumokat kötni a magyar emberek kizárásával?

AZÉRT, MERT ILLEGITIM A RENDSZER ÉS HAZUGSÁGOKRA ÉPÜL. EGYÉBKÉNT MINDEZ LEHETETLEN LENNE.

Ezekről a kérdésekről a politikai elit mélyen hallgat, miközben a parlamentben nap mint nap egymás hazugságait és bűneit sorolják évtizedek óta, hogy megosszák és becsapják a magyar embereket, és gyűlöletet szítsanak.

Kik ezek az emberek, és kit szolgálnak, akik mélyen hallgatnak a történeti alkotmányunkról, amely hatálytalaníthatatlan, mivel a legfelsőbb hatalom nem emberhez van kötve? Ezt nem lehet leváltani. Ez azt jelenti, hogy minden jogszabály és törvény, ami eltér attól, illegitim és nem magyar érdekeket szolgál, és ez ellen mindenkinek joga és kötelessége fellépni.

Alkotmány vagy törvénysértés, jogot nem alapít. Alkotmányunk az alaptörvények fölött áll.

Ha minderről mélyen hallgatnak a politikusaink, akkor vajon milyen magyar és nemzeti érdekeket szolgálnak, és meddig próbálják hazugságban tartani a magyar embereket?

Mert nem az a kérdés, hogy ki mennyit lopott, és melyik politikus hazudik, mert a leírtak alapján az összes hazudik.

A kérdés az, hogy milyen illegitim rendszer tette lehetővé ezt a pusztítást Magyarországon, és meddig tűrjük még a megaláztatást.

És mit látunk éppen most? Egy illegitim rendszerben akarnak ismét diktatúrát építeni? Ehhez nincs joga senkinek ebben az országban, mert ez az ország nem a politikusoké.

Részletek: https://www.napitema.com/2026/04/rossz-hir-nemzetgyuloloknek-es-hazug.html


Mondd el a véleményed!
Kíváncsiak vagyunk a gondolataidra. Szólj hozzá az aktuális témákhoz, oszd meg a véleményedet, vagy csatlakozz a beszélgetéshez a Napi Téma YouTube-közösségében!
A legérdekesebb véleményeket rendszeresen figyelemmel kísérjük.