Header Ads Widget

Mikor lesz hazánkban jó irányú a változás?



A magyarság legnagyobb és látszólag gyógyíthatatlan gyermekbetegsége a naivitás. Ezért nem változik a helyzet, hiszen ma már jól látható a naivitásunk következménye. Ugyanaz a romboló szellemiség újra és újra feltűnik, legfeljebb más-más szereplőkkel.

S népünk sajnos nem tanul elődeink hibáiból, mert naivan bedől a politikai termékeknek. Így minden párt előállíthat új politikai termékeket, melyek hatalomszerző trükkök.

Ám sajnos nem döbben rá a tömeg, hogy a pártok szerepe a megosztás és a megtévesztés. Persze vannak pártok, akiket alaptalanul szélsőségesnek minősít a pénzvezérelt média.

Ám akik a médiában megjelenhetnek, azok beilleszkedtek az illegitim állam rendszerébe. Márpedig aki nem szólal fel keményen az állam illegitim volta ellen, az már „beilleszkedett”!

Így ismétlődnek a csalódások, mert nem vagyunk képesek helyesen feldolgozni a múltunkat.

Mert a múltunk helyes feldolgozása a jövő kulcsa!

A véres kezű elvtársak 1989-ben a valódi rendszerváltás és bocsánatkérés helyett létrehozták a bankárkaszt segítségével a Rózsadombi paktumot a magyarság újabb kivéreztetésére, és azért is, hogy mentsék a bőrüket a gyalázatos, Isten-ellenes tetteik miatt, és elkerüljék az elszámoltatásokat. Ezért hozták létre hagyományaink szerinti felsőház helyett a könnyen befolyásolható, kis létszámú és még pénzpórázra is vehető Alkotmánybíróságot. S ezzel az egyszerű trükkel minden büntetőjogi következmény nélkül át tudták menteni hatalmukat.

(Lásd: Zétényi Zsolt igazságtételi törvényjavaslata, amit 1991. november 4-én kétharmados többséggel fogadott el a rendszerváltás utáni első, „szabadon” választott Országgyűlés. Ám az AB felülírta a „népképviseletet”, így a kommunista kor álalkotmánya alapján (sic) alkotmányellenesnek mondta ki az elfogadott törvényt Sólyom László elnök.)

E törvényjavaslat valós célja azon bűncselekmények utólagos üldözése volt, amelyeket 1944 és 1990 májusa között a hatalmon lévő kommunista rendszer nem torolt meg, hiszen azokat maga követte el. Pedig nem lehet elévülésre hivatkozni, mert a bűncselekmények felderítése, illetve hatósági üldözése meg sem kezdődött a kommunista rendszerben. 

A törvény szövege szerint: „az új Országgyűlést nem a bosszú és a megtorlás, hanem a törvényesség és az igazságtétel szelleme vezeti”. Ebből következően csak a legsúlyosabb bűnök megtorlására javasolt lehetőséget adni. Ebbe az emberölés mellett a szöveg helyesen a hűtlenséget és a hazaárulást is beleértette. Ám napjainkban ezek a kifejezések naponta hangoznak el az Országgyűlésben, de tényleges eljárások ilyen címen a tudomásom szerint még nem indultak. 

A Zétényi–Takács-törvény célja azonban csak a bűnök törvényi megnevezése és a korrekt megmérettetése volt akkor. Az Alkotmánybíróság 11/1992-es határozatában azonban kimondta, hogy a törvényszöveg sérti a jogbiztonság követelményét! (sic) Indoklásuk szerint jogsértéssel nem lehet korábbi jogsértést orvosolni, „jogsértéssel nem lehet jogállamot építeni”. (Azt csak a globalista-kommunistáknak és a politikai terméket előállító újabb és újabb „globalista jogtudósoknak” lehet. Ugye?)

Gulyás Gergely próbálkozása lett a 2011. évi CCX. törvény, amely az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szólt. Ez a népies nevén „Lex Biszku” egy véres kezű belügyminiszter ügyei kapcsán született „harmadik igazságtételi kísérletként”, aminek sajnos nem lett sem erkölcsi, sem büntetőjogi következménye, bár nem semmisítette meg az Alkotmánybíróság, de ügyesen el lett szabotálva.

Megállapítható, hogy rendszerváltás nem volt, ma is a „bankárok” vannak hatalmon. A rendszerváltásunk valójában keletről nyugatra történő gyarmatosítóváltás volt. Az ideológiai gyarmatosításból átvittek minket a gátlástalan pénzdiktatúra világába.

A szocializmus bolsevik-diktatúráját azért kaptuk, hogy örüljünk a nyugati „jólétnek”. Ez a megcsillantott „jólét” nyugaton azért volt, hogy mindenütt erre vágyjon a nép.

A magyar közjog évszázadokon át képes volt ellenállni a bankárkaszt nyomásának. Pedig a Habsburgok mindent megtettek, hogy a közjogi ellenállásunkat megtörjék.

Ám egyedülállóan igazságos közjogi rendünk, alkotmányosságunk ma is „bűnünk”.

S pontosan ez az, amitől retteg a bankárkaszt rendszere, ma ezért gyűlölnek minket.

Ezért nem lehet ezt megfelelően tanítani az iskolákban és beszélni róla a TV-ben.

Ha visszatértünk volna hozzá, nem tudták volna meglépni a bankok konszolidációját!

De még a devizahitel-csalást se tűrte volna el a népünk, sőt még a politikai elitünk se!

Jó irányú változás csak úgy lesz, ha mindenki visszatanulja az alkotmányunkat!

S ha képesek leszünk megszervezni a nemzeti-civil hálózatunkat az egész országban!


Dr. Bene Gábor

Szerző közjogász


KAPCSOLÓDÓ CIKK


EGYESÍTSÜK MAGYARORSZÁGOT!

Ha továbbra is a megosztó, gyűlöletkeltő politikusoktól várjuk életünk jobbra fordulását, ami szembemegy minden univerzális törvénnyel, akkor néhány éven belül egy olyan ember-, élet- és Isten-ellenes világot teremtünk, amelyben már nem akarunk majd élni. Részletek



Mondd el a véleményed!
Szólj hozzá az aktuális témákhoz, oszd meg a véleményedet a Napi Téma YouTube-közösségében!
A legérdekesebb véleményeket rendszeresen figyelemmel kísérjük.