No, ez tulajdonképpen jó hír, mert így a fiatalok tudhatják, hogy mi is ez a Momentum, és nem szükséges többé Momentumosnak lenni, lehet nemzeti pártot választani! Ez tényleg jó hír!
Még csak tanulják a városvezetést, mert azt korábban még nem csinálták ismerte el a Momentum főpolgármester-helyettese a párt évértékelőjén. Fekete-Győr András pedig arról beszélt: Brüsszel érdekeit figyelembe vevő országban gondolkodnak.
Fekete-Győr András évértékelő beszédében, már a 2022-es választást követő kormányzását vizionalizálta és hangsúlyozta, hogy a nemzetállamban gondolkodó értékeknek és elképzeléseknek nincs jövőjük. A Momentum elnöke szerint csak és kizárólag a brüsszeli érdekekkel együtt működve lehet jól kormányozni Európában.
A Momentum főpolgármester-helyettese elismerte hogy bár már vezető pozíciókban ülnek, de még csak tanulják a feladataikat.
Kerpel-Fronius Gábor hozzátette, hogy fel vannak készülve és fel is fogják vállalni a szövetségeseikkel szemben felmerülő konfliktusokat az önkormányzatokban most és a jövőben is.
(hirtv.hu)
A kockázat hatalmas, mivel nincs felelős nemzeti kormányzást ígérő alternatív elit. Egy dróton rángatott, globalista irányítottságú botrányellenzék van, egy „moslékkoalíció”, ahogy saját táborukat jellemezték a győri jobbikosok, amikor megelégelték a baloldallal való összefogósdit. Ez a csapat, mint Karácsony Gergely győzelmét követő száz napos politikai ámokfutás is mutatja, képes megbuktatni egy kiváló városvezetőt, de elkormányozni egy várost, építeni, azt már kevésbé. S hogy mire képesek országos szinten, azt bemutatták 2002 és 2010 között, amikor kis híján csődbe vitték az országot. Néhány kérdés a nemzetünkért aggódókhoz és a baloldali szavazókhoz: https://napitema.blogspot.com/2020/01/nehany-kerdes-baloldali-szavazokhoz-ha.html
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.
❤ Támogatom a Napi Témát
Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.