Header Ads Widget

Éppen “kokainpartit” tartottak a dílerek Budapesten, amikor megjelent náluk a TEK - Videó


Négy férfit fogtak el egy összehangolt akció során múlt csütörtökön.

police.hu azt írja, május 28-án a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Miskolci Osztálya (KR NNI) a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Bükk Közterületi Támogató Alosztály közreműködésével egy összehangolt akció során elfogott négy férfit, akikkel szemben jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a KR NNI. A rendőrök egy időben, több helyszínen csaptak le a dílerekre.

  • a 32 éves mezőcsáti V. Lajost és két társát, a 29 éves miskolci M. Attilát és a 32 éves K. Lászlót Miskolcon fogták el a KR NNI nyomozói a Támogató Alosztály segítségével. A gyanúsítottaktól összesen több mint 1300 gramm amfetamint, több mint 1100 gramm marihuánát, és közel 200 darab extasy tablettát foglaltak le.
  • a 42 éves jászberényi M. Tamást budapesti tartózkodási helyén a TEK műveleti egységének munkatársai fogták el, ahol az akció idején a férfi és ismerősei éppen „kokainpartit” tartottak, és még az elfogás előtti másodpercekben is kábítószert fogyasztottak. A lakásban található kokaint és marihuánát lefoglalták a rendőrök.

A férfiaknál tartott kutatások során továbbá 15 millió forint készpénzt, közel 1400 eurót, és a kábítószer-kereskedelemhez szükséges eszközöket: mérlegeket, és több ezer nejlontasakot foglaltak le a rendőrök. A nyomozók a férfiakat gyanúsítottként hallgatták ki, a bíróság pedig 2020. május 31-én mindannyiuk vonatkozásában elrendelte letartóztatásukat.

 



A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.