Kunágota és Dombiratos között a 4438-as mellékút melletti keresztény emlékművet rongálta meg egy ismeretlen elkövető vagy elkövetők 2020. 05. 30.-ra virradóra.
A Keleten.hu olvasója így nyilatkozott az esetről.
mindenki értetlenül áll az esztelen pusztítás előtt, hiszen a kereszt és környéke mindig is ápolva és rendben volt tartva még úgy is, hogy a két település között található. Érthetetlen, hogy ki érezhette magát olyan erősnek, hogy egy szenthelyet megrongáljon.
Az esettel kapcsolatban megkerestük a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságot ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy
az esettel kapcsolatban bejelentés érkezett a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra. A rendőrség nyomozást indított a rongálással kapcsolatban.
Forrás: Keleten.hu
A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.