Header Ads Widget

Ki készítette Korózs Lajos álmentős lejárató videóját? Ekörül zajlik most az élet az MSZP-ben.



A 168 óra azt írta, hogy több forrásból úgy tudják: Ujhelyi István asszisztense, Szalay Tamás Lajos készítette a hírhedt álmentős videót, amelyben Korózs Lajos beszélget egy magát mentőápolónak nevező nővel a kórházi ágyfelszabadítás állítólagos következményeiről.

Ujhelyi István és asszisztense most elhatárolódnak a videó tartalmától.

„Hogy megelőzzem a további baráti és nem baráti hívásokat: a sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban egyértelművé kívánom tenni, hogy az MSZP videójának felvételéhez mindössze technikai segítséget nyújtottam a szabadidőmben, annak előkészítésében és tartalmában semmilyen szerepem nem volt. Minden egyéb, a videóval kapcsolatos kérdésben kérem, keressétek az MSZP sajtóosztályát” – írta Facebook-oldalán Szalay Tamás Lajos.


Ugyanerről a kérdésről Ujhelyi István azt írta: „A sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban egyértelművé kívánom tenni, hogy közvetlen munkatársam, Szalay Tamás Lajos az MSZP videójának felvételéhez mindössze technikai segítséget nyújtott a szabadidejében, annak előkészítésében és tartalmában semmilyen szerepe nem volt. Minden egyéb, a videóval kapcsolatos kérdésben kérem, keressék az MSZP sajtóosztályát.”

Forrás: ATV nyomán


A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.