Header Ads Widget

Toroczkai László beszéde a Parlamentben az Alkotmányt Helyreállító Nemzetgyűlésről - Orbán Balázs államtitkár az Alaptörvény támadásával vádolta!



Orbán Balázs államtitkár tudja jól, hogy a „köztársaság” alaptörvényéről, módosításairól, annak 1949 es létrehozása óta tiltva van a népszavazás, amit a módosításaiba is belefoglaltak. Ezzel sértették meg az alkotmányos rendet, írták felül íratlan Alkotmányunkat, és ez tette lehetővé a korlátlan párturalmat, ami alkotmányos válságot eredményezett.

Az államtitkár nem tudta cáfolni Toroczkai szavait. Az orbáni Alaptörvény sem adott lehetőséget arra, hogy Alkotmányunk szellemében népszavazással elfogadjuk azt,- a társadalmi elfogadottság az ő számukra nem szempont! Ez jelzi már önmagában is az Alaptörvény megalkotásával a hatalom további kizárólagos birtoklására való törekvésüket, amit parlamenti többségük tudatában meg is valósítottak és visszaélnek vele.



Az „Alkotmány” az államalkotó nemzet akarata, nem a „demokrácia” felforgató, egyenlőséget és önrendelkezést ígérő politikai eszméjének hatására a nép önkényesen létrehozott korlátlan uralmának a kifejezése önmaga fölött.

Az Alaptörvény módosítása, vagy hatályon kívül helyezése sem a Parlamenten belül többségi szavazással, sem népszavazással nem lehetséges. Módosítani, vagy lecserélni csak 2/3 os többséggel lehetne, amit jelenleg a kormánypárt bitorol, ami valójában nem más, mint egy egypárti diktatúra, amikor a kormánypárt azonos a parlamenti többséggel. Az Alaptörvényt ezért nevezhetjük nyugodtan „párttörvénynek” is.

A népszavazás lehetőségét az Alaptörvényről vagy annak módosításáról a bolsevik-kommunista megszállók már a köztársaság létrehozásakor megtiltották, ezért hiábavaló ennek érdekében aláírásokat gyűjteni. Ugyanebből az okból az Alaptörvény megtagadása sem célravezető.

Az ideiglenesnek nevezett 89-es módosítás is csak az eredeti köztársasági törvény módosítása, népszavazásra az sem ad módot, visszaállítása ilyen módon nem lehetséges, de nem is célszerű, mert az Alkotmány helyreállítására csak Orbánék Alaptörvénye ad lehetőséget a Preambulumban foglaltakkal és azzal, hogy a benne rejlő ellentmondással önmagát teszi semmissé:

„Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését. Nem ismerjük el az 1949. évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét.”

De a záró rendelkezésekben kimondja saját érvénytelenségét is, mert saját jogfolytonosságát mégis az 1949 es törvényre hivatkozza vissza: . „Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949. évi XX. törvény 19. § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el.”

ÉRDEKES: a II vh 45 ben tört ki, 46 ban megszálltak a németek utána az ENSZ segítségével feldarabolták az országunkat, 49 ben létrehoztak a megszállók, a bolsevik- szovjet uralom, egy köztársaságot, és ezzel önkényesen megszüntették a magyar Alkotmányt, írtak helyette egy olyat, amit rajtuk kívül senki nem fogadott el,se akkor se azóta nem volt elfogadva népszavazással,- mindez a „népek önrendelkezési jogára” alapozva, a demokrácia és népszuverenitás jegyében !!!????

Ennek a köztársaságnak az alaptörvényét nevezték el Alkotmánynak, ennek a módosítása a 89 es is, és ezt ismeri el jogelődjének a mostani Alaptörvény is! A bolsevik párturalmi rendszer az, amit le kell váltani és helyreállítani a magyar történeti alkotmányt, mert a magyar államok egymással való jogfolytonossága ezzel megszakadt. Alkotmányt csak a nemzet akaratával egyezően lehet létrehozni, alkotmánysértő törvény jogot nem alapít! 

A Magyar Nemzet Alkotmánya íratlan Alkotmány, melyben a Korona, mint közjogi fogalmom, a magyar államiság szimbóluma,- jelképezi az alkotmányosságot, amit az ezeréves jogfejlődésünk alakított ki, de alapjai az „őshazáig” nyúlnak vissza. A Koronára tett eskü ezért az Alkotmányra tett eskü, amely fölött a Korona őrködik. Az Alaptörvény pedig az Alkotmányt elismerő fő-törvények rendszere, amelyek lehetővé teszik az alkotmányos állam működését, meghatározzák annak rendjét az alkotmányos értékek és rend alapján.

A köztársaságot létrehozó törvény érvénytelensége tehát ki lett mondva, de mégsem. A létrehozott állampárti diktatúra és az Alaptörvény jogalapjában lévő ellentmondás a törvény semmisségét okozva alkotmányos válságot hozott létre ,amit jogunkban áll, és kötelességünk is megszüntetni. 

Már csak az a dolgunk, hogy ezt érvényre is juttassuk. Mivel a „nép a hatalmát választott képviselői útján,-kivételesen közvetlenül gyakorolhatja”, és alkotmányozni csak a nemzetnek van joga, - jogunkban áll az Alkotmány Helyreállító Nemzetgyűlést összehívni, aminek a feladata az 1949 - es köztársasági törvénnyel megszakadt jogfolytonosság helyreállítása, és egy új Alaptörvény elkészítése.

Ennek társadalmi elfogadását már népszavazással erősíthetnénk meg. Az alkotmányosság helyreállítása azt is magában foglalja, mi dönthetjük el, milyen államformában akarunk élni, és milyen formában korlátozható a hatalom gyakorlása, hogyan érvényesíthetjük akaratunkat a közügyekben, amik mindenkit érintenek.


A KÖZTÁRSASÁG IS ZSAROLÁS HATÁSÁRA SZÜLETETT!





1. AZ APOSTOLI MAGYAR KIRÁLYSÁG ÖNRENDELKEZÉSÉNEK ELVE:

A Szent Korona eszme, mint Történelmi Alkotmány és az abból fakadó jogrendszer biztosítja a magyarság, valamint a Szent Korona értékrendjét elfogadó államalkotó nemzetek által alkotott Apostoli Magyar Királyság örök szabadságát, önrendelkezési jogát, amit senkinek nincs joga feladni, sem csorbítani. (Hungaria semper libera)

2. SZENT KORONA TULAJDON ELVE: Minden jog és tulajdon forrása a Szent Korona.

A nép életének létfeltételei: a föld-, a víz-, a levegő-, az energia és ásványkincsek a Szent Korona által megszemélyesített egyetemes magyarság örök és elidegeníthetetlen tulajdonában vannak, azok fölött csak a Szent Korona tagja szerezhet birtokjogot. (Sacra Corona radix omnium possessionum)

3. EGYSÉGES SZABADSÁG ELVE:

A Szent Korona országának minden tagját egy és ugyanazon szabadság illeti meg, a kötelezettségek és a jogok összhangján keresztül. (Una et eadem libertas)

4. SZENT KORONA ÉRVÉNYESSÉGE:

Mindennek az egyetemes magyar nemzetet megtestesítő Szent Korona tagok érdekében, biztonságuk szavatolására kell történnie. Minden jogszabály, továbbá a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom intézkedéseinek is meg kell felelnie a Szent Korona eszmének. (Sub specie Sacra Coronae)

5. ELLENÁLLÁS JOGA ÉS KÖTELEZETTSÉGE:

Az egyetemes nemzet minden tagjának kötelessége és joga, hogy ellenálljon és ellentmondjon minden olyan törekvéssel szemben, amely jogainak gyakorlását csökkenti, és kötelezettségei teljesítésének feltételeit korlátozza, vagy gátolja. (Jus resistendi et contradiscendi)


A történelem ismétli önmagát?

LEHETŐSÉGÜNK VAN A KÖZTÁRSASÁG ÉRVÉNYTELENSÉGÉNEK KIMONDÁSÁVAL, TÖRTÉNETI ALKOTMÁNYUNK JOGOFOLYTONOSSÁGÁNAK HELYREÁLLÍTÁSÁVAL, AMELYNEK KIMONDÁSÁRA ÉS EGY ÚJ ALAPTÖRVÉNY ELFOGADÁSÁRA EGY ALKOTMÁNY HELYREÁLLÍTÓ NEMZETGYŰLÉS ÖSSZEHÍVÁSA AZ EGYETLEN MEGOLDÁS. AZ ÚJ ALAPTÖRVÉNY TÁRSADALMI ELFOGADOTTSÁGÁT PEDIG NÉPSZAVAZÁSSAL KELL MEGERŐSÍTENI!

A BOLSEVIK-SZOVJET PÁRTURALMI RENDSZERT KELL LEVÁLTANI, AMELY 1949-BEN EGY ILLEGITIM KÖZTÁRSASÁGOT HOZOTT LÉTRE A MAGYAR KIRÁLYSÁG TERÜLETÉN ÉS ENNEK AZ ALAPÍTÓ OKIRATÁT ÉS ANNAK MÓDOSÍTÁSAIT NEVEZI „ALAPTÖRVÉNYNEK”, AMI NEM AZONOS A MAGYAR NEMZET ALKOTMÁNYÁVAL,ABBÓL NEM LEVEZETHETŐ, AZZAL NEM JOGFOLYTONOS, MERT NEM A NEMZET AKARATÁBÓL JÖTT LÉTRE.

ÉLNÜNK KELL A JOGAINKKAL, HA ÉLNI AKARUNK!