Header Ads Widget

Vége az egypárti dominanciának, győztek a republikánusok - Így már biztos, hogy megosztott törvényhozás lesz Washingtonban



Megszerezte a képviselőházi többséget a Republikánus Párt. Így már biztos, hogy megosztott törvényhozás lesz Washingtonban a következő két évben, ezzel megnehezítve Joe Biden elnök munkáját.

– Büszkén jelenthetem be, hogy Washington egypárti demokrata korszaka véget ért – mondta örömittasan a republikánus Kevin McCarthy, miután pártja elérte a képviselőház vezetéséhez szükséges 218 képviselői helyet a törvényhozás alsóházában. Ennek tudatában a mai napon bejelentette lemondását Nancy Pelosi a demokraták képviselőházi vezetője. A 82 éves befolyásos politikus ugyanakkor aláhúzta, a törvényhozásban marad képviselőként.



A 435 fős képviselőházban még mintegy féltucat választókörzetben – főképp Kalifornia államban – továbbra is számolják a szavazatokat, bár ezek eredménye lényegében már nem változtat a győztes párt színén. 

A FiveThirtyEight közvélemény-kutatások elemzésével foglalkozó weboldal számítása szerint a konzervatívok még három képviselőházi helyet nyerhetnek el, így 221:214 lehet a törvényhozás alsóházának végleges képe.

 Mint ismert, a százfős szenátus többségét a demokraták nyerték el.

McCarthy a minap annak is örülhetett, hogy 188 szavazattal elnyerte a republikánusok támogatását, így januárban a többség őt jelölheti majd a képviselőház elnöki posztjáért.

Ám mindaddig alkuk sora vár rá pártjában a támogatásért cserébe, a „Szabadság-frakció” – amely egy több mint negyventagú konzervatív képviselőcsoport a Republikánus Párton belül – máris több befolyást kért magának, illetve azt, hogy a törvényalkotási munkát segítő bizottságok elnökeinek erősebb szerepet alakítsanak ki.

Azonban nemcsak pártja felől, hanem a demokraták oldaláról is érheti meglepetés McCarthyt. 

Már több politikai kommentátor is felvetette azt az „unortodox elképzelést”, hogy a kisebbségbe kerülő demokraták a republikánus Liz Cheney-t indítanák ellene. Cheney a republikánusok között az egyik legelutasítóbb Donald Trump korábbi elnökkel szemben – sőt, ki is kapott Trump jelöltjétől a wyomingi előválasztáson – mindemellett alapvetően jó kapcsolatot ápol a demokratákkal is.

A republikánusoknak a szűk többségük is nehézségeket okoz majd, így ugyanis nehezebb dolguk lesz olyan stabil vizsgálóbizottságokat felállítani, amelyek az afganisztáni kivonulást, az amerikai–mexikói határon tapasztalt migrációs válságot, az Ukrajnának nyújtott segélyek felhasználását vagy éppen Biden elnök fiának, Hunter Bidennek a tengerentúli üzleti ügyeit vizsgálnák.


Borítókép: Kevin McCarthy, a képviselőház kisebbségi, republikánus csoportjának vezetője beszédet mond a félidős kongresszusi és helyi választások estéjén Washingtonban 2022. november 8-án (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)