Header Ads Widget

Megszólalt a rendőrség, sajtótájékoztatón közölték a bőnyi késelés részleteit - Az elkövetőt gyanúsítottként vonják felelősségre, a kora ellenére is.



Hétfő reggel a bőnyi általános iskolában egy 12 éves lány egy másik osztálytársát hátba szúrta egy húsz centiméter pengéjű késsel, amelyet otthonról hozott és amelyet elrejtett az iskolai padjában – hangzott el a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztatóján, amelyet a bőnyi késeléssel kapcsolatban tartottak. 

Nagy Ágnes rendőr ezredes elmondta, miután kicsengettek az első óráról, az osztály nagy része elhagyta a tantermet. Ekkor a lány fogta a kést, és az előtte ülő társa hátába mélyesztette. A kést aztán kirántotta az előtte ülő testéből, majd a földre dobta.

A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, így helyszínről mentőhelikopter szállította a győri kórházba. Már megműtötték, jelenleg az állapota életveszélyes, de stabil és az intenzív osztályon ápolják.

Beszámoltak arról is, hogy az elkövető egy listát vezetett, amelyen az osztálytársai nevei szerepelnek. 

Pirossal voltak megjelölve azok, akiket meg akart ölni, és zölddel azok, akiket nem.

 A rendőrség ezt a listát és a kést is lefoglalta.




A Napi Téma az olvasók támogatásával működik
Ha fontosnak tartja, hogy olyan információk is napvilágra kerüljenek, amelyeket elhallgatnak, és megteheti, támogassa munkánkat.

Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket kizárólag olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ha van olyan téma, amelyről úgy gondolja, hogy fontos mások számára is, küldje el nekünk, és szerkesztés után megjelentetjük.

❤ Támogatom a Napi Témát

Köszönjük minden olvasónknak, aki támogatásával hozzájárul a Napi Téma működéséhez.