Header Ads Widget

Romániai elnökválasztás – Az AUR tüntetett az eredmény érvénytelenítése ellen Bukarestben



Vasárnap tömegdemonstrációt és felvonulást szervezett Bukarestben a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR), amelyet más pártok szélsőségesként tartanak számon. A tüntetés célja az elnökválasztás érvénytelenítése elleni tiltakozás volt, és a megmozdulásra a kormány és az elnöki hivatal épületei előtt került sor.

George Simion, az AUR elnöke, az ország minden részéből, valamint a diaszpórából hívta össze támogatóit, az eseményt a "demokrácia és szabadság védelmében tartott legnagyobb tüntetésként" hirdetve. A demonstráció résztvevői a kommunista diktatúra 1989-es bukásának szimbolikus helyszínéről, az Egyetem térről indultak, majd a kormány épülete elé vonultak, jelentős fennakadást okozva Bukarest egyik forgalmas útkereszteződésében.

A tüntetők zászlókat lengettek és olyan szlogeneket skandáltak, mint például "Szabadság", "Iohannis diktátor", "Nem engedünk, voksunkat megvédjük", valamint "Vissza a második fordulót". Táblákon a különböző megyék nevei és kormányellenes üzenetek is megjelentek. A Victoriei teret és a környező utcákat helyi idő szerint délután 4 órára megtöltötték a demonstrálók, akiket a szervezők százezer főre becsültek.




A helyszínen nyilatkozó George Simion államcsínynek nevezte az alkotmánybíróság döntését, amely az elnökválasztás megismétlését írta elő, és kijelentette, hogy nem fogadja el Klaus Iohannis államfő mandátumának meghosszabbítását. Az AUR követeli az érvénytelenített első forduló folytatását, amelyben Calin Georgescu független jelöltet hirdették győztesnek, míg Elena Lasconi, az ellenzéki Mentsétek Meg Romániát Szövetség (USR) elnöke a második helyen végzett.

A tüntetők az elnöki hivatal elé vonultak, ahol Klaus Iohannis lemondását követelték. Pénteken Georgescu szintén tüntetést szervezett, amelyen a "népakarat eltiprása" és a "Iohannis-diktatúra" ellen mozgósította híveit. Az engedély nélküli megmozduláson azonban incidensek is történtek: egyes résztvevők két tévéstábot támadtak meg, és kárt okoztak közvetítőkocsijukban, ami miatt bűnvádi eljárás indult.

Az alkotmánybíróság december 6-án érvénytelenítette a 2024. november 24-én megtartott elnökválasztás első fordulóját, és elrendelte a teljes választási folyamat megismétlését. A döntés hátterében a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) megállapítása áll, miszerint Calin Georgescu kampányát külföldi beavatkozás segítette. A kampányt közösségi médiafelületeken folytatták, és törvénytelen finanszírozása nemzetbiztonsági kockázatot jelentett. Georgescu korábbi nyílt szimpátiája az antiszemita és magyarellenes Vasgárdával tovább fokozta a botrányt.

A bukaresti kormánypártok a héten úgy határoztak, hogy a megismételt elnökválasztást májusban, a húsvétot követően rendezik meg.