Washington – Ünneplés helyett gyászba fordult az amerikai szárazföldi hadsereg 250. évfordulójának díszparádéja, miután egy katonai vontató, amely egy tankot szállított el a rendezvény helyszínéről, halálra gázolt egy nőt – értesült az NBC4 helyi hírtelevízió rendőrségi forrásokból.
A tragikus baleset május 16-án történt, de csak most került nyilvánosságra. A szerencsétlenül járt nő a rendőrség előzetes információi szerint megbotlott, majd egy, a katonai konvojhoz tartozó, tankot szállító vontató elé zuhant. A többtonnás jármű nem tudott időben megállni, és áthajtott rajta. A kiérkező mentők hiába próbálták meg újraéleszteni az áldozatot, a nő a helyszínen életét vesztette.
A hatóságok egyelőre nem indítottak eljárást senki ellen, mivel a felelősség kérdése még tisztázatlan.
A parádé, amely szombat este vonult végig a washingtoni National Mallon, az amerikai hadsereg fennállásának 250. évfordulóját ünnepelte – katonai járművek, tankok, ágyúk, történelmi és modern repülőgépek, valamint díszegyenruhába öltözött több ezer katona részvételével. Az esemény egybeesett Donald Trumpnak a 79. születésnapjával, amit a Fehér Ház véletlennek nevezett. Trump maga korábban „felejthetetlen ünnepnek” nevezte a parádét, és minden amerikait meghívott a közös ünneplésre.
A rendezvény azonban nem aratott osztatlan sikert: több demokrata politikus, köztük Bernie Sanders szenátor és volt elnökjelölt is élesen bírálta a díszszemlét a magas költségek miatt, Trumpot pedig azzal vádolták, hogy közpénzen szervezett magának kampánycélú születésnapi show-t.
A katonai ünnepség így tragikus árnyékot vetett az évfordulóra – és újra fellángolt a vita arról, milyen árat érdemes fizetni a látványos politikai színjátékokért.