Header Ads Widget

Egészségügyi puccs készül? A WHO hatalomátvétele küszöbön áll – Magyarország is a WHO oltási diktátuma alá kerülhet



Miközben az Egyesült Államok – több más országhoz hasonlóan – hivatalosan is elutasította a WHO új egészségügyi szabályzatát, Magyarországon mély csend övezi a történelmi jelentőségű döntési határidőt. A kormány hallgat, a sajtó nagy része pedig egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogy hazánk egészségügyi szuverenitása hamarosan végérvényesen a múlté lehet.

Július 19-e a fordulópont: ha a magyar kormány nem jelzi hivatalosan, hogy elutasítja a WHO által tavaly elfogadott egészségügyi szabályzat (IHR – International Health Regulations) módosításait, akkor az új szabályok 2025. júliusától automatikusan hatályba lépnek.

A döntés tétje óriási: a módosított IHR értelmében a WHO olyan jogköröket kapna a tagállamok fölött, amelyek lehetővé tennék globális szintű zárlatok, utazási korlátozások, kötelező oltások vagy más egészségügyi intézkedések bevezetését – akár olyan, homályosan megfogalmazott „potenciális közegészségügyi veszélyhelyzetekre” hivatkozva, amelyek értelmezése teljes mértékben a szervezet hatáskörébe tartozik.

Szuverenitás vagy alávetettség?

A WHO tavaly, 2024. június 4-én – a bírálók szerint puccsszerű körülmények között – fogadta el a Nemzetközi Egészségügyi Szabályzat módosításait. A változtatások célja az volt, hogy a korábban megbukott pandémiaszerződés tartalmát más úton, az IHR szabályzaton keresztül vezessék be. A kritikusok szerint ez a lépés nemcsak az egyes államok döntéshozatali autonómiáját korlátozza, hanem közvetlenül kiszolgáltatja az állampolgárokat a nemzetközi gyógyszeripar érdekeinek is.

Miközben számos ország – köztük Szlovákia, Argentína, Izrael, Oroszország – már korábban jelezte, hogy nem hajlandó átadni az irányítást egészségügyi ügyekben, az Egyesült Államok most hivatalosan is beállt a sorba.

Robert F. Kennedy Jr., az amerikai egészségügyi miniszter és Marco Rubio külügyminiszter közös nyilatkozatban jelentették be, hogy az Egyesült Államok elutasítja a WHO 2024-es módosításait, és kilép az új szabályozásból.

👉 Források:

És Magyarország?

A magyar kormány részéről egyelőre sem hivatalos nyilatkozat, sem érdemi tájékoztatás nem született a kérdésben. A parlament nem tárgyalt a témáról, a vezető híroldalakon pedig alig találni információt a sorsfordító határidőről. A kérdés most az: valóban kész-e Magyarország egy nemzetközi szervezet kezébe adni a járványkezelési döntések jogát – a magyar emberek feje fölött?


 KAPCSOLÓDÓ CIKKEK 


👉 Dr. David Martin WHO-t leleplező előadása az EP-ben. A WHO-t a szponzorok üzleti érdekei vezérlik, nem az emberek egészségének védelme! Részletek 

👉 A WHO egy csalással létrehozott szervezet ami mögött a Rockefeller Alapítvány áll. Részletek

👉 RENDKÍVÜLI HÍR: A legfrissebb fejlemények a WHO-szerződésről! A WHO totalitárius hatalmat akar gyakorolni a közegészségügy felett. Részletek 

👉 A Globális pénzhatalmi elit legsötétebb Terve, a szó legszorosabb értelmében többek között az, hogy beavatkozva a teremtésbe, véget vessenek a természetes emberiségnek, és egy kiborg, zombi társadalmat hozzanak létre, akiket majd kedvük szerint irányíthatnak. Megdöbbentő részletek





A független tájékoztatásnak Ön is részese lehet.
Hírportálunk nem részesül állami, vállalati vagy párttámogatásban. Működésünket olvasóink támogatása teszi lehetővé. Ön is küldhet be cikkeket, amelyeket közzéteszünk.

Itt tudja támogatni munkánkat

Köszönjük, hogy segíti a független tájékoztatást! Egy megosztással pedig sokat segíthet, hogy tartalmaink másokhoz is eljussanak.