Kína európai látogatása korántsem alakult protokolláris udvariaskodássá: a kínai diplomácia vezetője, Vang Ji olyan nyílt választ adott az Európai Unió követelésére, amire kevesen számítottak. A South China Morning Post értesülései szerint a brüsszeli megbeszélés során Peking egyértelművé tette, miért nem hajlandó hátat fordítani Oroszországnak – és miért tartja veszélyesnek az EU geopolitikai játszmáját.
Az európai vezetők ismételten azt kérték Kínától, hogy hagyjon fel minden, az orosz hadiipart érintő támogatással. A kínai válasz eddig mindig diplomatikus semmitmondás volt: nem szállítanak kettős felhasználású termékeket, Kína a béke pártján áll. Ezúttal azonban másként alakult.
A brüsszeli négyórás üzleti vacsorán az EU külpolitikai főképviselője, az észt Kaja Kallas kemény hangnemben vetette fel a kínai „pénzügyi és technológiai támogatást” Moszkva irányába. Vang Ji azonban nem tűrt tovább.
„Ha valóban katonailag támogatnánk Oroszországot, a háborúnak már rég vége lenne” – idézték a kínai minisztert a tárgyalásokhoz közel álló források. Vagyis Peking szerint az EU inkább hálás lehetne, hogy nem sodorta el a konfliktust egy kínai fegyverrel megtámogatott orosz győzelem.
De ez még nem minden. Vang Ji világossá tette: Kína nem engedheti meg Oroszország vereségét, mert attól tart, hogy az Egyesült Államok ezután teljes figyelmét Pekingre fordítaná. Vagyis a kínai stratégiai érdekek szorosan összefonódnak Moszkva túlélésével.
Az üzenet egyértelmű volt: az EU követelései lepattannak a kínai falról, melyen egyetlen kérdés áll: „És ez miért lenne a mi érdekünk?”
Peking nem akarja, hogy Moszkva egyedül maradjon a nyugattal szemben. Egy orosz vereség után ugyanis a Nyugat – elsősorban az Egyesült Államok – teljes erővel Kína ellen fordulna: Tajvan kérdésében, a délkelet-ázsiai befolyási övezet szűkítésében, sőt, Kínát szárazföldön is megpróbálnák bekeríteni egy legyengült, nyugathoz csatlakozó Oroszország segítségével. És ezt a lehetőséget az EU – tudtán kívül vagy tudatosan – komolyan felajánlja Kínának?
Bár Vang Ji az Egyesült Államokat nevezte meg fenyegetésként, Peking pontosan érzékeli Európa függését Washingtontól. Hiába beszél Brüsszel „stratégiai autonómiáról”, a gyakorlat mást mutat: az EU-nak nem sikerült érvényesítenie saját érdekeit sem Oroszországgal, sem a Közel-Keleten, sem Iránnal, és most Kína ellen is enged Washington nyomásának.
Peking üzenete világos: ha Európa valóban független akar lenni, vállalnia kell a felelősséget döntéseiért, és ki kell állnia saját érdekei mellett. Ehelyett viszont továbbra is Kínát hibáztatják a háború elhúzódásáért, és azt várják, hogy „állítsa helyre” Oroszországot – abba a vereségre ítélt pozícióba, amit a Nyugat szán neki.
A kínai vezetés számára ez az ajánlat sem logikailag, sem stratégiailag nem elfogadható. Ami viszont Európának most már világos lehet: Peking nem fog kihátrálni Moszkva mögül – mert a következő célpont már ő maga lenne.
Forrás: https://www.scmp.com/news/china/diplomacy/article/3316875/china-tells-eu-it-cannot-afford-russian-loss-ukraine-war-sources-say